My Life After BTS (Jimin | Taehyung fanfiction)

22. rész ~ Botrány

Taehyung

Még mindig képtelen voltam elhinni az előző este történteket, hiába feküdt ott közvetlen a karjaimban a „bizonyíték" rá. December 31.-e van. Nem tudom, hogy Minnie mit tervez, hagyom majd, hogy ő döntse el. Jelenleg még gyönyörködni szeretnék benne. Imádom a haját és imádok játszani vele.

- Meddig akarsz még bámulni? – szinte kiugrott a szívem a helyéről úgy megijedtem. Felemelkedett az ölemből és féloldalasan felhúzott szemöldökkel nézett rám. Hát rajtakaptak..

- Nem is bámultalak. – feleltem kínosan, majd elkezdtem nézelődni a szobában.

- Mi a terved mára? – kérdezte egy kicsit félve.

- Ami neked. – fordítottam vissza a tekintetem és biztatóan elmosolyodtam.

- Nem akarok hazamenni. Ma még nem. – nyilatkozta szűkszavúan én pedig bólintottam.

- Akkor mit szeretnél csinálni? – kérdeztem, miközben simogattam a haját.

- Honnan lehet tökéletesen látni a tűzijátékot? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Tudok egy helyet..szeretnél elmenni este?

- Igen. – dobódott fel hirtelen, de rögtön el is ment a kedve, ahogy meghallotta a mobiltelefon rezgését.

- Rapmon az. – mondtam, ahogy megnéztem ki hív. – Felveszem. – erre ő bólintott.

- Végre már! Mégis hol a fenében vagy? És is Min Hae veled van? – kérdezte

- Nyugi. Itt van velem és nincs semmi bajunk. – nyugtattam.

- És hol van az az „itt"? – kérdezte még mindig dühösen.

- Figyu, most mennem kell. Ne aggódjatok, holnap hazamegyünk. – még hallottam, hogy mondana valamit, de letettem a telefont és én is kikapcsoltam. Min Hae éppen állt volna fel az ágyból, de visszarántottam, melynek az lett az eredménye, hogy rám esett. Feje a mellkasomon volt, és ahogy felnézett az összes haja a szemébe hullott.

- Kicsit ijesztő vagy így. – sepertem ki a haját az arcából nevetve. – De még így is gyönyörű. – kijelentésemre elpirult és a földet kezdte el pásztázni. – Nézz rám.

- Nem szeretnék. – mondta.

- Akkor is fogsz. – megragadtam az álla alatt és magam felé fordítottam a fejét. – Szeretlek. – böktem ki hosszas szünet után. Nagyot nyelt és lehunyta szemeit. Ajaj. – Ugye nem bántad meg a tegnap estét? – kérdeztem félve.

- Dehogy is. – vágta rá azonnal. – Én, én úgy érzem én is szeretlek. – mondta halkan, nekem pedig elöntötte szívemet a boldogság. Közelebb húztam magamhoz, majd egy forró csókban részesítettem. Hogy biztasson tettemben, önkéntesen az ölembe ült és belekapaszkodva a nyakamba csókolt tovább. Erőre kapva bátorabb lettem és megragadva pólója szegélyét egy finom mozdulattal levarázsoltam róla. Szájától elválva a nyakát kezdtem el behinteni apró puszikkal. Feje hátrabicsaklott és egy hangos sóhaj szakadt fel tüdejéből. Ekkor valaki olyan hangosan kezdett el kopogni az ajtón, hogy majd kiszakadt a helyéről. Min Hae tágra nyílt szemekkel ugrott ki az ölemből és a földre dobott pólójához szaladt, én pedig összeszedtem magam, hogy ajtót tudjak nyitni.

- Igen? – kinyitottam az ajtót és szembetaláltam magam egy kamerával. Vagyis nem is egyel, hanem többel. Egyből megrémültem. Valaki kiszivárogtatta az információt, hogy itt szálltam meg tegnap este. Ezt nem hiszem el.