My Life After BTS (Jimin | Taehyung fanfiction)

4. rész ~ A tisztázás

1 hónappal később(augusztus 26.)

Ekkorra már szinte biztos voltam abban, hogy nem fognak keresni a fiúk. Most már soha sem tudom meg, hogy mi is volt azon az estén. Yun Seo-val megszakadt a kapcsolatom. Ő hiába igyekezett tényleg nagyon keményen, hogy megbocsássak neki, de egyszerűen nem tudtam sehogy sem. Így nem... hogy még azt sem tudom, hogy mi történt velem aznap este, aminek egyébként ő volt az egyik okozója. Egy idő után feladta a próbálkozást: nem csengetett, nem hívott és nem keresett többet. Valamilyen szinten ez is rosszul esett tőle, azonban elég gyerekesen viselkedek én is jól tudom. Nem várhatom el tőle, hogy örök életemen át ostromozzon engem, úgy hogy én még válaszra sem méltatom őt. Tudom, nem így kellene nekem sem kezelnem a dolgokat, de egyszerűen nem vagyok képes még lezárni magamban az egészet és nem tudok még megbocsátani. Talán az is eljön majd egyszer. Azonban egyre jobban adtam fel a reményt ezzel kapcsolatban. Már augusztus 26.-a volt. Lassan elkezdődik az egyetem, ahol barát híján egyedül kell szembe néznem minden egyes akadállyal. Na de talán itt majd meg lesz a lehetőségem arra, hogy felnőjek.

Augusztus 30

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Egy ismeretlen szám volt az. Először kinyomtam. Otthon mindig arra tanítottak, hogy ismeretlen számnak sose vegyem fel a telefont. Azonban ez a személy nem hagyta abba a próbálkozást. Két perccel később újra csörgött a telefonom. Ekkor már kicsit mérgesebb lettem, mivel nem hagytak engem aludni hajnali kilenc órakor. Felkaptam gyorsan a telefont, majd elfogadtam a hívást.

- Igen tessék. – szóltam bele cseppet sem kedvesen.

- Min Hae-vel beszélek? – kérdezte egy lágy hang.

- Igen. És én kivel beszélek? – kérdeztem még mindig kedvtelenül.

- A reményeddel. – mondta, mire halk kuncogást hallottam a háttérből.

- Na tudja kivel szórakozzon..-nyomtam volna ki, mire beleszólt hangosan az illető:

- Le ne tedd! J-hope vagyok. És most megsértődtem, mivel nem ismertél fel. – mondta durcásan és oda adta a telefont másnak.

- Szia, Min Hae. – szólt bele hang alapján V.

- V te vagy az? – kérdeztem, holott tudtam, hogy valószínű ő az.

- Igen. Emlékszel még, hogy ígértünk neked egy beszámolót arról az estéről, te pedig azt ígérted, hogy ha legközelebb találkozunk, jobban fogsz örülni nekünk? – kérdezte kuncogva.

- Igen, persze. – süllyedtem el a takaróm mélyére.

- Akkor remélem, este ráérsz. – mondta

- Igen, rá. – mondtam szerényen.

- Akkor elküldjük üzenetben a címet, és hogy hány órára gyere.

Majd elköszöntünk és letette a telefont.

Este 6 órakor van a találkozóm a BTS-szel. Addig még van jó pár órám elkészülni. Nem értem magamat. Nem én vagyok a legnagyobb ARMY a földön, és sosem kapott el az a nagyon nagy fangörcs a nevük hallatán. Most mégis annyi pillangó repkedett a gyomromban, hogy azt hittem kidobom a taccsot még a mai nap folyamán. Nagyon sok időt fektettem a megjelenésembe. Mivel Yun Seo segítségét elvből és büszkeségből sem kértem volna, ezért kénytelen voltam a saját ruhatáramban kutatni és saját magam elkészíteni a kinézetemet. Egy spagetti pántos egybe ruha mellett döntöttem, ami halványlila színű volt. Egyszerű, de számomra mégis nagyszerű. Egy nagyon light-os sminket dobtam fel az arcomra, ugyanis nem akartam valami sarki khm-nek kinézni. Így is meg lehetett rólam a véleményük, nem akartam ezt még tetézni a kihívó megjelenésemmel. Felvettem a kedvenc karkötőmet és csipkés topánkámat majd végig simítva kivasalt világos barna vállig érő hajamon kisétáltam Szöul forgalmas utcájára. A találkahelyünk nem volt messze a kis garzonomtól, ezért úgy döntöttem, hogy sétálok, addig is próbáltam lenyugodni.