Fájdalmas menet /a.f.i/

~13~

Ashton

Kimegyek a mosdóba, arcot mosni... kint vagyok egy ideig... Nem is tudom meddig, csak azt tudom, hogy mikor megyek vissza...

Úristen... 

Amelia az ablak szélén ül, talán az eget bámulja, de nekem nem ez az első ami feltűnik. Egy penge van a kezében amiről a hold fénye verődik vissza. Az arca nedves, mert sírt. A szemei fel vannak dagadva, mert zokogott. Megvan viselve. Nem csak testileg , hanem lelkileg is. Nagyon szarul van... Mesélte, hogy régen, voltak olyan osztálytársai akik megkeserítették az életét. Akkor soha nem gondolt arra, hogy bármilyen módon ártson magának. Most viszont már több esélyt lát annak, hogy megtegye, mert vannak ..történtek olyan dolgok amik erre késztették... Mire észbe kapok, odarohanok és kiakarom tépni a kezéből a pengét... Akadékoskodik, de én is! Kirántom a kezéből, amit azon nyomban ki is dobok... Megfordulok és látom, hogy lefehéredik és elájul. Azonnal felkapom és az ágyra fektetem. 

Honnan szerzett pengét? Miért akarta ezt megtenni? 

Bekötöttem az ujját rögtön és lefröcsköltem vízzel. Nem kelt fel, vízes borogatást tettem a homlokára, mivelhogy pedig ez sem hatott rázni kezdtem, erre ugyan alig, de felkelt, mire azon nyomban magamhoz öleltem. 

- Ne merészelj még egyszer rám ijeszteni! 

- Neked úgyis csak egy beteg vagyok akit meg kell gyógyítanod... - mondja halkan, nyöszörögve, elfojtott hanggal.

- Hogy mondhatsz ilyet? 

- Hát... Nekem ez esett le,hogy számodra csak egy pá... - belé fojtom a szót egy csókkal, a derekánál ölelem szorosan magamhoz. Először nem csinál semmit, de utána túltesz a makacsságán és átkarolja a nyakamat és a hajamba túr. 

- Ne mondj ilyet soha... Mindig több voltál... Amióta beléptem a terembe.. És megláttalak.. Tudtam nem csak egy páciens leszel! - mondom mosolyogva és a kezét megfogva a tenyerébe csókolok.. 

- Bocsáss meg ... Én csak... Hallottam a beszélgetést a barátnőddel és... Belül leginkább összetörtem... - mondja halkan. 

- Exbarátnőmmel... - motyogom. 

- Mi? - kérdez vissza rögtön. 

- Megcsalt... - fordítom el a fejem. Megfogja az arcomat és maga felé fordítja. Ajkait az enyémekre tapasztja és tudom, ez nem egyszerű csók... Segíteni akar... Szeretetteljes... Éreztetni akar... 

Az arcát megfogva fekszek mellé és húzom magamra. Végigsimítok az arcán, majd a füle mentén a haját elseprem. Nézem.. Sokáig... Olyan gyönyörű és... Nincsenek szavak... Nem tudom pontosan miért, de érzek iránta... nem is kicsit... Nehezen fejezem ki az érzéseimet, nehezen közlöm valakivel. Először magamnak kell tisztán elismernem és csak utána leszek kész elmondani másnak. 

- Képzeld... - suttogom.- Egy hét múlva, ha látszik, hogy javult a kezed, nálatok tudjuk folytatni! Mármint, hazaengednek és utána már tudunk nálatok gyógyulni! 

- Azt mondtad, hogy tudunk? 

- Együtt fogjuk meggyógyítani a kezeidet! 

- Köszönöm! - mondja mosolyogva.

Fülig érő szájjal magamhoz ölelem és ismételten csókolgatni kezdem. A nyakamba túr az orrával és szuszogni kezd pillanatok múlva. 

HAII!! Kövi rész! :D Rövid, nagyon, tudom egy köcsög vagyok bocsi, de itt van :D REmélem tetszett :D Véleményt lent írhattok ;) 

IMÁDÁS <3

-J<3