Hó és vér (Éhezők Viadala fanfiction)

Aratás

Kinyitom a szemem, de csak a sötétségbe burkolózó szobát látom magam körül. Noha korán van még, Rhea már felkelt. Az aratás napján sose tud aludni.

Felkelek, és belebújok a futócipőmbe, amit tegnap este az ágy mellett rúgtam le magamról. Felveszem a sportmelltartómat, majd nadrágot és pólót húzok, a hajamat pedig szoros copfba fogom. A lépcső recseg-ropog, ahogy lemegyek a földszintre. A nappaliban ott találom Rheát, amint lábát maga alá húzva ül a kanapén, kezében egy bögre kávéval. Gyakran iszunk kávét, megengedhetjük magunknak ezt a fajta luxust.

– Kimegyek a Romhoz – mondom.

– Csináld végig az edzést, ne csalj. – Néha az az érzésem, hogy Rhea olvas a gondolataimban. Ugyanis épp azt terveztem, hogy megkímélem magam a fekvőtámaszoktól, amit utálok. De ha nem akarom, hogy Rhea mellettem álljon, miközben edzek, kénytelen leszek megerőltetni magam.

– Lehetne egy kicsit kevesebb fekvő? – reménykedem.

– Nem – mondja szigorúan Rhea. – Megcsinálod mind az ötvenet.

Halkan felnyögök, de nem vitatkozom. Tudom, hogy az edzés az egyik dolog, amiben Rhea nem ismer tréfát. Amit mond, az úgy van, vitának nincs helye.

– Kettőre jövök – hónom alá csapom az asztalon lévő kenyeret, és kiosonok az ajtón.

A házunk a Kilencedik Körzet szélén, egy jobb környéken van, ahol ilyentájt már pezseg az élet. A pék kenyeret süt a legjobb minőségű búzából, a hentes pedig feldarabolja a legtöbb körzetlakó számára megfizethetetlen marhahúst. Az ő termékeiket csak a gazdagabb városi polgárok engedhetik meg maguknak. Közéjük tartozunk mi is.

Az Aratás miatt ma csendesek az utcák. Zajtalanul lépkedek a kockaköveken a Rom felé menet. Ez egy hűtőraktár volt, ahol a feldolgozásra váróvadhúst tárolták, mielőtt vagonba rakták volna. Azonban néhány éve hatalmas vihar pusztított a környéken, ami teljesen lerombolta. Nem építették újra, így az enyészeté lett. Az egykori raktárból ma már csak a vasszerkezet van meg, ami senkit se érdekel. Még arra sem veszik a fáradtságot, hogy elbontsák. Ez abból a szempontból mindenképpen szerencsés, hogy ennek köszönhetően van hol edzenem.

Átbújok a Romot körülvevő rozoga léckerítés alatt, és közelebb megyek az építményhez. Nem értem, mi szükség van a kerítésre, hiszen a legtöbb ember nélküle se merne a Rom közelébe menni. Valamiért a többség számára veszélyesnek hatnak az elhagyatott épületek. Aki viszont mégis oda akar menni, azt ennyi nem akadályozza meg.

A Romhoz érve lehajolok, és egy oszlop mögül előhúzok egy vízálló ponyvába burkolt kis csomagot. Akármilyen vacak is, a kerítés arra jó, hogy távol tartsa az embereket a Romtól. Így nem kell attól félnem, hogy bárki megtalálja a csomagot. Ha valaki ráakadna, nagy bajba kerülnék, mivel a Békeőrök a legkevésbé sem elnézőek, ha egy személyről kiderül, titokban fegyvert tart.

A ponyvára teszem a kenyeret, és nekiállok edzeni. Tizenöt kör futással kezdek, ami megközelítőleg hétezer-ötszáz métert jelent. Szeretek futni, gyorsabb is vagyok, mint a legtöbb osztálytársam, de most nem sietek, tudom, hogy hosszabb távon a lassabb tempó sokkal kifizetődőbb.

A futást egy kör séta követi. Közben hátrafelé körzök a karommal, ami olyan, mintha repülni próbálnék. Sajnos nem volt madár a felmenőim között, így minden próbálkozásom dacára a földön maradok. Miközben nyújtok, szabályozom a légzésemet, bár nem nagyon gyorsult fel. Ez a mindennapos edzés egyik előnye. Mármint, azt leszámítva,hogy szükség esetén jó formában leszek a Viadalon. Ezt követően a hasamra fekszem, és kinyomom magam. Ezen gyakorlat a hasizmomat hivatott megnyújtani, ezért nem árt, ha nem eszem előtte. Máskülönben elég kellemetlen tud lenni, hogy úgy mondjam.