Hó és vér (Éhezők Viadala fanfiction)

Kérdések és válaszok

– Most komolyan, mit adjak elő ma este a Játékmestereknek? Mondtam a mentoromnak, hogy a semmire nem lehet magas pontszámot kapni, de nem érdekelte – panaszkodik Athina.

Athina felé fordulok, miközben eldobom a kést, és nem tudom, mit tanácsolhatnék neki. A terem közepén, a földön ül, és nézi, amint gyakorolok. Mindig ezt csinálja. Mióta a Kiképzőközpontban vagyunk, egyszer se láttam edzeni. Pedig most lenne itt az ideje, ez az utolsó napunk az edzésre. Hiába, szavaim süket fülekre találtak, amikor ezt megemlítettem neki. A közös tréningeken is csak úgy tesz, mintha foglalkozna valamivel, de valójában csak téblábol körülöttem. Kíváncsi lennék, hogy tervezi megnyerni a Viadalt.

– Próbálkozz a kötélcsomózással – javaslom jobb ötlet híján. – Nem túl nehéz, és sokszor láttad már, én hogy csinálom.

– Nem tudom, erre lehet-e sok pontot kapni – aggódik Athina, ám látom rajta, hogy ez érdekli a legkevésbé. Kész ellentmondás a lány, legalábbis ezen a téren. Ki nem állhatja az egész Viadalt, és rosszul van a gondolattól, hogy embert kell majd ölnie... Mégis érdeklődnie kell ez iránt, hiszen az élete múlik rajta. Hihetetlen, hogy minket, kiválasztottakat milyen helyzetbe kényszerítenek.

– Hatot-hetet biztos kapsz érte – biztatom. – Így azt is hihetik, hogy direkt nem mutattál meg mindent. Sokan használják ezt a taktikát.

– Hagyjuk ezt – kéri Athina. Tudom, hogy utál mindent, aminek köze van a Viadalhoz, így témát váltok.

– Milyen a családod? – Félve teszem fel a kérdést, de kellemesen csalódom, amikor Athina arcán mosoly terül szét.

– Nagyon jó fejek. Apukám hétéves koromban meghalt, ezért anyukám nevelt fel engem és az öcséimet. Nehéz dolga volt, varrónőként nem sokat keres, mégis mindig mindent megad. Ha pedig nem volt pénzünk, anya akkor se engedte, hogy feliratkozunk tesszeráért. Engem nem zavart, jól megvoltam Viadal nélkül is, ám a tesóimat évről évre egyre nehezebb visszafogni. Segíteni akarnak anyának, hogy ne legyen olyan nehéz neki eltartani minket. Meg szerintem az is bennük van, hogy meg akarják mutatni mindenkinek, ők milyen erősek és bátrak. Ez valami fiúdolog lehet, nekem eszembe se jutna ezért az életemet kockáztatni.

– Hány évesek? – érdeklődöm, mivel ezidáig egyszer sem hallottam Athina tesóiról. Ráadásul úgy tűnik, a családja egy olyan téma, amiről szívesen beszél.

– Austin tizenhárom, Thór tizenkettő. Sajnos a mi körzetünkben – biztos azért, mert elvileg az Első egy gazdagabb körzet – tizennyolc éves kor alatt nem lehet dolgozni, így ők csak a feliratkozással tudják elérni, hogy több ételünk legyen.

– Nálunk kiskorúak is dolgozhatnak – mesélem. – Ismered a körzetemből a fiút, Liont? Neki is vadász a foglalkozása, pedig csak tizenhat éves.

– Én tizenöt vagyok, de ez mifelénk csak a kolduláshoz elég. Egyszer elmentem az egyik gyárba, ahol a kapitóliumiaknak gyártanak mindenféle drága ruhákat, és munkát kértem. A főnöknek elég volt rámnéznie, és rögtön kijelentette, hogy biztosan nem vagyok tizennyolc évesen. Utána motyogott valamit a jogszabályokról, aztán mondta, hogy jöjjek vissza akkor, ha majd nagykorú leszek.