Az igazság

12 0 0
                                    

Amint Alex elővette az eszközöket, akkor Timivel együtt elindultak a pincébe. A pincébe még most is látszódott a nyoma, ahol elvolt ásva a hulla. Először a csákánnyal feltörték a betont, majd az ásóval folytatták a föld kiásását. Egyszer Timi nagyon budöset kezdett érezni.
- Ez most vagy azz izzadság szagod, vagy megtaláltuk a hullát. - Mondta Timi Alexnak. Alex megszagolta magát.
- Ez biztos nem én vagyok.
- Akkor megvann a hulla.
Ekkor továb ástak, majd mikor teljesen kiásták a hullát, akkor Alex gumukesztyűvel megfordította a hulla fejét. Az arca másik oldala nem volt meg teljesen, mert már a nanobot elkezdte megenni.
- Azt hiszem meg van amit kerestünk.
- Akkor hova tesszük?
- Várjál mindjárt visszajövök.
- Rendben.
Timi elment, majd mikor a konyhába ért, akkor összefutott Helenával.
- Szia hugi.
- Szia Helena.
- Mit csinálsz?
- Csak rendet rakok a kerben.
- Minek, hiszen rend van? Melesleg láttam, hogy a pincében voltál.
- Azért viltam ott, mert keresem a szemetes zsákot, de nem találom sehol sem.
- Ott van a polcon.
- Köszi.
- Alex hol van.
- Miért kérdezed?
- Csak mert tudod ahonnan megmentettetek egyévvel ezelött. Ott mesterségesen megtermékenyítettek, és nincsen senki sem, akivel együt vagyok, és terhes vagyok.
- És ezt eddig miért nem montad el?
- Mert nem volt biztos.
- De semmit sem montál el hogy hogyan kerültél oda egyáltalán.
- Figyelj Timi azért nem beszéltem róla, mert elakarom felejteni a multat. - De fontos lenne, ha elmondanád.
- Jó elmondok mindent, de xserébe Alexxal elmennék a röngenre.
- Rendben.
- Tehát az egész úgy kezdődöt, hogy...

Reggel volt, és elindultam a szokásos úton a szokásos boltba, amikor hirtelen megtámadtak, mivel akkor nem voltam olyan erős, ezért kiütöttek engem, majd egy zárkában ébredtem fel, ahonnan csak egy kiút volt, de azt is rácsok akadályozták meg. Egyszer a hely vezetője Angelika bejött hozzám.
- Szia Helena.
- Jó napot.
- Úgy hallottam tudsz valamit a lányomról Száráról.
- Igen.
- Mi az?
- Az, hogy a génjeit klónozták, és én az egyik klónja vagyok.
- De hát az lehetetlen, hiszen a születése óta mindent tudok róla.
- Kivétel amikor megszülted.
- Mire célzól?
- Arra, hogy miközben szülted, az egyik orvos vett egy vér mintát Szárától, és abból kiszedték azokat a géneket, amikkel a klónozás lehetséges.
- Na jó, ez úgy hülyeség ahogy van.
- Nem, ez az igazság hidd el.
Ekkor Angelika megütött engem, és visszaütöttem, de arra nem szánítottam, hogy Angelika rámküldi a katonáit. Az egyik katona egy altató lövedéket lött belém, és akkor el is aludtam, és valószínüleg ekkor ültették belém a kisgyereket, mert amikor felébredten, akkor egy kicsit rosszúl éreztem magam. Ezután vissza zártak egy másik helyre. Én elkezdtem gondolkozni, hogy hol tudnék ki menni, és találtam egy gránátott a homokban, ami még nem volt eljasználva. Aztán a szellőző nyílást is észrevettem, amibe bementem, és kijutottam az épület elé. A gránátot kioldottam, és gyorsan kinyitottam az ajtót, majd bedoptam a házba, és elfutottam, majd hallottam egy robbanást.

- Akkor te megölted Szárá anyát?
- Várjál, nert még itt nincsen vége.
- Bocsi.

Tehát felrobbantottam az épületet, és utána katonákat vettem észre a távolban, és Angelika is ott volt. Elkezdtek rám lőni, én pedig memenekülni kezdtem. Láttam, hogy az egyik gép az most száll fel. Gyorsan felugrottam rá, de a gépen volt egy bomba, amit Angelika rakott oda, és felrobbantotta, majd én lezuhantam a földre, és elájultam. Ezután egy korházszerű helyen ébredtem fel. Ami pontosan ugyan az volt, ahol előzöleg is voltam. Angelika odajött az ágyam mellé.
- Szia Helena.
- Szia.
- Bármenyire is próbálkozol nem fogsz tudni elmenni.
- Miért?
- Mert te egy kisérlet alanyunk vagy.
- Mit tettek velem?
- Tudod gyereket vársz.
- Mi? Az lehetetlen.
- Nem, mert amikor elaltattalak téged, akkor belédültettem egy gyereket.
És ekkor egy robbanás volt, a föld alól. Angelika lement megnézni a pincébe, hogy mitörtént. Miközben Angelika elment Szárá odajött hozzám.
- Helena gyere mennünk kell.
- Oké.
Elindultunk a járathoz, amit Szárá robbantott. Amnt odaértünk, akkor Angelika megállított minket.
- Szárá kis lányom nem tudod, hogy mit csinálsz.
- Igen is tudom, mert megmentem a testvéremet.
- De ő egy teszt alanya.
- Micsoda?
- Jóhallottad.
- Helena most indulj el a járathoz.
- De Szárá...
- Helena menj! - Szólt rám Szárá.
- Rendben.
Amint leértem a járatba, akkor megálltam a bejáratánál.
- Anya milyen tesztről beszélsz?
- Tudod Helena terhes lett.
- Anya te nemtudod mit csinálsz.
- Igen is tudom.
- Te se vagy különb azoktól, akik engem klónoztak.
És ekkor jöttetek ti Alexxal a helikopterral, és megmentettetek minket.

- Akkot lehet, hogy Angelika fejlesztette ki ezeket a Nanobotokat?
- Lehet, de ezt csak úgy tudjuk meg, ha tovább nyomozunk.
- De elötte meg kell mentenünk Szárát. - Az egyszer biztos.
- Akkor szólok Alexnak.
- Rendben.
Timi lement Alexhoz, és szóltneki, hogy Helena akar beszélni vele. Alex odament Helenához.
- Mondjad Helena.
- Jó színész vagy?
- Viszonylag igen.
- Akkor eltudod játszani azt, hogy együt vagyunk, és tőlled van a babám.
- Milyen baba?
- Mesterségesen beültettek egy abát a haamba.
- Mikor.
- Mielöt megmentettetek, de ez egy hosszú töténet, úgy, hogy nem fogom elmondani, ha kérdezted volna.
- Jó, akkor menjünk az orvoshoz.
Amint elmentek az orvoshoz, akkor rögtön megröngenezték Helena hasát, és látszódott, hogy kislány lesz, majd mikor kiértek a kocsihoz, és haza indultak, akkor egy fekete kocsi elkezdte követni őket.
- Alex, miért követnek azok a kocsik? - Kérdezte Helena.
- Nemtudom, de jobban teszed, ha kapaszkodsz, mert ez egy kicsit rázós lesz. - Mondta Alex, és felgyorsult a kocsival, majd befordult az egyik sarkon, ami egy földes útra vezette őket, majd a földes útról lehajtott, és a háza elé ment. Amint odaértek, akkor gyorsan kiszálltak a kocsiból, majd bementek a házba. Alex lement a pincébe.
- Meg van a fej? - Kérdezte Alex.
- Igen.
- Akkor gyorsan temessük be, mert mindjárt itt a rendőrség.
- Miért? Mi a francot csináltatok?
- Semmot, csqk bementünk az orvoshoz, és jötrünk is ki, majd elkezdtek üldözni.
- Jó, figyelj, én ezt megcsinálom, te pedig maradj Helenával.
- Rendben.
Ekkor kopogtak az ajtón Helena kinyitotta, az ajtón, majd beengette a rendőrökt, de csak a nappaliig.
- Miben segíthetek.
- A férje itthon van?
- Igen.
- Akkor szólneki.
- Persze. Alex gyere.
Ekkor Alex odament Helenához, és a két rendőrhöz.
- Szóval maga volt az, aki járt az egyik gyilkosnál akit üldözünk?
- Kire gondol?

Az unokahugom titkos élete (befejezett) Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang