Show me the Truth

12.fejezet - I need time

Időre van szükségem

Másnap reggel 9-kor Tom már a kapitányságon várakozott. Ki sem látott fejéből, olyan fáradt volt. Különös álma után nem igazán ment neki az alvás, egy idő után fel is adta a próbálkozást annak érdekében, hogy talán visszaalszik, ezután pedig Allie-n kezdett gondolkodni. Pontosabban Allie-n és Biancán, hiszen ott van barátnője, akivel tegnap este nem tudott úgy viselkedni, ahogyan kellett volna.

Korán reggel indult el a hotelből, senkit nem akart felébreszteni és nem akarta azt sem, hogy bárki is elkísérje. Még Billt sem akarta most maga mellett tudni. Egyszerűen úgy érezte, a fejében zúgó hang is éppen elég -kellemetlen- társaság most számára, nem volt szüksége arra, hogy öccse esetleg hangosan is kimondja ezeket a gondolatokat.

Mert tudta, hogy Bill kimondta volna, hiszen Bill jobban ismerte, mint ő saját magát. Éjjeli rövid beszélgetésük bőven elegendő volt Tomnak ahhoz, hogy úgy érezze, élete felborult. Az utóbbi hónapokban kezdett minden rendbe jönni, aludni is tudott, nem gyötörték az Allie-vel kapcsolatos álmok. Pontosabban csak az az álom. Mindig ugyanaz volt.

Megismert egy lányt, akibe az idő múlásával talán még beleszeretni és képes lett volna. Aztán a múlt hirtelen kopogtatott, mi több, dörömbölt az ajtaján. Sőt, inkább kérdezés nélkül berúgta azt. És mi van most? Azt maga sem tudta volna megmondani.

- Jó reggelt – ismerős hang ütötte meg Tom fülét. – Hogy aludtál?
- Nem ez volt életem legjobb éjszakája – mosolygott rá a lányra. Szerette volna megmondani neki, hogy miatta nem tudott aludni, mert olyannyira visszaférkőzött gondolataiba, hogy már éjjel sem hagyja nyugton, de úgy gondolta, sem a hely, sem az idő nem alkalmas. Meg aztán abban sem volt biztos, jó lenne-e Allie-vel bármi ilyesmiről beszélgetni. Lehet, csak hirtelen felbukkanása okozza mindezt, lehet, hogy Billnek még sincs igaza, talán nincsenek már érzései a lány iránt, csak felkavarta ez a találkozás. Igen, egész biztos, csak ennyiről van szó. Se több, se kevesebb.

- Tom?
- Tessék? – Kapta fel fejét a gitáros.
- Azt mondtam, gyere. Ki fognak hallgatni.
- Te is jössz?
- Természetesen – mosolygott rá a lány. – Nem is engedném, hogy a jelenlétem nélkül mondj bármit is. – Tom viszonozta Allie mosolyát, majd megindultak a kihallgatóterem irányába.

- Mr. Kaulitz, kérem, mondja el, mi történt tegnap este.
- Tegnap este már kismilliószor elmondtam.
- Tom! Öhm, Mr. Kaulitz, tegyen, ahogy a rendőrúr parancsolta – Tom elvigyorodott, ahogyan Allie Mr. Kaulitz-nak szólította, talán ez okozhatta, hogy összeszedte gondolatait és mesélni kezdett a rendőrfőnöknek.

- Tegnap, késő délután érkeztünk meg az öcsémmel, a barátnőjével és az én barátnőmmel. Elfoglaltuk a szállodában a lakosztályunkat, aztán kitaláltuk, hogy elmegyünk bulizni. Vágja, van itt az a fasza klub... Aú! – Allie az asztal alatt bokán rúgta Tomot, majd szúrós pillantásokkal illette. – Izé, úgy értem, tudja, van itt az a színvonalas, kifinomult szórakozóhely. Na, oda mentünk tegnap este. Koccintottunk arra, hogy itt vagyunk, elkezdtük tervezni az előttünk álló egy hetet, közben lecsúszott még egy... pár ital. Jó kedvünk volt, na. Aztán az öcsém és én egyszerre szúrtuk ki lent, a nagy tömegben menedzserünket. Egyáltalán nem értettük, hogy mit keres itt, hiszen egy szóval nem mondta, hogy velünk tartana, sőt. Biztos, hogy nem nyaralni jött. Ha érti, mire gondolok.
- Nem, Mr. Kaulitz, nem értem.
- Azt hittem, a rendőröknek csak a viccekben lassú a felfogásuk. Mi a...? – Kérdezte, miután Allie újabb rúgást irányzott bokájának. – Oh, elnézést. – Szabadkozott egyből Tom, miután rájött, az előző gondolatait hangosan mondta ki. Aaron-on látszott, eddig sem volt a kedvence a nagyszájú Tom, mostani kijelentésével azonban sikerült rátennie még néhány lapáttal.
- Szóval, Kaulitz?
- Arra próbáltam célozni, mélyen tisztelt rendőrfőnök úr, hogy szerény személyem úgy véli, menedzserem, David Jost tette a kokaint a csomagtartóba, utána pedig ő értesítette magukat.
- Maga és a „szerény személy" két külön dolog, Kaulitz.
- Örülök, hogy megragadta a lényeget – mondta epésen Tom.
- Örülnék, ha tiszteletet tanúsítana, azt hiszem, nem először kérem.
- Elnézést.
- Egyébként pedig bizonyítsa, amit mond.