Show me the Truth

18.fejezet - Show me the Truth

- Tom, én meg tu...
- Meg tudod magyarázni? Mi a faszt lehet ezen megmagyarázni, hm? Komolyan, Bi... Ja... Bassza meg! – Soha nem hallottam még így kiabálni.
- Én nem... – Alig bírtam beszélni. Többszörösen is sokkot kaptam. Egyrészt fogalmam sem volt, honnan tudhatta Adam, másrészt soha, még a legmerészebb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy Tom így fogja megtudni.
- Mit te nem? Nehogy elkezdj bőgni. Kurvára nincs jogod hozzá! Ebben a kibaszott történetben nem te vagy az áldozat!
- Tudom, én... Bocsáss meg. Könyörgöm, Tom, ne haragudj.
- Takarodj innen. – Soha semmi nem fájt még ennyire.
- M...
- Nem hallottad? Menj el, mielőtt még valami olyat teszek, amit én is megbánok.

Nagyjából negyed órával később otthon voltam. Kulcsommal alig találtam bele a zárba, a szemeimet elborító könnyektől szinte semmit nem láttam. Bianca és Bill az étkezőben voltak, nevetgéltek

Nagyon úgy tűnt, Bill még nem olvasott újságot. Nem tudtam, mit tegyek. Ha hazaér, Tomtól fogja megtudni. Legalább Biancának legyen meg a lehetősége, hogy elmondhasson neki mindent.
Remegő lábakkal léptem az étkezőbe, az ott ülők pedig riadtan néztek rám.

- Jézusom, Bianca, mi történt? Tommal van valami? – Kérdezte aggódva Bill. Csak megráztam a fejem. Ránéztem Biancára és tudtam. Tudtam, hogy ő tudja, hiszen jobban ismer, mint bárki.
- Bill, megbocsátanál egy pillanatra, kérlek? – Bill némán bólintott, nővérem pedig hozzám sietett. Valahogy sikerült feltámogatnia a szobámig, ahol immár a hangos zokogás tört ki belőlem.

- Elmondtad neki? – Kérdezte. Nem tudtam válaszolni. – Jade, az Istenért! – Hangja türelmetlen és feszült volt.
- Adam... – Dadogtam.
- Mi van vele? Nem is tudja.
- De.
- M... Micsoda?
- N... nem tudom, ho... honnan jöhetett rá, de tu... tudja. – Nagy levegőt vettem, megpróbáltam összeszedni magam, legalább annyira, hogy összefüggően tudjak beszélni. – Interjút adott az egyik magazinnak – mondtam, majd újra hangos zokogásban törtem ki.
- A kurva életbe. És Tom...? – Némán bólintottam. – A kurva életbe! Gyere ide, hugi – mondta, majd szorosan átölelt. – Nem lesz semmi baj. Tudtál beszélni vele?
- Nem. Elküldött. Azt mondta... azt mondta...
- Shh, nyugodj meg! Ha lehiggad, biztosan hagyni fogja, hogy megmagyarázd.
- Beszélj Billel – nyögtem ki nagy nehezen.
- Nem foglak ilyen állapotban itt hagyni.
- De. Beszélned kell vele. Hidd el, mindketten jobban jártok, ha nem Tomtól vagy a médiából értesül róla.
- Te jól leszel?
- Nem. De ráérsz utána velem foglalkozni.
- Bassza meg – mondta idegesen, majd szorosan átölelt és elindult vissza az étkezőbe, az ajtóban azonban megtorpant. – Szeretlek, hugi. Minden rendben lesz. – Fájdalmas mosolyra húzódott a szám. Mindketten tudtuk, hogy innentől már semmi nem lesz rendben.

~ TOM ~

- Mi a faszért van az embernek telefonja?! – Fújtatott Tom, miután századjára, vagy inkább ezredjére sem sikerült elérnie öccsét.

Mindenképpen beszélni akart vele, érezte, hogy ő mit sem sejt még ebből a több hónapja tartó színjátékból. Egyelőre sem ideje, sem ereje nem volt végiggondolni az imént látottakat, hallottakat.

Rá kellett gyújtania, aztán el kellett szívnia további legalább fél doboz cigarettát, közben pedig ki kellett nyitnia egy doboz sört is. Majd további néhány dobozt is.

Újra tárcsázott. Beszélnie kellett Billel. A telefon csak kettőt csörgött.

- Végre már! Hol a picsában vagy?!
- Hol lennék? Los Angelesben. De egyébként lehetnél néhány fokkal kedvesebb is. – Érkezett a válasz, nem éppen attól, akit Tom ténylegesen hívni szeretett volna.
- Bassza meg.
- Aha, látom, az ma nem megy.
- Bocs.
- Nem beszélnél érthetően?
- Szia.