Egy vak kislány jegyzetei

12.

-Hogy érted? Miért kellene a segítséged? Nem is lenne szabad beszélnünk.-közöltem vele.
-Te is tudod, hogy nem biztonságos itt neked! Hidd el nem akarok rosszat, soha nem is akartam engem csak utasítottak rá! - mondta, mintha már győzködni próbált volna.
-Miről beszélsz? Ez egyre zavarosabb. - mondtam, közben pedig elrántva a kezemet,hogy a fejemhez tudjak kapni.

-Miért? Mit tettél? Mit akarsz csinálni?
-Miss Madison! Látom felébredt. - egy női hang a szoba másik oldalából. - Csak a papírokért jöttem, be kell vinnem az osztályra. Meglátom mit tehetek annak érdekében, hogy minél hamarabb kiengedjék. Láttam, hogy egy tizenéves fiú ült kint a folyosón. Szerintem magával akar beszélni. -egyből elvörösödtem. Egy fiú? Velem? Ki lehet az? - Csak nem az udvarlója ha szabad egyáltalán kérdezni - kérdezte a nővér, nagy örömmel a hangjában.
-Nekem nincs barátom. - jelentettem ki határozottan.
-Oh... akkor szólok neki,hogy bejöhet a kórterembe ugye? - amire én csak egy bólintással válaszoltam.

Hallottam, ahogy finoman kinyílik az ajtó majd halk léptek közelednek felém.
-Szia Maddie! Greg vagyok, remélem azért emlékszel rám.
-Persze, hogy emlékszem. - mosolyogtam rá.
-Figyelj, még ha az apám nem is kér elnézést de én szeretnék. Tudom, hogy mennyire nem akartad azt a kivizsgálást és lehetett érezni rajtad, hogy feszengést váltott ki. - mondta miközben az ágyam mellett elhelyezett székre ült.
-Ugyan semmi gond. Én is túl reagálom néha a dolgokat. Már ha nevezhetem túlreagálásnak. - nevettem el kínosan magam a végén.
-Hallottam, ahogy a szüleid egy zongora koncertről beszéltek. Ha akarod elintézhetem, hogy hamarabb kiszabadulj.
-Tényleg? - mondtam miközben az öröm átrohant a testemen.
-Persze, ennyit csak meg tehetek érted, nem? - hallottam ahogy felállt a székből, de nem mozdult. -Na mi az? Nem jössz? - kérdezte majd lassan felemelkedtem az ágyból. Éppen készültem megfogni a falat mint támaszpontot amikor Greg megszorította a kezem. Meleg. Éreztem ahogy a melegség árad a kezéből. Szinte meghökkentem, és csak a kezem irányába néztem. Hirtelen viszont az emlegetett fiú, elkapta onnan majd inkább az alkaromat fogta.

Éppen a kórház egyik folyosóján haladunk amikor egyre hűvösebbnek éreztem mindent. De ez a különös hideg hamar elsuhant mellettem. Hátra is kaptam a fejem, de nem észleltem senki jelenlét sem.
-Madison! -hallottam az anyukám hangját aki futólépésben elindult felénk. - Mit keresel itt? Neked nem az osztályon kéne lenned? Gregory maga mit művel.
-Mrs. Fox, a lányát elengedték én pedig gondoltam haza viszem, mert ha jól tudom az apám azt mondta, hogy Mr. Fox otthon lesz ma.
-Oh, igen otthon van. Remélem nem tévedtek el. - mondta anya miközben egy öleléssel berohant az egyik kórterembe.

Nem tudom mióta sétálhatunk már a sürgő-forgó utcákon. Mindvégig csöndben. Greg időnként sóhajtott egyet, majd megrúgott az aszfalton heverő kavicsok közül egyet. A madarak csicsergéséből feltűnt, hogy a házunk közelében lévő parkon keresztül megyünk el.

-Sietsz valahova? - kérdezte tőlem, miközben gyengéden megszorította a vállam.
-Nem igazán, a koncert öttől van.
-Leülünk egy kis időre? Beszélgetni? Nem ismerjük annyira még egymást... - bólintottam egyet és leültünk a legközelebb lévő padra.
-Na és mit szoktál csinálni a szabadidődben?
-Hát... nagyon szeretek zenét hallgatni, apa gyakran olvas nekem könyveket és szeretek enni. -mondtam mire mindketten elnevettük magunkat.
-A mai napokban én is sokat olvasok. Apa könyvei elég érdekesek... - mondta miközben a táskájában kezdett el matatni. Majd eszembe jutott: a könyv amit apa olvasott, amiről Amara is beszélt. Az Steve könyve! Csak nem őt is érdeklik az ilyenek? Van egy olyan érzésem, hogy Steve-nek is van köze ehhez. De mi lehet az?
-Áh, meg is van! Ismeretlen szerző. Legendária Történelme. Érdekes nemde? - kérdezte miközben a lapozgatott össze-vissza a könyvben.
-Oh igen-igen! Olyan érdekes, hogy miket ki nem találnak az emberek nem? - mondtam egy kínos nevetéssel a végén. Nem hagyhatom, hogy rájöjjön! Még tényleg hinni fog az apjának, és a pszichiátrián kötök ki. Érzem, ahogy felém fordítja a fejét. A saját lélegzetvételemen kívül nem hallok semmit.

-Madison... Tudom, hogy te vagy az.