Egy vak kislány jegyzetei

3.

A kilincs elfordítása nélkül az ajtó kinyílt...

-Madison! - Hallottam meg anya hangját.
-Anya? Anya, te vagy az? - mondtam kétségbeesetten. Majd hirtelen újra az ágyamban találtam magam. De mi történt a fénnyel? Hol van az ajtó?
- Madison, kelj fel már este hat óra van. Gondolom elaludtál amikor hazaértél.
- Igen. Apa már itthon van?
- Persze, menj ki nyugodtan a nappaliba. - Gyorsan kiugrottam az ágyból és elindultam a nappali felé. Mintha apát hallottam volna beszélgetni valakivel.
- Szia kicsim! Milyen volt az iskola? -Hallottam ahogyan felém lép.
- Szia! Persze, nem történt semmi különös. - Ez biztos, hogy nem csak különös eset volt, hanem inkább paranormálisnak nevezném. Majd meghallottam egy másik hangot is a szobában.
- Szia Madison! Rég nem találkoztunk.- Steve. Apa egyik munkahelyi barátja. Steve a pszichiátrián dolgozik. Régóta barátok a szüleimmel. Mindig figyelte minden mozzanatomat. Mindig is csodálta a vak embereket, azt mondta, hogy elképesztő módon tájékozódunk. De attól függetlenül kedves személy. Nem nagyon szerettem volna belekapcsolódni a beszélgetésbe, ezért kerestem egy müzliszeletet és amikor már elindultam volna vissza a szobámba valami megállított. Mintha egy fal lenne. De tudom, hogy ott nem lenne szabad egy falnak lennie.
- Minden okés?- kérdezte apám. Majd a rejtélyes fal eltűnt. Csak bólintottam egyet és vissza indultam a szobámba. Tényleg nagyon fáradtnak éreztem magam. Mintha egy teljes hétig nem aludtam volna. Éreztem, hogy szinte magához húz az ágy. Nincs ellenvetésem annak, hogy ledőljek pár percre. Így is tettem.

Suttogások... Egyből fel kaptam a fejem. Már megint? Nem, ezt már csak beképzelem.
Kacajok... Gyorsan felültem az ágyamon. - Van itt valaki?- nincs válasz csak fura zörejek. Kinyitottam a szem és ott volt az ajtó. Az ágyammal szemben. Elindultam az ajtó felé és kinyitottam. Egy folyosó, egy folyosó ami fényből volt. Mi mást tehettem volna, elindultam a fény irányába. Nem sok időbe telt amíg megtaláltam a fény forrását. Egy gömb. Éppen, hogy megérinteném a fénygömböt, hirtelen minden sötétségbe borul. Szörnyű félelem járt át. Gyorsan magamhoz húztam a kezeim és egy lépést nem téve, elkezdtem a lábaim irányába bámulni. Majd mintha lépteket hallottam volna. Nincs bátorságom körül nézni, menekülni pedig nem tudok. A lépések egyre közelebb érkeztek, majd pár lépésre tőlem a bizonyos alak megállt.

- Fox. Róka leány. - hallottam egy suttogó hangot. - Földi nevén Madison. Nézz fel ifjú. Nincs mitől félned. - lassan felemeltem a fejem és egy női alakot láttam. A nő egy fekete köpenyszerűséget viselt. Haja vállig érő, arcába lógó. Csak a mosolyt láttam az arcán.

Várjunk csak... Én most látok? Ez lehetetlen. Képtelenség.
- Ne kételkedj magadban Madison. Jók a megérzéseid. Ebben a világban visszanyered a látásod amit elvettek tőled.
- El vették tőlem? De ez nem lehetséges. Én vakon születtem. - majd a nő egy szomorú nevetés után válaszolt.
- Nem szeretném, hogy eltántorítsalak a rád váró feladattól. Nem szeretném, hogy megijedj attól ami vár rád. Igen, a látásodat elvették tőled. Ebben a világban, a te látásod, Madison Fox a legértékesebb kincs amit vala meg lehet szerezni.
- De még is hogyan történt ez és mikor? - teljesen össze vagyok zavarodva, ez biztos csak egy álom, nem létezik itt semmi.
- Mindent megtudsz amint eljön az ideje, ifjú. Szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy ezt a világot csak az álmaidban érheted el. Egy olyan nyugodt testi állapotban, amikor a lelked át tud utazni az igazi otthonába. - Mosolygott rám a nő.
- Elnézést, ha udvariatlannak hangzom, de magának, ha szabad tudom, mi a neve? Hiszen, maga már tudja az enyémet.
- A nevem Amara. Jelentése: paradicsom. Az embereknek csak egy ősi legenda vagyok, a múltban.
- A múltban? Hogy értsem ezt, Miss Amara?
- Itt az idő és tér korlátlan. Amíg ebben a világban tartózkodsz, addig az emberek világában megáll az idő. Kérlek Madison, ne hidd azt, hogy ez a világ a fantáziád szüleménye. Mindvégig arra a napra vártam, amikor eljössz újra hozzánk és segítesz rajtunk!
- De Miss Amara! Én nem tudok semmit erről a világról. Hol vagyok egyáltalán? Miért van ennyire sötét, amikor még az előbb világosság borított be mindent?
- Ez egy üres kockadimenzió amit én hoztam létre, hogy megtaníthassam neked, hogyan működnek az erőid és, hogy rájöjj milyen nagy szerepet fogsz közöttünk betölteni. - Amara lassan felemelte az egyik kezét egy csík alakot formázva a kézmozdulataival. Majd megjelent fénycsóva amit mind végig követtem.
- Te irányítottad a fénycsóvát ami idevezetett? - Aria nem válaszolt csak bólintott egyet. Majd hirtelen mind a két kezét az égbe emelte és az egész teret újra fényesség borította be.