Egy vak kislány jegyzetei

8.

Elérkezett egy újabb iskolai nap. A hét kezdete: Hétfő. Ma a szokásosnál is korábban mentem iskolába mert apunak valami megbeszélése volt. Így hát leültem az aulában és vártam, hogy Mia végre beérjen az iskolába. Egész hétvégén nem beszéltem vele. Pedig eléggé rendszeressé váltak már a hétvége estéin tartott Skype konferenciáink. De amióta egyre többet próbálok aludni, kevesebb lesz az itteni világban a szabadidőm. Az is csoda, hogy a házi feladatomat megírtam. Kis gondolatmenetemet megszakította az, hogy feltűnt valaki jelenléte mellettem. Az illető nem régiben ülhetett le mellém a padon. Oldalra fordítottam a fejem majd halkan megszólaltam:
-M-Mia?
-Oh... Nem Mia lennék. A nevem Greg.
-Bocsi! Tényleg nem.. én...
-Te lennél Madison, nemde?
-Igen, a teljes nevem Madison Fox. - mondtam miközben kinyújtottam a kezem a fiú felé aki gyengéden megragadta azt.
-Greg Wood. Örülök, hogy megismerhetlek. - éreztem ahogy elmosolyog a mondat végén.
-Én is! - mondtam szintén egy kisebb vigyorral az arcomon.
-Nem szoktalak itt látni ilyen korán.
-Oh igen. Apunak be kellet ma korán mennie dolgozni.
-Igen, ismerős helyzet. Én minden reggel itt vagyok ilyenkor.
-Bocsi, ha szabad megkérdeznem: Melyik osztályba jársz?
-11.B osztály tanulója volnék. - csak bólintottam egyet.
Gyorsan telt az idő amíg beszélgettünk. Igazán kedvesnek tűnt így elsőre. Remélem talán barátság is alakulhat ki ebből. Még mindig Greg-gel beszélgettem amikor meghallottam Mia-t:
-Jó reggelt Maddie! - majd gyorsan átölelt és leült mellettem.
-Nos akkor én mentem is. Jó volt beszélgetni Madison! - mondta miközben megérintve a vállam, majd csak a távolodó lépéseit hallottam.
-Ki volt ez? - kérdezte Mia.
-Ma reggel találkoztunk először. Nyugi semmi komoly.
-Hát, ha te így gondolod. - mondta kuncogva. - Gyere menjünk órára! - majd megragadta a kezem.

Mint minden hétfői nap, ez is fárasztó volt. Apa gyorsan ledobott otthon, majd visszasiettet a kórháza. Ahogy beléptem az ajtón a csönd fogadott. Anya még biztosan alszik. A konyhába sietve elővettem a hűtőből a nekem előkészített kis ebédszerűséget és leültem az asztalnál. Miközben megebédeltem elgondolkoztam azon a Greg nevű fiún. Még csak ma ismert meg, de egyből kedvesen viselkedett velem. Gyorsan átolvastam az iskolai jegyzeteimet és ledőlök pihenni. Majd egy kicsit később felkelek amikor már apa is itthon lesz. Levetettem magam az ágyamra és egyből álomba merültem.

Az erdő. Már teljesen feltérképeztem ezt a természeti csodát." A második ösvénynél balra" mondtam magamban miközben hallgattam a madarakat. Minél hamarabb szeretnék Amara-hoz jutni. Akármilyen furcsa, de szinte minden nap találkozunk, még is mindig hiányzik amikor nincs velem. Nem is telt sok időbe mire a kis faházikóhoz értem. Amara éppen a teraszon ült egy teáskészlettel előtte.
-Szervusz Madison! Készítettem a kedvenc teádból. - mondta miközben megtöltött egy csészével nekem is a gőzölgő italból.
-Szia Amara! Köszönöm a teát! - majd kényelembe helyeztem magam.
-Mond csak Madison. Hogy-hogy ilyen hamar jöttél vissza közénk? Általában később szoktál megjelenni.
-Elég fárasztó volt a mai nap az iskolában. Úgy gondoltam itt egy kicsit talán el tudok szabadulni a felgyorsult világtól. - a mondatom végén kortyintva egyet a teámból.
-Oh ezt kicsit szomorúan hallom. - mondta egy szomorú mosollyal.
-Miért? - kérdeztem kíváncsian.
-Úgy gondoltam, hogy elviszlek a közeli kis faluba. De ha annyira pihenni szeretnél, itt is maradhatunk. - felcsillantak a szemeim. Itt több ember is él? Elképesztő. Biztosan Amara-nak is feltűnt az izgatottságom mert felállt a székéből, majd a kezembe adott egy hátizsák szerűséget.
-Nos, akkor indulhatunk?
-Igen! - mondtam egy óriási mosollyal az arcomon.

Lassan már fél órája sétálhattunk egy ösvényen. Kezdtem fáradni. Azért egy hátizsákkal a hátadon csak nehezebb ilyen távokat megtenni.
-Megérkeztünk Madison. - majd felemeltem a fejem. A kis városka egy tipikus kis angol falura hasonlított. Kis tégla házak, mindenhol virágok és kicsi madárkák mindenütt. Az emberek egyáltalán nem hasonlítottak a mi világunkban élőkre. Az itteni emberek nagy része ilyen levélhez hasonló anyagból készült ruhákat hordtak, de némelyiknek kisebb bőr anyagdarabok megpillanthatóak voltak az öltözékükben. Az arcukon valami zöld festék vagy pigment lehetett. Gyorsan rápillantottam Amara-ra aki már tíz lépéssel előttem volt a falunak az egyik kis utcáján. Ez a hely teljesen úgy néz ki mint amit a mesékben írnak le. Sürgő-fogó emberek. Kisebb árusok, gyümölcsök, pékség, könyvesbolt. Gyorsan Amara után rohantam aki éppen a könyvesbolt kirakatát nézegette. Majd mikor észrevette, hogy ott mellette állok, hirtelen rámutatott egy könyvre.
-Pont ugyanúgy néz ki mint az a könyv amit apa barátja mutatott nekem. - jelentettem ki.
-Pontosan. De hogyan szerezte meg az az illető ezt a könyvet? Egyáltalán, hogyan jutott el ebbe a világba egy halandó. - nem tudtam válaszolni, csak a könyv borítóját néztem. Mire észbe kaptam láttam, hogy Amara már bent a könyvesboltban nézelődött. Gyorsan berohantam a kis üzletbe és leültem a legközelebbi székben. Elővettem a kis táskát majd elkezdtem benne kutakodni. Különböző üvegek, benne porok vagy folyadékok. Nem nagyon mertem hozzájuk nyúlni így hát folytattam a nézelődést. Találtam még két könyvet is ami valami fura nyelven íródott. Kinyitottam az egyiket és aranyszínű fény kezdett el a könyv lapjaiból sugározni. Ha lapoztam egyet egy másik szín jelent meg.
-Madison, ne szórakozz a varázskönyvekkel. - mondta Amara a bolt másik végéből.
-Rendben, elnézést. - lehajtottam a fejem és visszahelyeztem a könyvet a helyére. Majd valaki megérintette a vállam.
-Te lennél a kiválasztott?
-É-én...