Revenge [Bosszú] - Mitch Rapp fanfiction (HUN)

4.

Reggel 5:40 volt. Ébresztett a telefon, kipattantam az ágyból. Próbáltam gyorsan felöltözni de valahogy nem ment. A ruhák között mind csupa melegítő cuccot találtam fekete és szürke színben. Így hát nem sok választásom maradt. Elfelejthettem a jó kis farmer nadrágjaimat. Csupa szürkébe öltöztem és siettem lefelé. 5:55 volt láttam a fali órán. Kiléptem az ajtón és már mindenki ott állt persze alig láttam az álmosságtól de tisztán kivehető volt hogy mindenki úgy nézett rám mint aki szellemet lát. Hallottam ahogy össze súgnak hogy úristen egy lány meg a többi alap dolog amire számítottam. Mitch állt előttünk és arra várt hogy elcsendesedjenek.

- Uraim ha befejeztétek a társalgást akkor kezdeném is. - csendben maradtak. - amint látjátok egy hölgy érkezett közénk, ami meglepő de kérlek benneteket tekintsetek rá úgy mintha nem lenne semmi különös ebben. Én is így teszek. A mai napon bemelegítő futással fogtok kezdeni hogy edződjetek. Az erdei ösvényen 5 kör lesz, ami nagyjából 5 kilométernek felel meg. Be van kamerázva az ösvény tehát ne higgyétek hogy nem látom ha sétáltok. Aki mégis megpróbálkozik vele vagy megáll, pakolhatja a cuccait és indulhat haza. Remélem világos volt. Utána pedig ízelítőt kaphattok az önvédelem apró titkaiból. Szóval futás indul!

Szó nélkül el indultunk. Az erdei ösvény kanyargós és csúszós volt a reggeli harmattól. Igyekeztem nem kifulladni már az első körben. A fiúk elrohantak, én viszonylag messze lemaradtam tőlük de nem sétáltam. A negyedik kör végén már úgy éreztem meghalok annyira fájt mindenem, szúrt az oldalam és alig kaptam levegőt. Csak az vigasztalt, hogy egy kör és vége. Mikor nagy nehezen sikerült legyőzni azt is, megálltunk a ház előtt és a térdünkre tenyerelve lihegtünk. Mitch huncut mosolyt erőltetett az arcára és csak ennyit mondott.

- Jake, cuccolhatsz!

- De hát miért? Végig csináltam az egészet.  - mondta felháborodottan.

- Láttam hogy sétáltál nem kell a kifogás, gyerünk számodra véget ért.

Jake egy magas szőkésbarna hajú srác volt testalkata alapján pedig úgy tűnt ő bírni fogja, ennek ellenére ő volt az első kieső. Mormogott pár szót az orra alatt és bement a házba. 4-en maradtunk. Tudtam hogy így számomra sem lesz hosszú életű ez az egész, nem voltam elég ehhez. Mitch intett hogy menjünk vele. Bevezetett minket az erdőbe, mi pedig követtük őt. Az úton mellém csapódott egy velem egykorúnak tűnő srác, barnás haja volt és gyönyörű kék szeme.

- Te miért vagy itt? - kérdezte.

- Hasonló ok miatt mint ti is. - válaszoltam egyhangúan.

- Történt valami igaz? Ami miatt úgy döntöttél hogy bosszút állsz? - kíváncsiskodott tovább.

- Na ide figyelj! - álltam meg és szegeztem felé az ujjam. - semmi közöd hozzá hogy miért vagyok itt. Mindenkinek meg van rá az oka nem fogom neked kivesézni a múltam és nem vagyok az a lány aki elolvad egy fiú kedves érdeklődésétől. Szóval jobb ha inkább nem is szólsz hozzám! És ez mindannyiótokra vonatkozik! - néztem végig a másik kettőn is akik csak pislogtak a kirohanásomon.

Láttam a szemem sarkából ahogy Mitch csak mosolyogva csóválta a fejét és ment tovább előre. A barna hajú srác csak megszeppenve kullogott mögöttem. Lehet hogy csak kedves akart lenni de senkinek semmi köze nem volt ahhoz hogy mi történt velem. Én sem faggattam őket.

Hamarosan megérkeztünk egy kisebb tisztás szerűségre. Ami inkább volt erdő rész fa nélkül de a lényeg az hogy volt néhány szabad méter ahol megálltunk. Alkottunk egy kört és mindannyian kíváncsian vártuk mi fog történni.

- Most belepillanthattok egy kicsit az önvédelem lépéseibe. Azt szeretném ha úgy támadnátok rám mintha én lennék az a személy akire valóban szeretnétek támadni. Legyen hát most is a hölgyeké az elsőbbség! - nézett rám, én pedig csak pislogtam.

Előrébb léptem egy lépést majd egy gyilkos tekintettel Mitch-re néztem. Nem mintha ez sokkal előrébb jutatott volna.

- Ölj meg! - csúsztak ki a szavak a száján.

Valamiért félelem fogott el de nem azért hogy én sérülök meg, magamat nem féltettem. Elindultam felé és próbáltam ütni felé nagy lendülettel, ő viszont elkapta a csuklómat, hátra tekerte az egész alkarommal együtt én pedig hangos nyögéssel a földre feküdtem.

- Auuu. Kicsit lehetnél finomabb. - szóltam felé durván, ő pedig lehajolt hozzám és csak mosolygott.

- Ez nem az ovi cica, majd később meg köszönöd nekem hogy durva voltam.

Felkeltem a földről és mormogva vissza sétáltam a többiekhez. Sorra követték egymást de mind a földön végezte. Engem viszont nem hagyott nyugodni amit Mitch mondott: cica. Nem hagyhattam hogy így meg alázzon.

- Megpróbálom mégegyszer! - kiáltottam és már lépkedtem is előre.

- Biztos vagy benne? - kérdezte.

- 100% - válaszoltam flegmán majd intett az ujja végével hogy mehet a buli.

Most nem próbáltam azonnal ütni hanem próbáltam közel kerülni hozzá amennyire csak lehet hogy aztán fölénybe kerüljek. Elkaptam a karját és húztam magammal hátra, próbálta kirúgni a lábam de én valahogy mindig átléptem az ő lábát. Majd egy hirtelen mozdulattal kiszabadította a kezét a fogásból, elkapta mindkét csuklómat és nekivágott a fának. Szinte éreztem hogy roppant egyet a gerincem. Jobb alkarjával a nyakamat szorította a fához, a ballal pedig össze fogta a két kezemet.

- Ez már egy fokkal jobb volt, de még mindig simán megölnek ha így csinálod. A düh vezérel és túl sokat gondolkozol. El van terelve a figyelmed, azért bírlak lefogni ilyen könnyen. - hajolt egyre közelebb hozzám.

Pillantása az ajkamra csúszott, majd vissza a szemembe. Akkor ott éreztem először, azt a furcsa érzést, amit ahhoz hasonlítanak mint amikor a pillangók repkednek az ember hasában. Gyorsan vissza tereltem a gondolataimat és ellöktem magamtól majd vissza sétáltam a többiekhez.

- Most kaptok egy kis pihenőt délután folytatjuk az edzést. Katherine gyere velem légyszíves. - szívem majd megállt, ugyan mi a fenét akarhat.

Lépkedtem utána és csak hallgattam, csüngtem a szavain.

- Amit mondtam az előbb azt komolyan mondtam. A többiek nem elég érettek ehhez de benned látom a kitartást és azt hogy valóban akarod. Én meg tudlak tanítani de ehhez együtt kell működnöd velem. Nem szabad hogy az érzelmeid vezéreljenek. Meg kell tanulnod kontrollálni magadban a dühödet. Itt mindenkinek van egy sztorija amiért bekerült ide. Kivéve Jake-nek nem volt csak.

- Akkor ő hogyan került ide? - kérdeztem.

- Jake tulajdonképpen csak rosszkor volt rossz helyen. Csak szemtanú volt egy gyilkosságnál és Stan úgy gondolta meg van benne a kurázsi a feladathoz. De semmi egyéb. Azért is küldtem el, mert nem volt alkalmas erre. Még éretlen, talán pár év múlva ha majd ő is úgy gondolja.

- Akkor nem is csalt egyáltalán?

- Nem! De nem ide való, nem veszi komolyan ezt az egészet. - nézett rám és közben hátra simitotta pár előre lógó hajtincsét.

- Nekem menni fog szerinted? - érdeklődtem.

- Ez csak rajtad múlik Katherine!

- Csak Kate vagy Kath.. nem szeretem ha a teljes nevemen szólítanak. - mosolyogtam rá.

- Rendben Kath. - mosolygott vissza rám.