Revenge [Bosszú] - Mitch Rapp fanfiction (HUN)

5.

A nagy pihenés azzal telt hogy ettünk-ittunk, szusszantunk egy kicsit.
Kint a ház előtt volt egy pár fa asztal és pad én a többiektől külön ülve szerettem volna elfogyasztani a késői reggelimet. Mikor fél füllel meg hallottam hogy rólam beszélnek a fiúk.

- Szerintetek meddig bírja a kiképzést? Szerintem holnap már sírva szalad haza anyuci szoknyája alá bújva. - mondta az egyik srác gúnyos hangon.

- Szerintem inkább anyuci jön érte mert annyira ki lesz hogy nem tud hazáig se szaladni. - tette hozzá a másik.

- Srácok nem kellene ilyeneket mondani róla, nem tudhatjátok miért van itt. Senki nem érdemli meg hogy így beszéljenek róla. - szólt közbe a harmadik, amelyik próbált velem kommunálni reggel az erdő mélyébe tartva.

- Kussolj már Mike, akkor ha ennyire véded menj és bújj vele ágyba. - nevettek fel mindketten.

Ekkor már nem bírtam tovább és felpattantam az asztaltól, nagy léptekkel elindultam a fiúk felé majd mikor oda értem hatalmas erővel orrba vágtam mindkettőt. Az egyik lefordult a padról, a másik csak megbillent de mindkettőnek folyt az orrábol a vér és úgy visítottak mint a malac amelyiket le akarják vágni. Erre a hangra kivágódott a faház ajtaja, Mitch rontott ki rajta és tudtam nekem annyi, mehetek haza.

- Mi a franc van itt? - ordította az ajtóból.

- Semmi megyek pakolok, mielőtt megkérdeznéd miért, igen én mostam be nekik, és tudom hogy ezután mennem is kell. - és elindultam befelé de Mitch megragadta a karomat.

- Várj meg a nappaliban! Mindjárt megyek. - szólt utánam komoly hangon.

Biccentettem és elindultam befelé.

- Hé ti ketten, 5 kör futás indul az erdőben, aki sétál, pakolhat. Gyerünk srácok mozogjatok! - kiabált rájuk. - Te pedig 100 fekvő támasz most azonnal! - szólt a harmadikhoz.

Én nem vártam meg mi lesz, inkább bementem a házba és leültem a kanapéra. Akkor láttam meg hogy vérzik a jobb kezem, de nem érdekelt. Kb. 10 perc múlva jött be a házba addig volt időm mindent át gondolni rendesen.

- Szóval hallani akarom! Mi a fene volt ez az előbb? - emelte fel a hangját és leült velem szemben.

- Édesanyámat a szájukra vették, azért akár ölni is tudnék. - mondtam idegesen.

- De akkor is miért kellett meg verni őket? Tudod hogy ezzel akár vége is lehet az egésznek számodra? - kérdezte lehangoltan.

- Igen tisztában vagyok vele de anyát nem hagyom. Ő volt a mindenem. - könnyek jelentek meg a szememben.

- Volt? - kérdezte meglepően.

- Mindenkinek van valami oka itt lenni nem igaz? Nekem ez az okom, valaki vagy valakik a szemem láttára ölték meg a családomat és a legjobb barátnőmet és én is éppen hogy túléltem. Bosszút akarok állni és én ezért vagyok itt. De ha valaki csak egy szót is szól a szüleimről legközelebb nem ússza meg ennyivel és ha ezzel vége ennek az egész kiképzésnek, akkor vége majd keresek más módot megbosszulni a halálukat. - hadartam el idegesen.

- Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel. - mondta halkan.

- Te... is? - kérdeztem meglepetten.

- Igen, csak nekem a menyasszonyom halt meg, és én is ezért kezdtem bele ebbe. Mondjuk ez már évekkel ezelőtt volt. De még a mai napig hallom a hangját, ahogy a nevemet suttogja, ahogy kimondja hogy szeret. - mosolyra húzta a száját és láttam hogy mennyire hiányzik neki.

- Ezért lettél bérgyilkos. - mondtam.

- Igen ezért lettem. - válaszolta. - de te nem tehetsz ilyeneket a társaiddal amikor beszólnak valamit, fegyelmezettnek kell maradnod.

- Tudom... Akkor most mennem kell igaz?

- Nem, de meg kell büntetnem téged is. - mondta.

Nem volt egy mocskos fantáziám sohasem de azt hiszem mivel az emberek változnak ezért most kezdek egyre többet ilyen dolgokra gondolni amikor valami kétértelmű dolgot mond. Büntetés? Na jó ki kellett vernem a fejemből.

- Neked is futás van, 3 kör aztán később még edzünk egy kicsit.

- Rendben. - válaszoltam.

Neki veselkedtem a majd 3 kilométer futásnak ami a büntetésem amiért bemostam annak a két szemétnek. De szerencsésen megúsztam. Igaza volt Mitch-nek vissza kell fognom magam, vagy különben elrontok mindent és én pedig nagyon akartam ezt. A délután folyamán újra neki ugorhattunk Mitch-nek mármint gyakorlás terén de nem ment ez sem jobban mint a reggeli, mindenki a földön kötött ki.

Estére lenyugodtak a kedélyek, a többiekkel együtt vacsoráztunk és sikerült nekik bocsánatot is kérniük. Persze nem akartam először beadni a derekam de aztán mégis megbocsátottam nekik. Sokáig beszélgettünk még majd ők elmentek aludni, én pedig ki ültem a ház előtti lépcsőre a meleg nyári estében.

Mindig volt nálam cigi, nem voltam lánc dohányos csak néha mikor úgy tartja kedvem elszívok egy szálat. Most is így tettem. A füst megállt a levegőben ahogy ki fújtam. Hallottam ahogy nyílik az ajtó és lassú léptekkel közeledett valaki felém. Tudtam hogy Mitch az.

- Neked nem kellene már aludnod? - kérdezte és leült mellém a lépcsőre.

- De csak ki jöttem levegőzni egy kicsit és gondoltam elszívok egy cigit közben. - tartottam fel a kezem melyben a cigi volt.

- Nem tudtam hogy dohányzol. - mondta.

- Nem is, csak néha gyújtok rá mikor rosszabb napjaim vannak.

- Mert ma rossz napod volt?

- Lássuk csak, reggel ki futottam a lelkem is utána péppé lettem verve, majd én vertem péppé 2 srácot aztán újra ki futottam a lelkem és újra péppé lettem verve. Végülis nem is olyan rossz nap. - néztem rá mosolyogva.

- Ez csak az első nap volt. Rengeteg időd van még megtanulni mindent. Sok minden vár még rád. - mosolygott vissza.

Nem válaszoltam csak néztem a csillagos eget, közben éreztem, hogy engem néz.

- Annyira hiányoznak... - törtem meg a csendet.

Mitch megfogta a kezem, én pedig meglepetten néztem rá.

- Fentről vigyáznak rád és hidd el nagyon büszkék rád hogy nem adtad fel és küzdesz tovább. - mondta.

Kellemes érzés volt hogy megfogta a kezem, én pedig akaratlanul is össze kulcsoltam az enyémmel. Mélyen egymás szemébe néztünk, majd az ajkamra csúszott a tekintete mint reggel is. Majd meg köszörültem a torkom és elrántottam a kezem.

- Ne haragudj megyek pihenni, nagyon fáradt vagyok. - mondtam és beszaladtam a házba, majd a fel a szobámba.

Gyorsan letusoltam és be feküdtem az ágyba. Nem tudtam kiverni a fejemből az előbb történt dolgokat. Annyira kellemesen éreztem magam a közelében de közben nem is ismertem. És amúgy is megmondták nem kerülhetünk semmilyen kapcsolatba senkivel sem. Vajon miért vonzódtam ennyire hozzá?