Sietősen pakoltuk be hátizsákunkba a lehető legtöbb cuccunkat, ami csak befért és egy papírt raktunk a közös fiókunkra, amin az állt, hogy szeretjük Nancyéket, de úgy érezzük, mennünk kell. (Azt nem írtuk meg, hova.)
Mivel el felejtettem az ébresztőt beállítani (megint), ezért reggel hétkor kelltünk, mintha suli idő lenne. Nyáron John bácsi nem dolgozik, Nancy pedig délutános így könnyű volt kisurranni az épületből és nyolcra elindulni. Kibéreltünk egy mini hajót, aminek van egy alvó helye, így könnyen ott tudunk aludni napokig, amíg megkeressük apát a sziget körül hajózva. Már beindítottam a hajót, (igen, tudok kormányozni), amikor hirtelen egy puffanó hangot hallottunk, de nem törődtünk vele. A sok sétálás után a kikötőig bele sem számoltam az időnket, ezért már fél kilenc volt. Nagyon elkéstünk, de még jó, hogy elkértem pár napja a kulcsot az úgymond motorcsónak beindításához.
Úgy kell elképzelni, hogy kisebb mint egy hajó, de nagyobb, mint egy csónak. Szép, fel van ujítva, a kis része, ahova be lehet menni aludni és le van fedve, benne van egy hatalmas fridgider, tele kajával, ami esetleg még két hétre is kitart.
-Félek. -mondta Rose, aki oda jött mögém és megérintette a vállam.
-Nincs mitől. -suttogtam neki, majd meghúztam a kart és megindultunk.
Már vagy egy órája a hajón voltam és néztem merre megyek, remélve, hogy nem tévedünk el, de semmi. Egyszerűen nem láttam semmit. Rose azt mondta, hogy velem marad, de mi közben nézte a tájat, bealudt, úgyhogy hoztam neki egy takarót és egy párnát, majd tovább élvezte az álmait.
Egy kezet éreztem meg a hátam mögött és örültem, hogy Rose felkellt, mert unalmas volt egyedül lenni, de amint ballra fordultam a szundikáló Rose mellé, sikítani akartam, de a kéz befogta a számat és megfordított.
-Sssh. -pisszentett. -Csak én vagyok. -mosolygott rám David és a ledöbbentségemet figyelte. Még mindig fogta a számat. -Ne féllj, nem öllek meg. -majd elvette a kezét a számról.
-Hogy kerültél ide? Miért vagy itt? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? -bombáztam kérdéseimmel hallkan, mert semmit sem értettem.
-Nyugi, mindent elmondok, csak ülljünk le. -bólintottam, majd leállítottam a motort. Kíváncsian vártam válaszát, miközben kényelmesen leültünk. -Szóval, elvileg azt beszéltük meg, hogy ma fogunk találkozni, de azt nem, hogy mikor,- basszus, elfelejtettem. - ezért már negyed kilencre érted jöttem az autómmal, de láttam, ahogy valahova nagyon sietősen mentek, szóval követtelek titeket.
-Komolyan követtél?!
-Hadd mondjam végig. Szóval mikor láttam, hogy a hajóba mentek, gondoltam utánatok megyek, bárhova is tartotok. Elvégre ki nem hagynék egy ilyen bulit és nincs mit veszítenem. Tehát beugrottam a hajóba, ahol levertem az egyik kajás szatyrot ezért nem értem miért nem hallottátok meg, de utána bementem az ágyba és vártam, hogy gyertek, de elaludtam és nem jöttetek. Szóval most itt vagyok! -mondta mosolyogva.
-De ezt te nem érted. Én nem egy sima hajótúrán vagyok. Ez valami sokkal komolyabb. Nem szabadna itt lenned. Ezzel mindent elrontasz. -mondtam teljesen kiborulva.
-Miért? Mi az ami ennyire komoly? -kérdezte.
Elmondtam mindent. Nem érdekelt, hogy hülyének tart, de tudnia kellett, hamár itt volt velünk. Közben Rose is felkellt és értetlenül nézett végig Daviden, mintha nem is ismerné. Neki is elmondta, David ugyan azt, amit nekem és ő is úgy le volt döbbenve, mint aki nem kap heti zsebpénzt.
Mire megbeszéltük a dolgokat, én már visszaálltam a kormányzáshoz, miközben Rose falatozott egy picit a nyers kukoricából. David pedig odajött hozzám és segített kormányozni. Majd hirtelen a csípőmön átkarolt, de én eltoltam magamtól. Nem azért vagyunk itt, hogy együtt romantikázzunk, hanem, hogy megmentsük az apámat és a bátyát. Mérgelődve vezetett tovább egyedül miközben néztem, ahogy erős izma megfeszül a kormányon. Nagyon jól nézett ki. Túl jól...
-Élvezed, amit látsz? -mondta pimaszul én pedig elfordítottam a fejemet és a kék tengert néztem inkább.
-Nem tudom, miről beszélsz! -majd bementem a franciaágyhoz pihenni.
Elaludtam kb vagy egy órát és arra kelltem fel, hogy Rose csipog nekem valamit.
-Jenn, megérkeztünk! -mondta mosolyogva.
Kiléptem a mini szobán keresztül és megpillantottam a gyönyörű víz melletti tengerpartot ami egy szép nagy szigethez vezetett. Remélem ez lesz az.
Tüzet raktunk és elő készítettük a legszükségesebb dolgokat a túlélésre. Fel voltunk készülve arra, hogy esni fog, mivel lehetett látni, hogy nem hozzák a legjobbakat a felhők és úgy 10-11 körül volt az idő szóval tüzezés helyett inkább vissza mentünk a hajóba és megpróbáltuk valahogy beázatlanná tenni.
Hirtelen eleredt az eső. Hatalmas zuhatagban tört ki és dörgések, villámlások hagyták el a tengert. Gyönyörű látvány volt. Úgy éreztem magam, mint amikor 5 évesen elmentünk a nyaralónkhoz és akkor is borzasztóan megáztunk ruhástul, mindenestül, de nem érdekelt minket, mert jól éreztük magunkat mi közben táncoltunk az esőben. Akkor Rose csak 3 volt ezért apa nyakában lógott és figyelte ahogy a keze meggyülemszik vízzel.
Testvéremmel ugyan arra gondoltunk, mind a ketten erre a szép kis emlékre. Mosolyogtunk egymásra és elkezdtük mondogatni egymásnak, hogy milyen jó lenne megismételni.
David kilépett a hajóból, majd levette a cipőjét, a gatyáját, majd a pólóját. Ledöbbenve néztem a következő eseményeket majd befutott a vízbe és beugrott. Gyönyörű kockás hasát mind a ketten alaposan megfigyeltük, testvéremmel, és ezt David is láthatta, mire így szólt.
-Ki csatlakozik? -pimasz mosolyt ejtett, majd kacsintott.
-Én! -tettem fel a kezem, majd levettem a pólóm, a cipőm és a gatyám, majd követtem a kellemesen hideg vízbe Davidet.
David is jó alaposan megmért engem, de én ügyet sem vetettem rá. Helyette élveztem, hogy olyan, mintha megint minden 5 évesen lenne. Rose nem csatlakozott. De ő alapból nem ilyen. Ő szégyenlős. Helyette szólt, hogy vissza megy a mini szobába, mert nincs kedve ehhez az időhöz. Kettesben maradtam Daviddel, majd mikor lebegtem a vizen, odajött hozzám és úgy telibe fröcskölt, hogy csak na. Erre én is adtam neki párat és ő is vissza adta a vizicsatát. Addig fröcsköltük egymást, míg David oda nem jött hozzám és átkarolt. A testünk egymáshoz simult, nem volt közöttünk távolság. Az ajkunk közel volt. Nagyon közel, de én ellöktem magamtól és a part felé mentem a még mindig szakadó esőben.
-Most már tényleg nem értelek! -kiáltott mérgesen David. -Mi bajod van? Folyton ellöksz magadtól, pedig tudod, hogy érzünk egymás iránt. -jött utánam. -Egész héten ilyen voltál! Egész héten? Egész hónapban! Sőt, egész évben. -hirtelen mergfordított a vállamnál fogva. -Mi-bajod-van? -mondta tagoltan.
-Most komolyan ezt te mondod? Neked mi bajod van? -válltani akartam a témát. -Perverz dolgokat mondasz nekem! Mindig majdnem megcsókolsz! Követtél idáig! Néha megtapizol órán! Folyton úgy nézel rám, mint akit menten felfalsz!
-Mert szeretlek, bazdmeg! -kiáltott rám. -Ezt teszi velünk a szerelem. Bolondá tesz. -az utolsó szavakat hallkan mondta.
Lehajtotta a fejét, de én nem hagytam. Felemeltem az állánál fogva és bele néztem mogyoró barna szemeibe. Majd közelebb jött és még közelebb. A testünk összeért, minden porcikám megremegett az érintkezésétől és a még mindig szakadó viharban fehérneműinkben simultunk egymáshoz, majd lágyan megcsókolt. Majd mégegyszer, és mégegyszer. Tarkójánál keresztül fogtam míg ő hirtelen nekinyomott a hajónak és tovább csókolt. Végre éreztem, hogy velem van. És most nem számított semmi. Csak én és ő voltunk. David tovább csókolta az arcomat, a nyakamat és a kulccsontomat. Telhetetlen mivoltja tovább szívta a nyakam míg én finoman megsimítottam lapockáit. Majd tovább csókolt immár nyelvessel. Így akartam lenni vele örökké.
Csak ő és én
