Másodpercek

Aki a legközelebb...

Csele szeretett átmenni a mamájához, és ha tehette, akkor hetente látogatta meg. Ott evett életében először finom töltött káposztát, ami azóta is a kedvence. Csabi persze szerette az anyja főztjét is, de a mama féle ebédnél nem létezett jobb. Nem, még Csónakos sem ért fel hozzá. Hiszen, míg Marika mama mellett évek tapasztalata állt, addig Bandinak a tanulás volt az adu ásza. Csakhogy, ő nem mert kísérletezni, így néha túlságosan egyhangúak voltak az ételek, amiket készített. Ezzel szemben a mamájánál örökké új ízek várták. Még a gondolatra is nagyot kordult a gyomra, pedig még csak befordult az utcába. Sietősebbre vette a lépteit és mikor végre odaért, mosolyogva nyomta meg a csengőt.

- Ki az? - Hallotta meg azt a bizonyos hangot, amit sose tudott volna összetéveszteni senkivel.

- Csabi! - Szólt vissza, de már hallotta, ahogy a kis lakattal babrál.

Aztán nyílt a nagy fa ajtó és ott állt Csabi kedvenc rokona. A nő, aki hamarabb tudott róla, hogy meleg, mint saját maga.

- Szia, mama! - Köszönt, és ha lehet, még szélesebb lett a mosolya.

- Hát, te is erre tévedsz néha? - Nyitotta ki teljesen az ajtót.

Csele besétált mellette és a hosszú gangon végigmenve, az első ajtón befordult. Megvárta, míg utánajön a mamája és levette a cipőjét.

- Úgy gondoltad meglátogatsz? Ideje volt. - Zsörtölődött egészen addig, míg unokája le nem vette a pulóverét és meg nem látta vékony alakját. Sápítozva terelte a konyhába a fiút. - A barátod nem etet téged? Hogy nézel ki? Mint, aki hetek óta koplal. Valld be szépen Csabikám, hogy csak a hasad miatt jöttél és amúgy eszedbe se jutottam volna!

Csele csak elmosolyodott és hallgatta a kiselőadást, hogy mennyire fontos a napi kilencszeres étkezés, mert ezt olvasta a Blikkben, és ami ott le van írva, az természetesen szent és sérthetetlen. Legalábbis számára. Nem is merte félbeszakítani, mert a végén még elfelejti hol tartott és elkezdi elölről mesélni.

- Mama, tudod, hogy jövök, amint tudok. - Ült le a konyha asztalhoz.

Alig pislogott kettőt, már ott volt előtte egy tányér forró leves.

- Na, és mi van veletek? - Foglalt helyet a mamája is vele szemben és élvezettel nézte, hogy unokája pusztításba kezd.

- Megvagyunk. - Válaszolt Csele két kanál között.

- Nem elég, ha csak megvagytok. - Csóválta a fejét, de mikor látta, hogy elfogyott a leves, már szedte is ki a második fogást. - Van almám is, kérsz?

Meg se várva a választ, felkelt, és hozott egyet, amit alapos mosás után az unokája elé rakott. Úgy nézett Csabára, mintha ő lenne a világon a legtökéletesebb ember. Imádta elkényeztetni és minden alkalmat megragadott, hogy meg is tegye.

Csele csak nézte, ahogy tesz-vesz. Amikor átjött, mindig figyelte őt és próbált minden egyes mozdulatára emlékezni. Nem akart arra gondolni, hogy egyszer el fogja őt veszíteni. Számára a mamája halhatatlan volt. A maga csoszogó lépteivel, remegő kezével és kontyba fogott, ősz hajával. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe.

- Történt valami? - Állt meg mama, neki háttal.

Neki ez volt a szuper képessége. Megérezte, ha Csabi szomorú.

- Csak nagyon szeretlek. - Nyögte ki végül és nem érezte, hogy nyálas lett volna.

Mamánál sosem kellett szégyellnie azt, amit érzett. Ha mama nincs, akkor ő se lenne együtt Andrissal.