A Dementor Lány(HP. Ff.)

34.

A szobámat úgy hagytam el pár órája hogy a falai répa színűen viritottak. De nem álltam meg ennyinél. A szekrényeimet is árfestettem. Talán egy kicsit túlzásba is vettem ha úgy vesszük. Ahogy fogom a ládamat a sárga festék megfogta a kalanytút mivel egyszerűen nem bírtam lemosni. Hogy miért nem szettem le varázslattal? Talán csak azért mert így megtapasztalhattam a muggli létett. Nem is ez a megfelelő szó hanem az hogy bepilanthatam a muggli létbe. Eddig igazán muris volt. Egy hazimanó riaszt fel a gondolataimból aki nagy nehezen elkezdi felhurcolni a ládámat amit még elötte ellenségesen elszakított a tenyerem szenvedélyes szorításától. Érdekes volt nézni ahogyan szenvedett de mivel ő is bunkó volt így én sem könyíthettem meg a dolgát. Hangokat hallottam ezért elindultam abba az írányba ahonnan hallani véltem őket.
     -Draco azzonnal hagyd abba vagy megátkozlak de úgy hogy az anyád sem ismer rád!
     -hallom keg Lucius fenyegető hangját a nappaliból ahova pár másodpercen belül be is toppanok.
     -Egyből felismertem azt a gyönyorű mély bársonyos hangodat kedves Lucius. Mit tett a fiad hogy ennyire rüheled per pillanat?
     -kérdezem és végig nézek a nyúlánk tejfel szőke hajú fiún aki az apja kiköpött mása. Főleg a természetükben.
       -Rovéna foglalj helyett pont rólad volt szó
       -kezd el nyájasan hellyel kínálni Luci.
       -Nem tudom hogy ennek örülnöm kellenne.
       -mondom miközben leülök az egyik hatalmas faragot fa székre. Ismét megjelenik a búnkó házimanó egy csészével a kezében amit el is vettem tőle. Lassan belekortyoltam mivel féltem hogy a manó megorrolt rám és valami mérget kevert a lötybe. De nem csak egy finom gyümi tea volt viszont tűz forró így sikeresen leégettem a nyelvem a hegyét.
        -Jujjjj de forró!
       - sikkantottam fel a hirtelen fájdalomtól
        -Te idióta törpe
           -mordul fel Lucius mérgesen mire összerezentünk mind a hárman. A házimanó Draco és én.
         -Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen
         -ordítozik tovább Luci és a teámat amit még megakartam inni ez egy fontos részlet igen a manó képébe vágta. Döbbenten néztem Luciusra aki úgy tünik ettől hogy ilyen brutális módon levezette a feszültségét lenyugodott.
           -Most elmehetsz.
           -vette oda könyedén és leült szemben velem
           -Hol is tartottunk?
            - kérdezte miközben keresztbe tette a lábait
            -Szerintem én kipakolok ha már úgy is itt töltöm az ünnepeket.
            -állok fel és már sétalnék is ki mikor a pillantásom a kétségbe esett Dracora tévedt. Nem voltam benne biztos hogy nem teszi úgyan azt meg a fiával mint ezzel a szerencsétlen manóval elöbb.
         -Elvinném a fiadat segítségemre lehetne.