A Dementor Lány(HP. Ff.)

39.

     -Ezt hogy érted
     -kérdezem mosolyogva miközben felkönyökölök és úgy pillantok le a vörös arcú férfira
       -Tudod. Hogy is mondják mostanában?
      -gondolkozik el egy pillanatra majd egyből meg is válaszolja a saját kérdését
       -Bírom a burád
       -mosolyog rám vidáman
       -Fogalmam sincs hogy hogy mondják manapság az emberek. Hisz most mondtam el neked hogy ezer év körül vagyok.
        -mondom de most nem húzom fel magam. Rájöttem az elmúlt percekben hogy sokkal könnyebb elviselnem a szokásait ha csak nevetek rajtuk és meg sem próbálom őket komolyan venni.
         -Én se tudok ilyeneket. Már én sem vagyok olyan fiatal
          -mondja miközben elop tőlem egy párnát majd hátára fekszik és a feje alá gyűri a fehér lepedőbe bújtatott szivacsot.
          -Hány éves is vagy?
           -kérdezem kiváncsiam
           -Huszonhárom. Miért?
            -néz fel rám unottan
            -Semmi csak kiváncsi voltam
            -mondom pedig volt. Valamiért Evant össze hasonlítom Fredhez. Egy hoszonhárom éves zöld szemű göndör hajú istenséget egy tizenöt éves vösös szeplös gyerekkel. Jó nem mondom azt hogy Fred nem helyes de csak rákell nézni Evanra és az ember kifulad.
            -Na idefigyelj szépen felpatansz arról a kis csinos seggerdről mielött kilapul és nem lesz mit csodálnom amikor elöttem szabázol. Na az a lényeg hogy felálsz és szépen felöltözől természetesen elöttem hogy legyen valami fizetségem
           -mondja de ilyenkor már majdnem megfulladt a nevetésbe. És nem mondom azt hogy én nem nevettem.
         -Szépen felveszeld azokat a furcsa cipőidet amit hordani szoktál és kimegyünk a kertbe hogy legyen valamilyen színed aztán pedig feljövünk és segítünk egymásnak bepakolni
          -mondja el a tervet miközben én már el is kezdtem öltözni. Ellötte. Felvettem egy fekete szoknyát meg egy csikos inget aztán egy hosszú zoknit és az én nem furis cipőmet
          -Tudod a cipőimnek lelkük van. Szóval kérj tölük bocsánatott.
         -erre Even nevetett egyett majd kikelt az ágyamból
         -Na jó rendben
         -és ekkor letérdelt elém majd olyan halkan elkezdett suttogni a cipömhőz hogy semmit nem hallotam
         -Mond már hangosabban egy kukkot sem hallotam
        -mondom mérgesen amikor felál és gonoszan rám mosolyog
         -Ugyan miért hisz nem téged bántotalak meg.
         -mondja és rámkacsint majd elkezd kifele húzni a szobámból.
         -Miután kimegyünk ebből a lehangoló épületből egyből jobb kedved lesz. Addig is kérdezlek. Mesélsz nekem a barátodról?
          -mondja miközben megfogja a kezem és elkezd levezetni a lépcsőn.
          -Ő még nagyon fiatal. Mármint hozzánk képest azt hiszem. Főleg hozzám
          -mondom mosolyogva mire ő bologatni kezd.
          -Van egy iker tetstvérre aki teljesen ugyan úgy néz ki mint ő ezért titokban egyik este raktam rájuk egy varázslatott így már könyebben megy
            -árulom el neki az egyik legnagyobb titkomat.
            -Váuv ez durva. Mondjuk mire is számitottam volna Rovéna Mudloontól. Tényleg ha már itt tartunk mi a patronúsod?
             -kérdezi  miközben már lassan kint vagyunk a kertbe. Ez a kedvenc részem a kúriából mivel ezt Nacrissa ápolja ezért itt feltünek már színek is nem csak a fekete és az arany.
               -Nem tudom
               -válaszolok az elöbbi abszurd kérdésre
               -hogy hogy nem tudod?
               -áll  meg a kertben Evan és kérdőn nézz rám
               -Nem tudok patronúst idézni vagy mi
               -mondom mert ez azért ha így elgondolkodom rajta vicces és kínos is.
               -Akkor hogy véded meg magad azoktól a dögöktől. Ne érts félre téged nagyon is kedvelek de ki nem álhatom azokat a szörnyetegeket.
                -mondja majd megrázza magát én pedig ismét válaszolok egy buta kérdésre.
                -Ugyan minek kellenne magamat megvédenem. Már pár száz éve velük élek és egyszer sem féltem a körükben.
                 -mondom miközben tovább indulok magam mögött hagyva a döbbent fiút hogy egy kicsit felfoghassa a tényekeket. Én addig leültem egy tölgyfa árnyékába és élveztem a friss levegőt. Igaz hogy tél van és mínuszok de nem igazán érzem a hideget. Teljesen kiégeték belölem azok a pillanatok amikor a dementorok beszélgetnek velem
                -Nem fázol?
               -néz rám furán amikor végre utánam jön. Persze értem én mivel éppen úgy talált hogy két marokra túrom a friss fehér havat
               -Mik ezek a bugyuta kérdések?
               -nevetek fel kínomban.
               -fogalmam sincs.
               -mondja miközben a fejét rázza
               -mostmár mennyünk mert te lehet hogy nem fázol a mínusz kitudja hány fokba de nekem befagy a micsodám.
                -nevetve felindultunk a szobajába bepakolni.
                -Szóval a micsodád mi?
                 -húzom fel a szemöldökömet mire ő elpirult.
                 -Hagyál már a depresziod miatt így is elkéstem
                 -mondja durván de ez egyáltalán nem zavart hisz mi ilyenek vagyunk.
                -Tudod mit gyorsan bepakolok és hopponálhatunk együtt
                 -mondom és már repülök a saját szobámba. Mikor benéztem a szanaszét dobált ruha kupacok és a bevetetlen ágy helyet makulátlan rendet találtam. Kösz házi manó. Mivel búnkó egy szemétláda vagyok és még Rovénának is hívnak kinyitottam a böröndömet és kivettem belöle egy zoknit. Az ágyat újra felturtam és a paplan alá raktam a zoknit. Mosolyogva távoztam a Malfoy kúriából az új barátommal Evan Rosierrel.