A Dementor Lány(HP. Ff.)

38.

   Már napok óta a szobámba fekszem. Néha Nacrissa megprobálkozott vele hogy legalább enni mennyek ki de ebből a végén mindig az lett hogy a tálcát az ajtó elé rakta. De nem ettem belőle de ő így se adta fel. A szenvedés csak akkor maradt nagyából abba amikor aludtam. De ekkor is Fredről álmodtam. És ez már három vagy négy napja tart. A szobám ajata nem volt bezárva de mindenkinek volt annyi esze hogy ne merje megközelíteni vagy kinyitni. Ma kellene vissza mennem a Roxfortba de most igazából arra gyűjtom az erőmet hogy felemeljem a kezem a pakoláshoz hogy utána hopponálhassak innen. Talán vissza mehetnék Párizsba de kétlem hogy ott jó lenne most a szobám színe miatt. Francba. Össze rezzenek a nem várt hangra ami kíszakított a gondolataim közül.
    -Bejöhetek Szépségem?
    -hallom meg annak az idiótának a hangját akit most legkevésbbé nem akkarok látni. Megfordulok az ágyba és a fejemre húzom a takarót. Ezután megprobálok az eddiginél is kisebbre húzodni. Aztán kinyilik az ajtó mire mégjobban bebugyolálom magam a takaróval de annyira hogy már majden megfulladok.
    - Jaj ne már drága így még az se látja az arcodat aki nem szarik be tőle teljesen
     -hallom meg az arogáns hangját majd melletem az ágy hirtelen megsüjed. Oda kapom a fejem és bele verem az övével.
    -Gratulálok te iditóta. Mi a csudát keresle itt?
    -kérdezem mérgesen miközben felé fordulok.
    -Jötelek felviditani na meg persze elbúcsuzni
    -mondja majd elsimit egy göndör fekete tincset az arcomból.
     -Mikor indulsz?
     -kérdezem majd ismét feljebb húzom a takarót.
     -Még van időm így gondoltam felviditalak. Na de te tényleg nem tudtad hogy szerelmes vagy abba a fiúba?
      -néz rám kiváncsi szemekkel.
      - kérdez mást.
      -mondom kitérően
      -Bámit kérdezhetek?
      -erre egondolkozom. Vannak dolgaim amit egy halálfalónak nem kéne tudnia
     - héj legalább enyit engedményt adj
     -mondja esdeklően és én nem tudom miért bele megyek
     -Mit akarsz tudni?
     -sóhajtok fel mire ő küld felém egy ragyogó mosolyt
     -Mikor születél?
     -néz rám csillogó szemekkel amiknek most nem tudok ellent állni.
     -Nem tudom pontosan mivel akkor még nem jegyezték fel a születések számát ezért úgy ezer évre saccolom a koromat. Lehet hogy több de az is megeshet hogy kevesebb.
     -modnom és kíváncsian várom a reakciójág de az arca nem árul el semmit. Ekkor hangos nevetésbe kezdett hirtelen amitől majdnem szívbajt kaptam.
     -Szóval egy ezer év körüli nőszemélyre vagyok teljesen rákantanva?