I see fire

8. Elszabadult indulatok

„Te ugyanúgy akarsz, ahogy én téged... Én látom a szemeden, ha nem is mondod; Őrültek vagyunk és nem bolondok! Nem kell más, amikor a szemembe nézel, majd attól a tűztől égsz el, amit te bennem gyújtottál, és nem kell más!"

Az erő megállíthatatlanul tombolt bennem. A száján át éreztem a lángokat, amik mindkettőnket perzseltek. Éreztem, hogy nem küzdött ellene, ellenünk, csak átadta magát a vágynak. Meg akartam szabadítani ettől a törékeny emberi testtől, ami fogva tartotta. Bár, igazából tetszett nekem így, zöld szemmel és vörösesbarna hajjal, de az igazi lényét akartam. Azt, ami nekem lett teremtve. Így átvettem az irányítást, a derekára kulcsoltam a kezem, hogy meg közelebb érezzem. A nyelve már utat talált a számba, a szenvedélye fékezhetetlen volt, mint a tűz, kezdett összevegyülni az enyémmel. A tenyeremet végigsimítottam a nyakán, előcsalva az igaz valóját.

***

A csók, vagy talán a tűzdémon közelsége annyira elvette az eszem, hogy csak lassan tudatosult bennem, valójában egy zsúfolt fétisklub kellős közepén üzekedem. Én, aki mindig megvetettem az ilyesmit. El akartam szakadni Lux édes ajkától, hogy valami csendesebb helyre invitáljam, de megelőzött. Az egyik ajtó felé hátrált, és engem is magával húzott. Ahogy már azt sejtettem, az ajtó egy aprócska szobát rejtett.

Lux elszakadt a számtól, de el nem engedett, kitartóan simogatta a hátam. A lélegzetvételnyi szünetet kihasználva körbenéztem, hova is hozott: a falakon fekete alapon vörös minták voltak – akár lángok is lehetnének, futott át a gondolat az agyamon. Mintha direkt nekünk tervezték volna. A szoba nagy részét egy hatalmas ágy foglalta el. Nem volt kérdés, mire szolgált. Megmondom őszintén, bármennyire is kívántam az engem ölelő tűzdémont, semmi esetre sem akartam egy olyan helyen engedni a kísértésnek, ahol ezt mindenféle aberrált ember napi rendszerességgel megteszi. De még mielőtt ezt közölhettem volna vele, az egyik tenyerét felcsúsztatta a bal vállamra, majd végigsimított a karomon, én pedig felszisszentem a fájdalomtól, be kellett hunynom a szemem. A hegek megint felizzottak, most már az egész karom égett.
– Nézz rám – suttogta a fülembe Lux, én pedig kinyitottam a szemem. A csokoládébarna írisz és a sárga pupilla látványa teljesen megbabonázott, már a fájdalmat sem éreztem. Az erőm megint reagált, mint a Kísértésben pár nappal ezelőtt, kezdte szétfeszíteni a belsőmet.

Újra megcsókolt, olyan hevesen falta az ajkam, mintha magába akarná szívni az erőmet a számon keresztül. Lázasan simogatott, nem tudtam ellenállni, és hogy őszinte legyek, egyáltalán nem is akartam. És egyszer csak megtörtént: annyira felforrósodtam, mint még soha azelőtt. Az erőm túlnőtt rajtam, teljesen átjárta a testem, már se a tudatom, se az ösztönöm nem tartotta kordában. Kipattant a szemem, miközben kiszakadtam a csókból, és megrémültem attól, amit láttam: a szoba lángokban állt, vagyis nem, én álltam egy hatalmas láng közepén. A legfélelmetesebb mégsem ez volt, hanem, hogy élveztem a helyzetet. Mindennek olyan „otthon, édes otthon" illata volt, mintha mindig is ezt akartam volna. Luxra néztem. Az arcát és a karját ugyanolyan hegek díszítették, mint amilyenek az én karomat is beborították, és biztos voltam benne, hogy nem értek véget a pólója ujjánál.
– Én mondtam – mosolygott rám érzéki sötétséggel –, mi összetartozunk. – A tekintetében vadul és tombolón vetett örvényeket a vágy. – Az enyém vagy – jelentette ki izzó morajlással a hangjában.
Erre nem tudtam mit mondani. Hiába is tiltakoztam volna, éreztem én is, hogy tényleg így van. Megpróbáltam újra megcsókolni, de nem hagyta. Kérdőn néztem rá, de ő csak végigsimított az arcomon. Megint bizsergést éreztem, ott, ahol a tenyere hozzám ért. Nem kellett tükör, hogy lássam, újabb hegekkel gazdagodtam.
– Nyugalom, tűztündérem, nem kell kapkodni – suttogta kéjtől rekedt hangon –, a világ összes ideje a mienk. Soha többé nem szakadunk el egymástól – mondta magától értetődően. Persze nem tudtam, hogy ő ezt tényleg komolyan is gondolta. – Ideje mennünk. – Határozottan és erősen megfogta a kezem, és az ajtó felé vonszolt. Ekkor ötlött fel bennem a felismerés, hogy igaza van. Caliban már biztos tűkön ül. Kinyitottam az ajtót, és ijedten hőköltem vissza attól, ami a klubban fogadott.