A zsebem felé nyúltam, ahová a kést raktam, azzal az elszántsággal, hogy ha törik, ha szakad, én elhúzok innen, és foggal-körömmel védekezni fogok. Nem is néztem, kinek ütköztem neki. A legrosszabbra számítva már lendítettem a kezem, amikor valaki hisztérikusan rám szólt:
– Ree, nyugi, segíteni jöttünk!
Felnéztem, mert jelen helyzetben nem nagyon akartam elhinni, hogy bárki is segíteni akarna, és megláttam Adrianát és Shaphyt. A vámpír pár lépést hátrált, a saját jól felfogott érdekében.
– Minden rendben? – kérdezte a látó barátnőm, de ahogy végignézett rajtam, követte Shaphy példáját. – Úristen, mi történt veled?
– Megtárgyalhatnánk ezt máskor? Jó lenne lelépni innen – indultam meg a sétány felé, a szörnyek kis csapata pedig kérdés nélkül követett. Gondolom, levágták, hogy ez nem a baráti csevejre alkalmas pillanat.
Az egész sétány lángolt, ahogy végigsétáltunk rajta. Na, jó, ez kissé túlzás: a fű már csak parázslott, a fák is csak már itt-ott égtek. Kezdett visszatérni a kontroll.
Helyzethez képest higgadtan meséltem az elmúlt órák eseményeit. Még mindig beborítottak a lángnyelvek. Shaphy tisztes távolságban hallgatott végig, a többiek nem féltek ennyire. Mondjuk, nekik maximum égési sérüléseket okozhattam, a vámpírnak viszont teljes hamvasztást. Brian állt még kicsit távolabb, bár ő nem a tűztől félt, hanem a vállamat átkaroló démont méregette gyilkos tekintettel. Valószínű Lux is kiszúrta a konkurenciát, többször a nyakamba csókolt, jelezve, kihez is tartozom. Ha lett volna erre időm és energiám, rájuk szóltam volna, hogy hagyják abba a farokméregetést.
– Ha jól értettem – kezdte Baggio, amikor befejezetem –, te fogod elhozni a világvégét, ha nem oltunk el? – Na, igen, ő mindig meg tudta ragadni a lényeget.
– Lényegében, de nem ennyire egyszerű – válaszoltam idegesen. Ahogy meséltem, egyre jobban fájt a mellkasom. Caliban árulását egyszerűen képtelen volt feldolgozni az agyam, de ahogy félretoltam ezt a gondolatot, odatolakodott a kép az emberek haláláról, akik miattam égtek el. A lelkem vérzett, de muszáj volt ezt az érzést is félretennem. A megoldást kellett megtalálnom, de az idő ment, és még mindig nem tudtam, mit is tehetnénk igazából.
– Nem nagyon értem, mi itt a probléma – szólalt meg a vámpír –, víz kell vagy egy poroltó. Látod? Ez itt mellettünk egy folyó! Hol itt a bonyodalom? Különben is, piromágus vagy, nem? Oltsd el magad!
– Felfogod te egyáltalán, hogy mekkora gáz van? – vágtam rá ingerülten. – Mintha én erre még nem gondoltam volna. Megtenném, ha tudnám.
– Akkor oltson el az új pasid – bökött a fejével Lux felé. Képtelen voltam megérteni, miért nem riad meg legalább egy kicsit. Ahogy a többiek sem. Nyilván nem élték át azt, amit én, de nem láttam azt a fene nagy aggodalmat.
Briantől persze nem vártam mást, ő képtelen volt az ilyen pánikhelyzetekben normálisan reagálni. Őt nem az foglalkoztatta a legjobban, hogy mind meghalhatunk, inkább az, hogy megcsalom. Tüntetően hátat fordított, láttam rajta, hogy kezd kiborulni. Akár tagadhattam is volna, csak hogy Brian lelki békéje meglegyen, de a nyilvánvalót felesleges lett volna.
– Én – szólalt meg Lux mellettem – nem akarom eloltani. Meg, ha akarnám, akkor sem tudnám megtenni – vont magához még közelebb –, így lett kitalálva.
– Akkor marad a jól bevált tűzoltási módszer – fordult felénk egy nagyon dühös vérfarkas, aki felrántott a padról, és mielőtt bármit is reagálhattam volna, átdobott a korláton, egyenesen be a vízbe. Mivel a Lux és köztem lévő mágikus kötelék nem bomlott fel azóta, őt a lendületem rántotta utánam, és nagy csobbanással landolt ő is a folyóban.
YOU ARE READING
I see fire
Fantasy"Érdekes, hogy egy egyszerű sörpad körül mennyi szörny elfér. És hogy mi vagy ki számít szörnyetegnek, az már csak nézőpont kérdése, de kb. hét természetfeletti képességgel „megáldott" fiatal már súrolja a határát." Mi történik akkor, ha egy piromág...
