I see fire

3. Álom és valóság

Hűvös levegő csapott meg, ahogy átestem a Kapun a saját világomba. Caliban lökésének ereje annyira megtaszított, hogy négykézlábra érkeztem, és az eséstől fájdalom nyilallt a térdembe.
Olyan szívesen rákiabáltam volna, hogy rohadjon meg, de ekkor egy tenyér jelent meg a látómezőmben. Caliban mellettem állt, hogy segítsen felállni. Ritka az ilyen, de most visszanyeltem a káromkodást, elfogadtam a mancsát, és állásba tornáztam magam. A térdem még mindig sajgott, egy találkozás a bitumennel nem olyan érzés, amit egykönnyen elfelejtek.

– Jól vagy? – kérdezte aggodalommal a hangjában. – Bocs, de muszáj volt rekordsebességgel távoznunk.
Ezzel én is egyetértettem. Még a végén Astaronnak eszébe jutott volna visszatérni a „Calibannak haza kell jönni" témára. Akkor nem tudtunk volna ilyen simán lelépni.
– Semmi gond, jól vagyok – nyugtattam meg. Az órámra pillantottam, hogy lássam, mennyi maradt hátra az éjszakából. – Hat óra van – állapítottam meg. A démonvilágban máshogy jár az idő, mint a Földön. Az alvásnak annyi. – Jössz nekem néhány válasszal. – Na igen, győzött a gyakorlatiasság. – Amíg hazakísérsz, akár elkezdhetnél mesélni is – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Sosem kísért haza normális esetben, de hol volt ez a mostani attól?
– Rendben – egyezett bele. – Mit szeretnél tudni?
– Hű, de készséges vagy – néztem rá, miközben elindultam a zebra felé, ő pedig követett. – Mégis, hogy jutott át ez a ghool, vagy mi? Nem a te dolgod ezt megakadályozni? – vágtam bele a közepébe.
– Nos – kezdett bele a járdát fixírozva –, ezt tényleg nem tudom. Nem csak én tudok átjárót nyitni, ezt te is tudod. Odaát is képesek rá páran. Az én erőm csukva tartja őket, de ha odaát megnyílik egy, nem záródik rögtön, csak ha megérzem, hogy nyitva van. Ez beletelik egy pár másodpercbe. Nem én engedtem át, hidd el.

Eléggé szkeptikus voltam, de hittem neki, hogy nem az ő hibája volt. Viszont, ha odaát valaki „kapunyitogatósat" játszott pont akkor, amikor egy tűzszellem eltűnik, az nem lehetett véletlen.
– Jó, elhiszem – mondtam nyugtatóan.
– Köszi – vigyorgott rám. – Következő kérdés?
– Szóval ez a dög itt a Földön olyan, mint én? Egy egyszerű piromágus? – Csak hogy tudjam, mire számítsak.
– Ja, nagyjából – felelte –, csak ő démon, emberi alakban.
– Szóval ő is gyorsan gyógyul, mint te? – kérdeztem. Calibanról már tudtam, mire számíthatok. Nemcsak villámsebességgel regenerálódott, hanem a tűz sem hatott rá úgy, mint egy emberre. Egyszer – még az ismeretségünk kezdetén – annyira felhúzott, hogy megpróbáltam felgyújtani, de csak a ruháiban sikerült maradandó károkat okoznom, a bőre pedig kipirosodott kicsit. Erre ideges lettem, és a vállába állítottam az egyik pengém. Még csak meg sem rezzent. Kihúzta, beletörölte a pólója maradványaiba és visszanyújtotta, hogy eltehessem. Szó se róla, nem halhatatlan. Meg lehet ölni őt is, csak nem egyszerű, jó helyre kell szúrni a kést. És talán én voltam az egyetlen ezen a bolygón, aki tudta, hogy hova.

Megérkeztünk a kollégium épületéhez. Nekitámaszkodtam az ajtó melletti korlátnak, jelezvén, hogy még nem szándékozom felmenni.
– Nem hinném. Én keverékdémon vagyok. Tudod, egy kis démon, egy kis fúria. Ez ad némi előnyt. A ghoolok tűzlények, más képességük nincs, de felgyújtani ne is próbáld, mert értelmetlen – kezdett bele a démonológia kiselőadás következő fejezetébe. Nem kifejezetten szokott érdekelni, de most muszáj volt infót gyűjtenem, ha túl akartam élni ezt a kis találkozást a pokol egyik piromágusával. Most Caliban meglepően készséges, ki kellett használnom az alkalmat. –Ebben a világban talán kevésbé erősek, mert a tűz itt nem alapelem. Ők teremtették a Démonvilágot olyanra, amilyennek láttad. A talajból felcsapó lángokból születtek, bár azt nem tudom, mi volt előbb, ők vagy a lángok. Elvileg abban a lángba vannak zárva, amiből lettek. Képzelj el egy kőketrecet, ami egy láng közepére van belógatva.
– Jó, ezt így levizualizáltam – vágtam a szavába –, de akkor valakinek el kellett engednie, nem? Csak magától nem tud lelépni.
– Tényleg nem – mondta elgondolkodva –, de fogalmam sincs, hogy kinek áll érdekében elengedni egy ilyet. Sokkal durvább démonok is vannak bezárva, akik tényleg Apokalipszist okozhatnak. Ez az egyetlen olyan, akit ha elengedsz, az Alvilág is veszélybe kerül.
– Lehet, hogy véletlen volt. – Olvastunk már ilyet, nem igaz? Lehet, hogy ez démonéknál is megeshet.
– Lehet – hagyta rám Caliban, de láttam az arcán, hogy nem tartja valószínűnek, hogy a „családjában" ilyen véletlenek előfordulhatnak.