I see fire

Megbocsátás

Leírás: Ree-nek bűntudata van, de meglepő módon Caliban (Charlie segítségével) hasznosnak bizonyul, és segít
Jellemzők: Humor, Fantasy
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet

Mióta démonná váltam, rengeteget töprengtem azon, mit csinálhattam volna másképp. A kanapén ültem, és a régi képeket nézegettem, amikor Caliban besétált a lakásba.

– Csak így egyedül? Hol van a lángfiú? Lelocsoltad vízzel vagy mi? – kuncogott, de nem reagáltam. – Mi bajod? – kérdezte mellé érve. Épp egy csoportkép volt a kezemben. Adriana, Matheo, Baggio, Brian. Mind ott voltak, és rám nevettek. – Ez mikor készült? – kapta ki a kezemből a fotót a neveletlen démon. – És én mért nem vagyok rajta?

– Mért gondolod, hogy mindennek rólad kell szólnia? – vettem ki a kezéből a fényképet.

– Te még mindig pipa vagy rám? Pedig nem kellene. Nem az én hibám hogy meghaltak. És amúgy a tiéd sem.

– Oké, akkor magyarázd ezt el, mert képtelen vagyok megfejteni az ostoba démonlogikádat – vágtam rá dühösen. Egyszerűen nem tudtam felfogni, miért nem érez semmit, miközben én képtelen vagyok szabadulni a bűntudattól.

– Az a jóslat nem rólad szólt. A világ nem pusztulhatott el. Különben nem hagytam volna Megarának ezt a hülyeséget. Tudtam, hogy démon vagy – felelte nyugodtan.

– De nem szóltál – mondtam kétségbeesetten.

– Szóltam, de nem hittél nekem. Meg nem is számított. Amúgy sem hagytam volna, hogy meghalj – fonta karba a kezét.

– Hát onnan, ahonnét én láttam, nagyon úgy tűnt, hogy mégis – morogtam vissza.

– Igazat mond, az egyetlen emberi kapcsolata vagy – szólt közbe hirtelen Charlie, de csak legyintettem. Már egész megszoktam, hogy csak így megjelenik.

– Szóval ennyi? A világ nem pusztult el és én is élek. Neked ennyi elég? – értetlenkedtem tovább.

– Igen.

– És a többiek?

– Rosszkor voltak rossz helyen. Nem te ölted meg őket, hanem a körülmények. Előfordul.

– Bármennyire is fáj ezt mondanom, Calnak igaza van – jelentette ki Charlie –, nem tehettél róla, hogy így alakult. Ők döntöttek úgy, hogy segítenek neked, mind tisztában voltak a kockázattal.

– Kizártnak érzem, hogy belekalkulálták, hogy meghalhatnak – makacskodtam tovább.

– Talán, de akkor sem befolyásolhattad volna őket – nézett rám Charlie sokatmondóan. – Tételezzük fel, hogy Adriana van bajban. Mérlegelted volna a kockázatot vagy csak mentél volna segíteni? – Rá akartam vágni, hogy igen, felelősségteljes, fiatal felnőttként számba vettem volna a kockázatokat, de képtelen voltam. Nem, mentem volna. Egyrészt, mert a barátom volt, és mindent megtettem volna érte. Másrészt biztos lettem volna benne, hogy elég különleges képességem van ahhoz, hogy túléljek akármit.

– Mentem volna – suttogtam.

– Haragudtál volna rá, hogy ő túlélte, te meg nem? – tette fel Charlie a következő kérdést. Kezdtem sejteni, hová akar kilyukadni.

– Nem. – Újabb suttogás.

– Na, látod – mondta atyai hangon. Igaza volt, nem kínozhattam magam a végtelenségig. Úgy éreztem, ha nem is azonnal, de idővel meg fogok tudni bocsátani magamnak. Ez volt ez első lépés.

– Köszönöm, Charlie – mosolyodtam el.

– Nekem meg se köszönöd? – húzta fel a szemöldökét az egoista démon.

– Nem, de talán majd egyszer... – villantottam rá gúnyos mosolyt. Igen, egyszer neki is meg fogom köszönni.