Szívörvény

2. fejezet

„Tudta, hogy nem véletlenül került sor erre a találkozóra..."

Jázmin lába még akkor is remeg kicsit, amikor belépve az árnyas, kellemesen hűvös előszobába felakasztja a fogasra a táskáját. Hiába várt odakint pár percet, még mindig nem érzi úgy, hogy összeszedte volna magát. Máskor – ahogy az a családban szokás – elkiabálná magát, hogy megjött, de most attól tart, elcsuklana a hangja, ezért inkább csendben marad. Lelöki a lábáról a magas sarkú szandált, majd a táska első zsebéből előhúzza a mobilját, a nadrágja zsebébe csúsztatja, és csak aztán lép tovább.

A nappaliból kiszűrődő zajok alapján meg meri kockáztatni, hogy a kisebbik húga és Erik, aki a húga barátja (kizárólag barát) és egyben évek óta „tartozéka" a családnak, megint valami akciódús filmet vagy sorozatot néz. Erik szerint minél több látványos és jól megkoreografált akciójelent van egy filmben, annál jobb – és történetesen nem számít, hogy az akcióban emberek, robotok vagy épp egyéb fura lények, sőt, akár űrhajók vesznek részt. Jázmin a maga részéről jobb szereti, ha kevesebb az akció és több a humor. De Viv és Erik a fura és – Jázmin szerint – teljesen értelmetlen lövöldözős játékokat is szeretik, szóval itt alapvető ízlésbeli különbségről van szó. Kész szerencse, hogy az édesapjuk Jázminnal ért egyet, így a nappalit nem sajátíthatja ki mindig Viv és Erik.

Ahogy belép a nappaliba, meglepi, hogy csak Eriket látja. A férfi ellazulva ül a kanapén, fekete haja teljesen kusza, mintha épp csak az imént ébredt volna. Fekete pólója is gyűrött picit (Jázmin próbálta már meggyőzni Eriket arról, hogy a feketén kívül más szín is létezik, de eddig még nem járt sikerrel), az arca pedig borostás, és úgy egészében véve olyan benyomást kelt, mint aki alig aludt az éjszaka. Valószínűleg ez így is van, Erik – ugyanúgy, ahogy Jázmin – nem veti meg az egyéjszakás kalandokat.

Amikor Erik ránéz, Jázmin zavartan a füle mögé igazítja a haját, aztán viszont rögtön bosszúsan szusszant. Kellett volna még pár perc a teraszon, nem volt jó ötlet, hogy bejött. Mégis miért kellett felbukkannia újra az életében annak a fickónak? És mégis miért van rá ennyire hatással? Mert nem, Jázmin nem annyira naiv, hogy azzal áltassa magát, az ütközés rázta meg ennyire. Odakint, abban a pillanatban talán, de utána, amikor bezárta maga mögött a kaput, már nem azért volt rémült, mert a férfi belehajtott az autójába.

Erik a távirányítóért nyúl, lenémítja a tévét, aztán előre dőlve megtámasztja a térdén a könyökét, és kaján pillantást vet Jázminra. Jázmin tudja, hogy Erik rájött, valami nem stimmel, és előre fél attól, hogy a következő pillanatban a férfi mit fog kérdezni.

– „Gyere, mondd el, mi a baj, béb', én figyelek rád!"

Jázmin hitetlenkedve elmosolyodik. Erik most komolyan énekel neki? Ez a pasi mindig képes meglepni.

– „Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád! – folytatja Erik mérhetetlenül szexis és érdes hangon, jót derülve Jázmin arckifejezésén. – Látom, van valami, ami a szívedet nyomja..."

– Erik, te hülye vagy – neveti el magát Jázmin.

– Bármikor nevezhetsz hülyének, Jázmin, tényleg, nyugodtan, de amikor Tankcsapdát idézek, akkor szentségtörés, ha ilyesmit mondasz – magyarázza komolyan Erik, a végére azonban nem bírja, csak elereszt egy vigyort. – Gyere! – nyújtja felé a kezét, és Jázmin kelletlenül közelebb lép.

Ahogy megfogja Erik kezét, a férfi könnyedén az ölébe rántja. Jázmin halkan sikkant, és megjátszott méltatlankodással Erik mellkasára csap. Válaszul csak dörmögő nevetést kap.