Szívörvény

12. fejezet

„A földi mennyország itt van."

„... még nem volt elég... Megéri... Az enyém vagy, Jázmin... Ha fájni fog, hát hadd fájjon... nem volt elég... Az enyém vagy... hadd fájjon... Megéri... Jázmin..."

Jázmin nem tud szabadulni Ádám szavaitól. Egész hétvégén ki se tette a lábát a házból, még az udvarra se ment ki, ami, akárhogy nézi, eget verő ostobaság, mert a saját udvarukon nem futhat Ádámba, de Jázmin már attól is tartott, hogy mi van, ha meghallja átszűrődni a szomszéd kertből a hangját vagy a nevetését. Péntek délután a szobájából is kelletlenül lépett ki, de hát a fürdőt olykor meg kellett látogatnia, illetve persze a konyhát, mert a gyomra nem díjazta, hogy megvonja tőle az ételt.

Körülbelül éjfélig filmezett, mert képtelen volt elaludni. A Thomas Crown-ügy volt az első választása, mert Pierce Brosnan mégiscsak Pierce Brosnan, Jázmin szerint igen kevés férfi érhet a nyomába, de sajnos ahhoz nem volt elég, hogy ne Ádámot lássa maga előtt. Aztán jött az Indiana Jones harmadik része, Jázmin arra gondolt, hogy Sean Connery és Harrison Ford együtt már csak képes arra, hogy elterelje a figyelmét Ádámról, de e tekintetben ők is kudarcot vallottak. Végül a Die Hard harmadik részét nézte meg, nem azért, mert abban bízott, Bruce Willis majd nem juttatja eszébe Ádámot (bár tény, hogy kettejük között nincs túl sok hasonlóság), hanem inkább azért, mert az megunhatatlan, ahogy Bruce Willis sűrűn káromkodva megmenti a világot. Elgondolkodott az Armageddonon is, de aztán elvetette – azon a filmen mindig sír, bár ezt bárki előtt görcs nélkül letagadja, és nem akart sírni, mert attól tart, ha egyszer elkezdi, nemigen hagyja abba.

Szombaton ő volt a soros a főzésben, és a rántott hús mellett döntött krumplipürével, mert mindkettő elég babrás (legalábbis számára biztosan, a panírozás és a krumplipucolás sem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé), bár az édesapja besegített, aztán megjelent Viv és Erik is, de legalább az állandó ökörködésükkel valamennyire elterelték a figyelmét. Délután olvasott, egy igazi, vérbeli krimibe menekült, nem valami könnyű, erotikával túlzsúfolt történetbe, ami úgy-ahogy be is vált, bár azért közben olykor elmerengve maga elé bámult, az ajkára félmosoly kunkorodott, a fülében pedig Ádám nevetése vert visszhangot. Este Viv és Lilla próbálta megint buliba csábítani, de Jázmin félt, hogy az utcán esetleg Ádámba botlik, és egyébként sem volt kedve semmilyen bulihoz. Erik szerint „otthonülős" lett, és Jázmin kénytelen belátni, hogy ebben van némi igazság, de egyszerűen nem vágyik semmilyen társaságra – kivéve persze, ha ez a társaság Ádám.

Ma már nem hadakozik magával, de talán csak azért, mert belátta, hogy úgyis alulmaradna. Sokáig aludt, aztán megebédelt a családdal, de most egyedül van. A biztonság kedvéért, mondhatni alibiből, elindított ugyan egy filmet, de igazából egyáltalán nem figyeli.

Ádám szavai versenyt kergetőznek a fejében, és Jázmin azon töpreng, vajon mit jelent szerelmesnek lenni, hogy honnan tudja az ember, hogy nem pusztán vágyról vagy akár időszakos fellángolásról van szó. Ádám még mindig akarja őt, ő is a férfit, és életében először úgy érzi, hogy talán ez nem fog elmúlni. Ádám olyan határozottan jelentette ki, hogy hadd fájjon, és ez gondolkodóba ejti Jázmint. Mert mi van, ha tényleg megéri? Ha minden, ami esetleg később történhet, nem nagy ár azért a boldogságért, amit így kaphatnak? Még az is megfordul a fejében, hogy Ádám tizenhárom évvel idősebb nála, így – már csak statisztikai alapon is – valószínűbb, hogy idővel nem a férfi maradna egyedül, és akkor sosem okozna neki fájdalmat, eltekintve attól, hogy jelenleg nyilvánvalóan mást sem tesz, amitől persze lelkiismeret-furdalása van, és ez még inkább arra sarkallja, hogy talán érdemes lenne felülbírálnia a nézeteit. Meg persze szeretne a férfival lenni, de ezt próbálja kizárni, hogy ne az önzőség vezérelje. Fontos neki annyira Ádám, hogy elsősorban azt nézze, neki hogy lenne a legjobb.