Szívörvény

1. fejezet

„... az ember ne kezdjen cápákkal, főleg honi vizeiken ne."

Jázmin a kormánykeréken dobol a zene ütemére, ahogy várja, hogy a lámpa zöldre váltson. Az ablakot lehúzta, mert szereti, ha huzat van a kocsiban. Néha egészen olyan érzés, mintha nem is autót vezetne, hanem inkább repülne – bár lényegében ez nem éppen egy tényszerű megállapítás, hiszen nem tudja, milyen repülni. De tandemugráson már vett részt, és az őrületesen jó élmény volt, úgy képzeli, hogy repülni is legalább annyira fantasztikus lehet.

Ahogy elindul, az ablakon vadul bevág a levegő, Jázmin szőke tincsei megtépázott hullámokat vetnek. Nem veszi észre, mikor kezd együtt énekelni az mp3 lejátszóval, csak akkor tér magához, amikor a következő lámpánál megállva a szomszédos autóból egy pasi rávigyorog. Nem hagyja abba az éneklést, a legkevésbé sem érdekli, hogy valószínűleg hamis a hangja. Nem szégyelli magát azért, mert jó kedve van.

Amikor újra elindul, elmosolyodik. Holnapután ünnepelni mennek a kollégákkal – ma kaptak hivatalos értesítést arról, hogy a legutóbbi kutatásukról írt értekezést megjelenteti egy neves tudományos magazin. Ez az egész intézet számára jó hír, Jázmin pedig különösen büszke, mert ő vezette a kutatást, és ugyan a csapat nélkül nem ment volna, de az ötlet mégiscsak az övé volt. Ő hangolta össze a munkafolyamatokat, és az értekezés javát is ő írta. A megjelenés mindegyikőjüknek elismerés, de neki ez az első komolyabb munkája, ezzel együtt pedig ez szakmailag is előrelépés. Most már senki nem kérdőjelezheti meg a helyét az intézetben.

Eleinte sokan néztek rá furcsán, nyilván feltették magukban a kérdést, hogy egy hozzá hasonló szőke, modellalkatú szépség mit keres egy növénytani intézetben, de Jázmin aztán nem egy kutatásban bizonyított résztvevőként, szóval szépen lassan elmaradtak a különös pillantások, és végül elérte azt is, hogy a csapat tagjának érezhesse magát. Ez nehezebb volt, mert általában nem fogadják könnyen, hogy mindig nyílt és egyenes, hogy nem köntörfalaz, és nem szépít semmit – de Jázmin nem hajlandó csak azért másmilyennek tettetni magát, hogy elfogadják. Olyan, amilyen, ha a munkatársak szeretik, jó, ha nem, azzal is megbirkózik. De szerencsére a közvetlen munkatársai mindannyian furák kicsit – már úgy a maguk módján –, így az első lépés ahhoz, hogy együtt dolgozhassanak az, hogy egyszerűen elfogadják egymást.

Az elmúlt hónapokban pedig az elfogadásból valamiféle barátság lett. Mikor Gréta felvetette, hogy ünnepeljenek, Jázmin gondolkodás nélkül beleegyezett. Bár koncertekre ritkán jár, de az ünneplés Gréta ötlete volt, így a helyszínt is ő választotta. Kíváncsi rá, hogy milyen lesz úgy bulizni, ahogyan általában az emberek szoktak. Volt már, hogy elment a kisebbik húgával és a barátaival, de közte és a húga között majd' tíz év korkülönbség van, így mégiscsak úgy érezte, kilóg a társaságból. Jázmint nem igazán zavarja, hogy egyedül jár szórakozni, amit ő keres, ahhoz úgysem kell társaság – vagy legalábbis nem olyan, aki több egyéjszakás ismeretségnél. De a péntek este nem erről fog szólni – péntek este életében talán először valóban azért megy bulizni, hogy bulizzon, hogy a barátaival legyen.

Fura érzés, hogy vannak barátai, fura, de azért kellemes. Általánosban és gimiben sose találta meg a közös hangot a kortársaival, egyszerűen azért, mert túl jól és túl könnyen tanult, ráadásul még szeretett is tanulni. Senki nem barátkozott szívesen a stréber lánnyal, bár azért felszínes kapcsolatai akadtak, ha úgy volt kedve, éppen tudott kihez szólni, csak éppen ritkán volt úgy kedve. Az egyetem már jobb volt, legalábbis az első év, akkor belevetette magát az életbe, és igen sok mindent felfedezett magával kapcsolatban. Aztán azonban az édesanyja halála miatt halasztott egy évet, és amikor visszament tanulni, már nem volt ugyanaz az ember. Voltak felszínes, nem túl szoros barátságai, ahogy vannak most is, de egyik sem túl jelentős az életében. Talán ezért érzi furának, hogy a kollégáit most már a barátainak tekinti.