We are one forever (HUN)

1 fejezet: Lángok...

Szorongó szívvel nézte, ahogy a mívesen faragott csónak legördül a vízesés kecses hullámain és eltűnik a mélyben. Felsóhajtott, s görcsösen rángatva megigazgatta magán a köpenyét.

Ennek nem így kellett volna történnie. Az apjának itt lenne a helye, nem Valhallában a többi harcos lelke között. Itt kellene lennie, vigyáznia kellene a lányára, rá.

Magára húzta csuklyáját, hogy a süvöltő szél ne csípje jobban a szemét. Nem akart úgy kinézni, mintha sírt volna, pont most, mikor Mindenekatyja a színe elé hivatta. Ki akarja fejezni együttérzését, mintha ez őt annyira érdekelné. Ő az apját vesztette el, Odin csak a parancsnokát, amiből van neki még száz másik.

Még több keserű gondolat rohanta meg. Több munkát kell vállalnia, szügsége van egy házra amit egyedül is el tud tartani. Nem lakhat többé a palota egy kicsi szeglletében, mert nincs már senki aki odaköti. Fogadni mert magában, Odin nem csak együttérzését fejezi ki majd, hanem amint összepakolt kidobja az utcára, vagy szolgálólány lesz belőle, és aludhat esetleg egy piszkos lyukban, vagy kereveten, amit adnak neki. Az utóbbi bizonyosan jobb kilátásnak bizonyult az utcánál.

Makacsul kiszakította magát gondolatainak világából, majd határozottan útnak indult az innen is élesen látszódó, aranyló tornyok felé.

Köpenyébe bele, bele kapott a szél, felfedve vékony testét, egyenes tartását, mire férfiak kezdték bámulni az utcán. Nem foglalkozott velük. A palota nyitott kapuin szótlanul átverekedte magát, s átlépte a küszöbét a királyi család othonának.Tekintete végigfutott számtalan ismerős domborműven, freskón. Lehajtotta csuklyáját, majd ujjaival végigszántotta, átrendezte aranyszőke haját.

Alig volt ideje összeszedni magát, a mellette lévő ajtó szélesre tárult, s egy katona lépett ki rajta.

- Sigyn. - Hangja színtelenül zengett végig a folyosókon, mik pompázatos termekbe torkollottak. - Uram látni kívánja.

Sigyn újfent sóhajtott, ezúttal akadozva kissé. Persze, hogy látni akarja. Belépett a szobába, estelenül megcsusszanva a simára sikált padlón. Gyorsan összeszedte magát. Körülnézett.

Nem a trónterembe irányították, hanem egy társalgóba, minek pompája nem különbözött a megszokottól, ha lehet még díszesebbnek tetszett látszani. Odabent Odin ült, faragott asztalnál, minek lapja Asgard egyik dicső győzelmét ábrázolhatta.

Mindenekatyja mellett pedig egy fia ült. Nem a szőke, Thor, hanem a másik. Sigyn magában mindig hollóképűnek gúnyolta, mert gyermek korában sok mendemonda keringett róla, ami okot adott neki erre. Loki nem volt erős, legalábbis nem erősebb Thornál. Nem járt társaságba, nem érdekelték a lányok, nem bánt jól egyetlen különleges fegyverrel. Egyszóval talán csak a tudatlanság vitte az embereket a herceg kiközösítésére, bár kétségkívül az állítások nagy része mindenki által észlelhetően igaznak mondhatóak voltak.

- Ülj le gyermekem. - Odin hangja barátságosan zengett, s a mellette álló székre mutatott. Sigyn leült és ölébe gyűrte köpenyét. Szeme ide, oda cikázott, majd megállapodott Lokin. Vajon ő miért van itt, van egyáltalán köze az egészhez?

- Loki csak tanul. - Segítette ki Mindenekatyja. - Az ilyen esetek kezelésének művészetét is meg kell érteni és tanulni. - Loki egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha az előbbi dolgok közül egyikre is különösebben koncentrálna. - Te veled pedig az apádról szeretnék beszélni. Először is...

- Tudom mit szeretne mondani... - Vágott közbe Sigyn. - uram. De nem szeretném felkavarni apám emlékét magamban, mert azt már eltemettem, feldolgoztam. Ma reggel bocsájtottam lelkét megbékülésre és küldtem a Valhallába. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy sorsom megtudjam. Apám volt az egyetlen ami ehhez a palotához kötött, most, halála után semmi sem biztos számomra. Hogy rendelkezik uram ezután, van e még lakhelyem itt?

Odin pár percig szótlanul szemezett a lánnyal.

- Nem szándékoztalak elküldeni. - Kezdte, majd kérdezett. - Monnd meg nekem Sigyn, apád tanított téged?

- Harcművészetre?

- Igen.

- Tanított, őszerinte eredménnyel. Leginkább az íj használatát sajátítottam el. Valamint mágiát tanultam egy utcaszéli öregasszony házában. Az istenek áldják emlékét.

Erre Loki is felkapta a fejét. Odin, mintha ezt észrevette volna, arca árnyékba borult.

- Igazán jó lenne a magam oldalán tudni téged Sigyn, - Kezdte. - remélem apád lánya vagy. A palotában maradhatsz, holnap megmutatod mit tudsz. Különleges bánásmódban szeretnélek részesíteni, mert mindig megfogadtam apád tanácsait. Ha ő azt mondta, van tehetséged hiszek neki. - Mindenekatyja felállt, s távozni készült. - Loki. - Torpant meg egy pillanatra az ajtó előtt. - Vezesd a hölgyet a harcosok lakosztályaihoz.

- Ó, nekem tökéletesen megfelel a régi... - Kezdett szabadkozni Sigyn, de leintettek.

- Te már részesülhetsz az új szobák örömében, majd felhozatom neked a holmijaidat. Ne szabadkozz. Induljatok! - Azzal kilépett az ajtón, és lezárta az ügyet.

Sigyn egyedül maradt a herceggel a szobában. Szótlanul bámult maga elé. Maradhat, kezdett realizálódni benne. Harcos lesz. Talán az apja nyomdokaiba is léphetne?

Kissé megfeledkezett a gyászáról, s ezt ő maga is észrevette. Elszégyellte magát.

Lenézett összekulcsolt ujjaira, majd feltekintett az ajtóra, amin keresztül Odin távozott. Loki ott várta.

Szótlanul indultak el egymás mögött. Sigyn gondolataiba merülve gyűrögette köpenye egyik sarkát, meg, megcsusszanva a fényes sima padlón. Loki előtte mintha mondott volna valamit, de ő nem teljesen értette.

- Tessék? - Kérdezett vissza. Loki hátrafordult, így láthatta az arcát. Mindig ilyen fehér volt a bőre?

- Tényleg tudod használni a mágiát?

- Igen, tudom. Te is?

A herceg megtorpant előtte és teljes testével feléje fordult.

- Mutasd meg!

- Mit mutassak rajta? - Sigyn meghökkent a parancsoló hangnemtől, de megemberelte magát, nem hátrált meg. - Csak akkor ha te is, mert pontosan tudom, neked is van. Mindenki tudja.

Most Lokin volt a meghökkenés sora. Nála alacsonyabb rangú még nem lépett fel így ellene. Csalafinta mosoly ült a szájára, belement a játékba.

Előre nyújtotta tenyerét, miben kékes fény kezdett éledezni. Ereiben érezte a megszokott meleg bizsergést, mire egyszerre kirázta a hideg. Ujjai között szikrák pattogzottak, majd kékes láng született belőlük.

Sigyn ugyanígy szétnyitotta tenyerét, miben pillanatok alatt sárgás tűz villant.

A két meleg fénypont egyre közeledett egymáshoz, s mikor csak centik választották el őket, összeolvadtak és egy nagy, sötétzöld lángcsóvában születtek újjá, egyként.