A Hatake klán [BEFEJEZETT]

Ködben rejtözött remény

(Kakashi)

Besétáltunk a faluba. Csendes kis hely volt és nem volt olyan messze attól a hídtól, amit Tazuna most épít. Ahogy beléptünk a faluba láttuk, hogy a szegénység igen csak nagy. A legtöbb bolt üres vagy csak kevés áru van benne, de néha-néha megpillantunk kertes házakat, ahol hol zöldséget, gyümölcsöt, takarmánynövényt termesztenek, vagy baromfikat, sertéseke, szarvasmarhákat tenyésztenek. A falu vége fele jártunk, ahol szinte már csak a réteket és erdőt láthattuk. Tazuna-ék háza közvetlenül a falu utolsó háza volt és tőle két méterre egy elkerített nagyobb platz helyezkedett el. Itt négy ház állt egymás mellett, úgyhogy már ebből látszik, hogy egy kisebb klán vagy egy közösség él itt együtt. Tazuna bement a saját házába és csak annyit kért tőlünk, hogy reggel 9-kor a háza előtt várjuk és, majd úgy kísérjük vissza a hídhoz. Elbúcsúztunk tőle és Naruto-ékkal együtt készültünk belépni az „otthonomba". Először félelmetes érzés volt: féltem belépni, mert nem tudom mi vár ott rám. Aztán persze egy kis segítséggel, hamar túltettem magam ezen és már a boldogságot éreztem. Sakura és Naruto bíztatott, azzal, hogy mellém álltak és mosolyogtam. Rájuk mosolyogtam és együtt áthaladtunk a felettünk magasló kapun. Az izgalomtól felpörögtem, de teljesen. Mona már mosolygót, Sayuri pedig egy erőltetett mosolyt csalt az arcára, majd elköszönt tőlünk. Kicsit örültem ennek, viszont elgondolkoztam azon, hogy vajon miért ilyen? És miért akarta kiiktatni a Sharingan-om és a yin stílus... mégis, azt, hogyan?

Hirtelen nevetések sora rázott vissza a valóságba, hiszen Toki előtt két kiskorú ezüsthajú jelent meg. Nagyjából egyidősek lehettek Naruto-ékkal. A rózsaszín ruhás, hosszú hajú kislány vidáman üdvözölte Toki-t.

- Toki-chan! De jó, hogy itt vagy! – aztán ránk nézett, majd kissé meghátrált és halkan kérdezet Toki-tól. – Ők kik, Toki? – a húgom megsimogatta a kislány fejét és vidáman válaszolt.

- Ő itt a bátyám, Hatake Kakashi... ők pedig a tanítványai, Naruto, Sasuke és Sakura.

- Hali! – köszönt Naruto.

- Szia! – mosolygót Sakura is egyett.

- Szia, Kakashi vagyok! – hajoltam le hozzá.

- Azta, Toki-chan! – mosolygót a kislány. – Hol találtad meg? Uuuu! Melody-chan örülni fog neki! – Melody? Így hívják anyámat... hát, ezt is jó tudni...

- Igen-igen! – mosolygót lecsukott szemmel Toki. Akárcsak én! Én is így szoktam... le se tagadhatnám, hogy testvérek vagyunk, most már lárrom. – Az erdőben „találtunk rájuk". Tazuna bácsit kísérték haza Konoha-ból. Mondhatjuk, hogy szerencse volt. – nézet rám Toki őszintén. Én bólintottam. Hirtelen megjelent mellettem egy sárga vékony páncélban lévő kölyök, aki konkrétan körülöttem sétált körbe-körbe és mindenemet nézte. Ebbe még az a vicces, ha errébb léptem egyet követett. Hirtelen levette a hátamról a tört, amit apám hagyott még rám. Egyből nézni kezdte és kissé okoskodva szólalt meg:

- Szóval ez lenne a Fehér Agyar kardja, a Tanto... Igen véres... Biztos te vagy Hatake Sakumo fia? – nézet rám kérdően a fiú. Toki csak nevetett, én meg zavarban éreztem magam... nem tudtam mit mondani. Aztán egy női hangra lettem figyelmes.

- Ugyan már Kawa, csak nézz rá Toki-ra és rá! Nagyon hasonlítanak egymásra. – egy rózsaszín hajú, narancssárga ruhát és fekete szemüveget viselő, kék szemű nő sétált mellénk. Idősebb lehetett már és nagy valószínűséggel anya, hiszen a két kis Hatake odasétált hozzá. Megsimogatta a fejüket, aztán rám nézett. Elmosolyodott, mire én a visszakapott tört visszatettem a helyére. – Te tényleg olyan vagy, amilyen Sakumo volt... Nagyon hasonlítasz rá...