Az érme két oldala között

Pontosan 365 napja

— Egy évvel később —

Villámsebességgel ülök fel az ágyban. Már megint ugyanazt álmodtam. Lihegve fordulok körbe, érzem ahogyan copfból kiszabadult fekete tincseim az arcomhoz tapadnak. Beletelik pár másodpercbe mire felfogom hol is vagyok valójában. A szemem egyre inkább hozzászokik a sötéthez,  kezdenek kirajzolódni az íróasztal, és az öltözőszekrény sötét körvonalai.

A szembeni épületen lévő hirdetőtábla bekapcsol, az ablakon át betörő fény hosszúra nyújtja a bútorok árnyékait. A tüdőm eszeveszettül kapkod az oxigénért, de a torkom összeszorul, fuldokolva próbálok kiszabadulni az ágy fogságából. A szívem heves tempóban, mint egy kalapács, üti belülről a mellkasomat.

Begpróbálok lábra állni, de minden erő elszáll belőlem, szinte összeesek. Amilyen lassan csak tudok, leülök a padlóra, és az ágykeretnek támasztom a hátam. Próbálom visszatartani az előtörő könnyeimet, amikor a remegő kezeimre nézek. Már megint kezdődik. Az egész testemben lüktet a vér, teljesen bepánikolok. Attól félek, egyszer csak megáll a szívem, és akkor nekem lőttek. Segítségért akarok kiáltani, de ahogy kinyitom a szám, erős émelygés fog el. A szoba levegője egyre folytogatóbb lesz, négykézláb mászva indulok el a fürdő felé.

Amikor odaérek az ajtóhoz, a kilincsbe kapaszkodva próbálok feltápászkodni, de az ajtó kinyílik, én pedig bezuhanok rajta. A sötétben tapogatózva kúszok be a zuhanyfülkébe, és a csap után nyúlok. A jéghideg víz először lesokkol, de aztán enyhül a remegés, újra kapok levegőt, a szívem pedig már nem kalapál olyan gyorsan.  Amikor már kicsit is visszatért az erőm, felhúzom a térdemet és átölelem, a fejemet pedig lehajtom. Így kuporgok a zuhany alatt hosszú percekig, a pizsamám teljesen átázik, a hajam csurom víz lesz. A vacsorám még mindig kikívánkozik belőlem, a gyomorsav égeti a nyelőcsövem, de már sokkal elviselhetőbbnek érzem.

Ahogy lassan felállok, tompa fájdalom hasít a homlokomba, kissé megszédülök, a fehér csempével kirakott falnak támaszkodok. Pár másodperc múlva újra stabilan tudok állni, elzárom a zuhanyrózsát, és kilépek a kabinból. Megkeresem a kapcsolót, és felkapcsolom a villanyt. Szorosan behunyom a szemem az erős fénytől, majd szépen, lassan, hunyorogva kinyitom. Mélyeket lélegzek, miközben a mályva színű törölközőm után nyúlok, és megtörlöm az arcom. Lehuppanok a lehajtott fedelű vécére, ekkor veszem észre, hogy a nadrágom kiszakadt, és egy csúnya horzsolás éktelenkedik a térdemen. Bizonyára akkor szerezhettem, amikor beestem a fürdőbe. Nagyot sóhajtva hajtom hátra a fejemet, amíg az nem koppan a vécétartálynak.

A pánik utáni gyengeség és fáradtság elönti az egész testem, a karjaim mintha élettelenül lógnának mellettem. Kezdem újra érzékelni a külvilágot, a sebem csíp, a hideg víztől rámtapadt ruhától ráz a hideg. Azt hiszem jót tenne egy kis friss levegő.

A tetőn ülve, immáron teljesen szárazon, és utcai öltözékben lógatom az ijesztő mélységben elterülő utca felé a lábam. Hirtelen apró szellő támad, játszadozva belekap a hajamba. A nyár édes illatát hozza magával vidékről, és egy kissé lehűti az éjszakát, pont annyira, hogy elviselhető legyen. Csak bámulok a messzeségbe, túl a koromfekete égig nyújtózó épületeken, a nagyvárost életre keltő fényeken, az örökké hangyabolyként nyüzsgő tömegen. A jövőt látom a szemem előtt, amiben végre Hydra ügynökké válok, és a vörös koponya szolgálatába állhatok, amit már előre a bal vállamra varrtak.

Soha többé nem fogod látni Sarah-t. Hasít a tudatomba a gondolat, mire ösztönösen lehajtom a fejem. Azt mondtam, mindig ott leszek neki, de miután Dylan elhozott, még csak nem is hívtam. Sokszor eszembe jut, szinte minden nap, hogy mekkora csalódást okozhattam neki. Átvertem, mögötte állva azt mondtam, ez a boldogság kapuja, lépjen át rajta, majd betaszítottam a magány csarnokába, és kulcsra zártam az ajtót. Persze lehet, hogy azóta már letett rólam, belenyugodott a helyzetbe, ami talán még inkább fájna. Örökre úgy maradok meg az emlékezetében, mint az a szemét,  aki barátnak vallotta magát, és szép ígéreteket tett, majd leszarta az egészet, és faképnél hagyta.