Az érme két oldala között

Akkor táncoljunk

Nagy lendülettel vágom ki az ajtót, csapzott hajam az arcomba lóg, miközben Tony nevét üvöltve végig rohanok a folyosón. A lépcsőhöz érve a korlátba kapaszkodva veszem be az éles kanyart. A tér hirtelen összeszűkül, csontjaimat ropogtatva feszül nekem minden oldalról.

– TONY! – Az utolsó lépcsőfokok egyikén a lábam hirtelen megremeg és összecsuklik, de mielőtt a földre zuhanhatnék, egy kéz megragadja a felkarom.

– Mi a baj, kölyök? – Lihegve nézek fel Tonyra. Ijedt tekintete az arcomat fürkészi. Képtelen vagyok megszólalni. Láttam ahogy elviszi. Hallottam, ahogy acél ujjait a nyaka köré fonja, ő pedig levegő után kapkod. Aztán kipattant a szemem, a hotelszobában találtam magam. Viszont ő nem volt az ágyában.

– Semmi baj. Jól vagyok.

~***~

Amint megtudtam, a Fields család csak nyaranta üzemelteti a hotelt, és arra az időre az épülettől pár méterre álló házba költöznek. Most éppen ennek a háznak a konyhájában sürgölődök Mrs. Fields-el és a lányával. Reggelit készítünk amíg Mr. Fields és Tony elhozzák a kocsit. Zöldséget aprítunk, tojást sütünk, egy serpenyőben bacon serceg, az ablakpárkányban pedig egy kis hordozható rádióból szól a zene. Minden olyan idilli, önfeledten fecsegünk, és hosszú idő után újra őszintén tudok nevetni. Aztán eszembe jut, hogy nekem Sarah tette ilyen felhőtlenné az életem, és a mosoly ismét lehervad az arcomról.

– Szóval Mr. Stark nem az apád? – kérdezi már vagy ezredjére Shelly, mire hitetlenkedve megrázom a fejem.

– Határozottan nem. Mégis honnan vetted ezt?

– Felkerült a netre egy videó, ahol kiabál veled az utcán, az internet népét pedig eléggé felkavarta a dolog. Teóriák, mémek, fanfiction-ök. Mindenki tudni akarja ki a titokzatos lány. – Shelly kicsit megpiszklálja a tojást egy spatulával, aztán előkap egy tányért a konyhaszekrényből és óvatosan ráönti az ételt.

– Shelly kedvesem, kihoznád az eperlekvárt a kamrából kérlek? – fordul lánya felé Mrs. Fields a kis köténykéjében, egyik kezében egy üres üveg, a másikban pedig a teteje.

– Hát persze anyu. – Azzal a lány kecsesen kisuhan a konyhából. Egy ideje már figyelem, de azt hiszem ő ezt nem szándékosan csinálja. Shelly egyszerűen csak olyan mint egy könnyű tolpihe, minden mozdulatában benne van az a finom elegancia, amivel valószínűleg együtt született.

– Imádni fogod ezt a lekvárt kincsem, igazi házi készítésű. Még a nagymamám hagyta ránk a receptet. A gyermekkorom íze, úgy bizony. – Kerek arcára mosoly szökik, mély barna szeme csillogni kezd a boldog emlékektől.

– Biztos vagyok benne. – A pultnak kell, hogy támaszkodjak. Az egyetlen ember, aki szebbé tette az én gyerekkorom, most életveszélyben van. Miattam.

– Mi a baj, angyalom? – lép közelebb Mrs. Fields, meleg tenyerét a hátamra teszi. – Látom, hogy boldogtalan vagy.

– Van egy ember, aki mindennél többet jelent nekem. Mindig ott volt mellettem. Én pedig elhagytam. És most itt főzőcskézek, miközben rohadtul az életére akarnak törni miattam! – Ezt most mondtam ki először hangosan. Ököllel a pultra vágok, írtó dühös vagyok és utálom magam amiért ő mindent megadott nekem amit csak tudott, én pedig még csak meg sem erőltetem magam.

– Leah. Nézz rám, bogaram. – Lassan felé fordítom a fejem. – Mindenki követ el hibákat. És vannak dolgok amiket nem bír el egyedül az ember. Beszélned kell valakivel, aki tud segíteni neked.

– Nekem már nincs senkim. Csak az a lány volt. Másra nem támaszkodhatok.

– És Tony Stark? – A testem és az agyam egyszerre kezd hevesen tiltakozni. Gyorsan hátra lépek egyet, mintha ezzel távolabb kerülhetnék ettől az abszurd gondolattól.