Az érme két oldala között

Valami közös

Ó ne!

Hát őszintén szólva nem erre számítottam. Még el sem kezdődött a párbaj, de a mutáns rám küldte az egész házat. Mire egyet pislogtam, a nyári lak romjai alá temetve találtam magam. Alattam a föld, felettem töb tonnányi anyag. Rám jön a köhögési inger, de a tüdőm össze van nyomódva, így fájdalmas, félig visszatartott krahácsolás lesz belőle. Próbálok kicsi levegőket venni és nem bepánikolni.

Megerőltetve magam előre nyújtom a kezem a sötétbe. Folyamatosan áramoltatom magamon keresztül az energiát, és amikor a középső ujjam hegye hozzáér valamihez, az felvillan, az energia pedig vékony kis érhálózatként kezdi átszőni a romokat. Úgy folyik egyre előrébb, úgy úszik be a kis résekbe, akár a vér kering bennem. Sejtelmes kék fénybe borít mindent. Először éppen csak izzanak a gyorsan rohanó csíkok, aztán egyre inkább világítani kezdenek, míg nem vakító fénnyé növik ki magukat. Akkor behunyom a szemem, és koncentrálni kezdek. Érzem, ahogy az idő lelassul, és pont abban az egy századmásodpercben, amikor a szívem egy nagyot dobban...

Egy óriási robbanás rázza meg a hotel telkét. A nyomás megszűnik, öklömmel nyomom fel magam a földről. Kócos hajam az arcomba hullik, két kézfejem feltöltődik energiával, az ujjaim között elszökik néhány kis foszlány. A házból nem maradt más, csak finom por, ami most kéken ragyogva hull alá, elrejtve az emberek szeme elől engem. Körülöttem egy nagy körben a talaj feladva magát hasadt meg, kisebb-nagyobb repedések vesznek körül.

Lassan elül a por, a külvilág pedig beszivárog a látókörömbe. Az emberek a földön hevernek, néhányan eszméletlenül, néhányan halkan nyöszörögve próbálják összeszedni magukat. A mutáns előttem remegő karokkal négykézlábra áll, halántékából vér csordogál. Magabiztos mosoly ül ki az arcomra.

– Adjak egy kis időt? – döntöm kissé oldalra a fejem, ahogy azt figyelem miként próbál meg feltápászkodni.

– Felvágós – köpi felém, fogai közül halvány piros nyálpöttyök fröccsennek a földre. Vissza kell fognom a kényszert, hogy felnevessek, éppen meg akarom kérdezni, hogy még mindig csalódott-e bennem, de valami olyan gyorsan csapódik az oldalamnak, még felkiáltani sincs időm.

Métereket gurulok nagy sebességgel, hiába próbálok fogást keresni, nem tudok miben megkapaszkodni. Az oldalam égni kezd, fájdalom nyilal a combomba. Amint megállok, küldök egy energia löketet a föld felé, ami visszalök két lábra. A mutáns eközben eltűnik a szemem elől, hevesen kezdem kapkodni a fejem az ellenfelem után kutatva.

– Kölyök! – hallok meg a távolból egy rekedtes kiáltást. Mire arra fordulok, a felém repülő szikla már vészesen közel van. Kitérek előle, egy centire suhan el az orrom előtt, majd pedig automatikusan felrobbantom, az apró kavicsok szétszóródnak a tikkadt füvön. Még mindig az ügynököt keresem, amikor a kis kövek lassan, remegve levitálni kezdenek. A rohadt életbe. Egyszerre indulnak meg felém. Rohanni kezdek, egyre gyorsabban kapkodom a lábam, ahogy a kövek is gyorsulni kezdenek. Farolva vetem be magam egy Shieldes páncélkocsi mögé, hátamat az oldalának vetem és egy pillanatra lehunyom a szemem. Gondolkozz, gondolkozz.

– Jól vagy? – ragadja meg valaki a két vállam és enyhén megráz. Tony térdel velem szemben, ijedten hajol az arcomba.

– Elvesztettem a mutánst – lihegem. – Fogalmam sincs mit csináljak vele.

– Semmi baj, ha meglesz könnyen ki tudod ütni egy nagy energiahullámmal.

– Nem tudok nagyobb energiát felszabadítani! – bukok ki, a szívem egyre hevesebben ver. – Nem adhatom le az összes energiát ami felgyülemlett bennem, azt nem bírná a szervezetem! Kell egy külső hatás, ami gyorsan át tud áramolni rajtam! – Azt hittem ez sokkal egyszerűbb lesz az erőmmel, de ha nincs célpont, cseszhetem.