❆ Part 1: Prológus ❆

1.7K 77 6
                                    

Úgy néz ki idén sem lesz fehér karácsonyunk, legalábbis az előrejelzések alapján. Nem is emlékszem mikor volt utoljára, amikor felhőtlenül hógolyóztunk a barátaimmal, és bátran készítettük a hóembereket, vagy épp a hóangyalkákat. Bár novemberhez képest borzasztóan hideg az idő, még bármi kisűlhet ebből.

Soomin épp Seokjinnel beszélget telefonon, pedig igazán készülődhetne - ahogy ismerem, minimum fél óra kell neki, csak arra hogy a ruháját kiválassza, és akkor még nem beszéltünk a többi teendőjéről. A fiúkkal megbeszéltük, hogy november utolsó napján - azaz ma - már bepakolunk a házikóba, hogy ez a "roppant nagy tevékenység" ne vegyen el egy egész napot decemberből. Namjoon és Hoseok nagyon komolyan vette a dolgokat, így minden napra terveztek valami programot: házikó feldíszítése, fa állítás a kertbe, süteménysütés, bevásárlás és még rengeteg egyéb elfoglaltság.

Melegebbnél melegebb ruhákat dobáltam hatalmas, piros bőröndömbe, s próbáltam nem hallgatózni.

- Aish! Soomin! Tedd már le azt a telefont! Körülbelül fél óra múlva találkozol Seokjinnel, és vele töltesz egy egész hónapot! - próbáltam suttogni - több-kevesebb sikerrel - és felhívni barátnőm figyelmét arra, hogy még el sem kezdte a készülődést, azonban a fiúk hamarosan itt lesznek.

- Jó-jó. Még egy perc. - mutatta felém mutatóujját Soomin, majd ajkaira helyezte azt, ezzel is jelezve, hogy maradjak csendben. Egy halk morgás hagyta el ajkaimat, és nem törődve Soominnel, tovább készülődtem. Körülbelül tíz perc elteltével, késznek nyilvánítottam magam - piros pulóver, melyeken apró rénszarvasok találhatók, barna csőgatya, és majd egy barna bakancs. Sötét, szinte fekete hajam kiengedve omlik a vállamra, és végül egy ici-pici smink -, úgy ültem le a vigyorgó Soomin mellé.

- Minseo, te el tudod hinni, hogy egy hónapot együtt töltünk egy csapat fiúval? - kérdezte hitetlenül barátnőm, fülig érő mosollyal, mint aki egyátalán nem hiszi el, amit az előbb kimondott.

- Igen. Én már sok időt töltöttem velük. Konkrétan a fiúkkal nőttem fel. - mosolyogtam, amikor az agyamba kúsztak a jobbnál jobb emlékek. Soomint körülbelül két éve mutattam be Namjoon-éknak, akik teljes mértékben megszerették a lányt - legfőképp Seokjin, de az egy hosszú történet.

- Jó, de sohasem aludtatok együtt, legalábbis ez az eddigi leghosszabb idő, amit együtt töltünk. Legalább belekóstolok abba, milyen lenne, ha összeköltöznék Jinnel. - magyarázott lelkesen barátnőm. Beszélgetésünket a csengő türelmetlen hangja szakította félbe. Felpattantam az ágyról, és az ajtóhoz sietve - nyomomban Soominnel - feltártam azt. Három vigyorgó fiúval találtam szembe magam. Elsőnek Namjoon nyakába ugrottam, Soomin pedig egyértelműen Seokjint köszöntötte - ők nem túl diszkréten is köszöntek egymásnak.

- Ha ezek ezt fogják csinálni egész decemberben, én esküszöm, bezárom őket egy szobába, és napi háromszor adok be nekik kaját a kulcslyukon - forgattam meg szememet, majd Jungkook ölelésébe igyekeztem. Derekamat átölelve szorított magához, én pedig nyakát átölelve viszonoztam ölelését.

- Hiányoztál Picur - suttogta a fülembe Kookie, s mosolyom még szélesebbre szaladt a gyermekkori becenév hallatán.

- Te is nekem Kookie. Rég találkoztunk - toltam el kicsit magamtól, hogy a sötét szemeibe nézhessek.

- Na haladjunk. Már délután három óra van. Tudjátok, hogy ilyenkor hamarabb sötétedik - nézett ránk Namjoon, majd Seokjin-ékhez fordult - Elég lesz gerle pár! Ha nem emberelitek az érzelmeiteket, itthon hagyunk benneteket. Legyetek tisztelettel a szinglikre - csapkodta meg Jin vállát Namjoon, s hozzánk fordulva, halkan hozzátette: - Ti is.

- Mi csak barátok vagyunk - mutattam Jungkookra, majd magamra felvont szemöldökkel. Váratlanul ért a kijelentése.

- Rendben fiatalok, induljunk! - ragadta meg Nam a két bőrönd fogattyúját - Hosszú hónapnak nézünk elébe. Egyébként is, a fiúk már biztos halálra unják magukat a kocsiban - indult el kifelé a fiú...



Sziasztok!

Ez volna az "elsó rész". Remélem tetszett ^-^
A részek körülbelül ilyen hosszúságuak lesznek (ugyebár minden nap kéne felraknom új részt).
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok *-*

Téli szünet [BTS ff] | ✓Where stories live. Discover now