Téli szünet [BTS ff] | ✓

❆ Part 7 ❆

Már egy hete, hogy "beköltöztünk" ebbe a házikóba, messze Szöul zajos utcáitól. Félreértés ne essék, imádom a fővárost, de néha kell a csend, és nyugalom. Valójában pont ez a két dolog nem mondható el a mi kis csapatunkról, mégis felüdülés köztük lenni.
A házikót már teljesen belaktuk, kidíszítettük, s már a hátsó kertben is áll a kis fánk. Namjoon és Hoseok tényleg minden napra kitalált valamit, így az unatkozás szóba sem jöhetett. Volt, hogy elő kerültek a gitárok - plusz az egyik szobában pihenő zongorát is megszólaltatta Yoongi - s a fiúk rázendítettek.
Rira szinte minden nap meglátogatott minket, és teljesen a szívünkbe zártuk.

Viszont Jungkook és köztem több dolog is megváltozott a konyhába történtek után. Szándékosan kerülöm, hisz már csak ha a közelében vagyok, bizsereg a testem, és én ezt nem akarom. Fogalmam sincs, hogy ő hogyan viszonyul hozzám, s hogy miként tekint rám. Csak mint gyermekkori barát, vagy esetleg több? Reménytelenül gondolkodom, hisz mi sosem leszünk többek, mint barátok. Akarok én egyátalán többet? Vagy ez csak egy hírtelen fellángolás? Az pedig egyátalán nem segít, hogy a fiúk egyfolytába szekálnak, s egy-egy perverz beszólással folyton zavarba hoznak. Mindenesetre, továbbra is kerülni fogom, hátha elmúlik ez a vonzalom.

- Nagyon elgondolkodtál Picur - hallottam meg magam mellől Jimin hangját - Vigyázz még a végén levágod véletlen az ujjad - jött közelebb aggodalmasan. Épp a répát szeleteltem a leveshez, ugyanis ma én kaptam azt a feladatot, hogy ebédet főzzek, míg a többiek elmentek bevásárolni - csak Jimin, Jungkook és én maradtunk a házban.

- Segítsek valamit? - mosolygott kedvesen, ezzel mosolyt csalva az én arcomra is.

- Nem kell, köszönöm. Nemsokára kész - simítottam meg a vállát, majd visszafordulva a gőzölgő leveshez, egy kicsit megkavargattam, s folytattam a répa szeletelését.

- Rendben, akkor megyek és Xbox-ozok egy kicsit - szaladt szélesebbre mosolya, s mintha csak erre a válaszra várt volna, játékosan csillantak fel szemei. Hangosan felnevettem reakcióján, majd szememmel végig követtem, amint ugrándozva bemegy a nappaliba. A felszeletelt répákat beletéve a levesbe, megpucoltam két fej hagymát, s azok szeletelésének is nekikezdtem. A könnyeim akaratlanul megindultak, a hagyma csípő erejétől. A szívem hevesebben kezdett dobogni, amikot lépteket hallottam magam mögül. Nem tudom, hogy könnyeimtől nem láttam-e, de a hagyma helyett, véletlenül az ujjamat vágtam meg.

- A francba - szisszentettem fel a hírtelen ért fájdalomtól. A csaphoz léptem, s hideg vízzel lemostam az - időközben - előbukkanó vércseppeket. Mindezek közben a szememből megállás nélkül folytak a könnyek, így legalább nem tűnt fel a mögöttem álló fiúnak, az a pár fájdalomtól kicsorduló könnycsepp. Csuklómmal megtöröltem könnyáztatta arcomat, majd az asztalhoz lépve az elsősegély dobozból kiszedve a dolgokat, lekezeltem a sebet. Időközben Jungkook felszeletelte a maradék hagymát, s a levesbe szórva megkavarta, majd a lábos fedelét ráhelyezve elém lépett. Írtózatosan aranyos volt, ahogy a konyhában sürgött-forgott.

- Hadd segítsek - vette ki a fáslit a kezemből, amivel már egy jó ideje szerencsétlenkedtem. Gyakorlott mozdulatokkal bekötötte a sebem - ami kissé mélyre sikeredett. Érintése nyomán izzott a bőröm, és libabőrös lettem. Minden egyes mozdulatát ámultan figyeltem, s néha ha hozzá ért, halkan felszisszentettem.

- Kapsz rá egy gyógypuszit - mondta, majd megemelve bal kezemet, lágy puszit nyomott a kötésre. Éreztem, hogy kissé elpirulok, de kezemet szándékosan nem húztam el a kezeiből.

- Köszönöm - mosolyodtam el halványan. Eddig egyetlen puszijától sem pirultam el, és ez nagyon bosszant, hogy most mégis. - Azt is hogy felszeletelted a hagymát, és hogy bekötötted az ujjamat - mondtam, s elhúztam volna a kezem - hogy folytassam az ebédet -, de Jungkook erősebben megszorította, hogy még pont nem fájt.

- Napok óta kerülsz, és nem mondtad el, hogy mi bánt. Valamit rosszul mondtam vagy tettem? A barátod vagyok, rám mindig, mindenben számíthatsz - nézett mélyen szemeimbe, s még mindig gyengéden fogta a kezem.

- Nem. Nem csináltál semmit. Velem van a baj, és az érzéseimmel. Te semmiről sem tehetsz. Minden az én hibám. Köszönöm, hogy számíthatok rád. Te vagy a legjobb barátom és mindig te is leszel. A fenébe is, hogy mostanában mindig sírok, ha beszélek veled - töröltem le pár kósza könnycseppet. Mellém lépett karomat egy percre sem engedte el, majd magához rántva megölelt. Szorosan ölelt, s nyugtatólag elkezdte simogatni a hátamat.

- Szeretlek Picur - suttogta. Szemeim újra megteltek könnyekkel, hisz - akármennyire is szeretném hogy ne így legyen - ezt úgy mondta, mint a barátjának. Tudom hogy szeret, hisz már jópárszor mondta, de most döbbentem rá, hogy én azt szeretném, ha máshogy szeretne. Nem mint barát, hanem annál sokkal többként.

- Én is szeretlek Kookie - motyogtam a vállába, sírástól elcsukló hangon. Lassan eltoltam magamtól, s elléptem előle. - Még a végén leég, aztán kapok a fejemre - magyaráztam eltávolodásom okát.

- Segítek - jelentette ki, mintsem kérdezte. Egy lépéssel mögöttem termedt, olyan közel, hogy izmos mellkasa - még így pólón keresztül is lehet érezni - hátamnak nyomódott.

- O...oké - dadogtam, majd szándékosan arréb léptem. Kezd elegem lenni magamból. Csupán mögém lépett, és máris bizsergés árad szét a testemben. - Pár perc és elzárhatjuk - feleltem erőtlen hangon.

- Rendicsek Picur - mosolyodott el.

- Szeretem, ha Picurnak hívsz - néztem szemeibe őszinte örömmel.

- Szeretlek így hívni - hajolt közel hozzám, és adni akart egy puszit, de olyan szerencsétlen vagyok, hogy elfordítottam a fejem, így a puszi teljesen máshol landolt, mint ahogy Jungkook eltervezte. Amint ajkaink találkoztak, a fiú elfelejtett elhúzódni, én pedig a kezdeti sokktól - vagy egészen más okból - egy centit sem mozdultam. Pár pillanatig csak egy helyben álltunk, majd Jungkook ajkai megmozdultak az enyémeken. A lábaim már épp összecsuklottak volna, de a fiú még időben elkapott. Derekamnál fogva magához húzott, kezeim pedig tarkójára siklottak, úgy viszonoztam csókját. Pár perc elteltével pihegve elhúzóttam, de Jungkook csak annyira engedte, hogy homlokát enyémnek döntötte.

- Sa...sajnálom - ejtettem le kezeimet magam mellé, és próbáltam a fiú öleléséből kiszakadni. A lépcső felé igyekeztem, de Jungkook utánam kiabált.

- Minseo! - nevem hallatán hátrafordultam és szemeibe néztem - Mi a baj?

- Az Isten szerelmére Jungkook! Az előbb csókolóztunk - hadonáztam idegesen.

- Igen, feltűnt. - húzta huncut mosolyra beduzzadt ajkait. - És? - kérdezte értetlenül csengő hangon.

- Hát nem érted? Ezzel tönkre tettem mindent. A barátságunknak vége. Mert kétlem, hogy ezek után tudnék csak barátként tekinteni rád - mondtam idegesen.

- Tudod...Én úgy hiszem, hogy a mi barátságunk már rég elveszett. Persze ezt ne értsd félre, úgy értem már egy jó ideje nem barátként tekintek rád - nézett mélyen szemeimbe. A szavaira, boldogság töltött el, mégsem mutathattam ezt ki. - Hát ez bánt téged? Ezért kerülsz már egy hete? - esett le neki, és érthetetlen módon, félmosolyra húzta ajkait. Szomorkásan lehajtottam a fejem, és a szobám felé vettem az irányt. Jungkook mostmár nem szólt utánam, gondolataiba meredve ácsorgott a konyhában. A szép az egészben, hogy a szobában mit sem sejtő Jimin önfeledten játszott egész végig, míg az én életem szépen tönkre ment, ráadásul megint abban az átkozott konyhában...

🐟i!
Őszintén sajnálom, hogy ennyire eltűntem, ezzel hivatalosan is elbuktam a kihívást. De nyugi, nem szabadultok tőlem, attól még folytatom.
Mivel eltűntem, kárpótlásul egy hosszabb és tömörebb részt kaptatok. Remélem tetszett ^-^