Téli szünet [BTS ff] | ✓

❆ Part 11 ❆

Halk kopogás késztetett arra, hogy elszakadjak a könyvtől, amivel a figyelmemet próbáltam elterelni. Egy halk "szabad" után, Soomin dugta be a fejét a kis nyíláson. Az arca még mindig vörös volt, bár már nem annyira mint a konyhában.

- Amit az előbb láttál és mondtál... - kezdett bele, s ismét szégyenkezve lesütötte a szemét.

- Felejtsük el? - próbáltam kisegíteni, s egy könyvjelzőt helyeztem a könyvbe, láthatólag egy ideig nem fogok olvasni. Egy aprót bólintott, s félénken a szemembe nézett - Figyelj - sóhajtottam fel - Nem kell szégyenlened. Nem baj hogy szeretitek egymást. Sőt! Néha ki kell mutatni. Csak nem épp a konyhában. Bár már történtek ott dolgok - suttogtam az utolsó mondatot, de Soomin meghallotta, és felnézett rám. Az arca egy pillanat alatt újra rendes színű lett, s felcsillant a szeme.

- Tudtam, hogy eltitkolsz előlem valamit - mutatott rám "most megvagy" tekintettel - Fogadni mernék, hogy Jungkook keze is benne van a dologban. Olyan furák vagytok - húzta össze szemeit, mintha elgondolkodna. A szerepek felcserélődtek, most én pirultam el, s ő faggatott.

- Na, mondd el! - bociszemeinek nehéz ellenállni, így megadva magam, elmondtam mindent. Az első furcsa érzéstől egészen a konyhában lévő utolsó csókunkig mindent. A kiborulásaimat teljes egyetértéssel fogadta, s néha láttam a tekintetében csalódottságot, vagy épp dühöt - ilyenkor általában ökölbe szorította a kezét, és egy párnát ütögetett az ölében.

- Hát nem egyszerű. Egyenlőre várunk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle - sóhajtottam gondterhelten, s kinyújtottam elgémberedett lábaimat.

- Hát ez tényleg bonyolult. Nem tudom miért nem mondjátok meg egymásnak, hogy többként tekintetek a másikra, mint barát. Aztán boldogam élnétek míg meg nem haltok. Mint mi Jinnel - mosolyodik el, mire vad fejrázásba kezdek.

- Nem érted? Ha talán össze is jönnénk, amire nem látok sok esélyt, akkor is, lehet, hogy egyszer összevesznénk, és végleg vége lenne a barátságunknak. Nekem sokkal fontosabb Jungkook annál, minthogy elveszítsem egy buta érzelmi vasút miatt. Mert fogalmam sincs, hogy mit érzek, és hogy ez meddig tart. Vagyis...pontosan tudom, hogy szeretem őt. Ezért sem akarom kockára tenni a barátságunkat...- észre sem veszem, hogy össze-vissza hadonászok, és a könnyeim csak úgy peregnek le az arcomon.

- Most te figyelj rám - ragadta meg az egyik ökölbe szorított kezem, s gyengített a szorításon. - Elösször is: az elmondottak alapján, te teljes szívedből szerelmes vagy Jungkook-ba. Másodszor: ne legyél pesszimista. Lásd a jó oldalát. Lehet, hogy ti ketten tökéletesen kiegészítitek egymást, s az ég is egymásnak teremtett titeket - nyújtott felém egy zsebkendőd, mibe megtöröltem könnyes arcomat, s kifújtam az orromat.

- Köszönöm - öleltem szorosan magamhoz Soomint, aki nem bírta megállni, ő is könnyezni kezdett. Ott sírtunk összeborulva, megköszönve egymásnak mindent amit eddigi barárságunk során egymásért tettünk.

- Miért ilyen nehéz ez? Ti Seokjinnel hogy jöttetek rá, hogy összetartoztok? - néztem rá, kissé boldogabban. Már rengetegszer hallottam a történetüket, s a valóságban is benne voltam, de mindig ugyanolyan élvezettel hallgatom, a teljesen átszellemült Soomint.

- Hát - mosolyodott el, ahogy visszaemlékezett - Amikor bemutattál minket egymásnak, éreztem hogy ő más, mint a többi fiú akivek találkoztam, vagy akár együtt voltam. A szeme, a szája-annyira imádom Seokjin száját- egyszerűen ő maga, olyan...különleges és szinte hihetetlen. Ezt gondoltam róla elősször. Próbáltam folyton a közelében lenni, amit, mint láttam, egyátalán nem bánt. És amikor elhívott az első randinkra, az maga volt a mennyország. Bár kellett neki hozzá idő, én mégis vártam. Aztán amikor kezdtek alakulni a dolgok, beállított az exem, hogy még mindig szeret - forgatta meg szemeit. Tisztán emlékszem arra a napra. Sosem fogom elfelejteni - Mindent bekavart, Seokjin-nek a maradék bátorsága is elment. Eltávolodott tőlem, mert azt hitte én is szeretem a volt barátomat és vissza akarok hozzá menni. Aztán jó sok idő után én vettem a bátorságot, és elmondtam neki mindent amit érzek. Akkor nagyon haragudtam rá, és szidtam, püföltem ő pedig válaszul nekem esett. Úgy csókolt, mint azóta soha. Rájöttem, hogy minden érzésemet viszonozza, és akkor vagyunk teljesek, ha együtt vagyunk. Nagyon szeretem Seokjint, és nem hinném, hogy valaha is tudnék mást úgy szeretni, mint őt. Örülök, hogy rátaláltam a másik felemre. És ezt neked köszönhetem. Ha nem mutatsz be nekik, talán sosem találtam volna meg őt. Ezen már nem kell rágódni, elmondhatatlanul hálás vagyok neked, és ezt most szeretném viszonozni. Segítek neked és Jungkook-nak. Ha mégsem jönne össze, akkor ő jobban megszívta. Te egy különleges lány vagy Minseo, egy csodálatos külsővel. Nagyon szeretlek - ölelt újra magához, s megint bőgtünk, és mosolyogtunk egyszerre. Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, hogy ilyen barátnőm van...

Még épp időben. Nagyon nagyon késő van, de egy újabb rész, ráadásul még hosszú is ^-^
Remélem tetszett. Az esetlees hibákért elnézést, holnap átnézem.
Jó éjt! ♡