Téli szünet [BTS ff] | ✓

❆ Part 16 ❆

El se hiszem. Két nap és végre karácsony! Az elmúlt egy hét egész nyugisan telt, Jungkook-al sikeresen elkerültük egymást, és egy szót sem váltottunk. Persze azért köszöntünk egymásnak, de azt is csak úgy félvállról. Sikerült lenyugodnom, és rendesen átgondolni mindent. Tényleg meg kellett volna hallgatnom Jungkook-ot, bár ezen már felesleges rágódnom. Ez a hajó elúszott. Mostmár csak abban reménykedetem, újra lehetünk legjobb barátok. Elhatároztam hát, megbeszélem vele a dolgokat.

A nappaliban ültem, törökülésben olvastam a kanapén. Pontosabban ez csak egy álca volt, míg kiterveltem, miként is fogok Kookie-val beszélni. Mellettem Hoseok és Yoongi épp az xbox-on focizott, így eléggé hangosak voltak, hangzavarban pedig aligha tudok olvasni.

- Picur! Játszol velünk egy meccset? - lóbálta meg a konzolt az orrom előtt Hoseok.

- Ja, nem köszi. - utasítottam udvariasan vissza - Nem tudok focizni, és egyébként is indulni készültem. Ilyen hangzavarba nem tudok a könyvre koncentrálni. Bár szívesebben nézem ahogy játszotok, minthogy ezt a vacakot olvassam - vallottam be őszíntén. Ez a könyv tényleg pocsék - De azért köszi. Majd legközelebb - mosolyodtam el. Nehezen palástoltam a bennem lévő idegességet. Ezek szerínt kiülhetett az arcomra, ugyanis Hoseok hírtelen felpattant, és elém lépett. Aggodalmasan fürkészte az arcomat. Nem is próbáltam magamba rejteni az érzéseimet, inkább hagytam, hogy minden kiülhessen az arcomra.

- Minden rendben Picur? - simította meg a vállamat Hoseok, majd bátorítólag megszorította a kezemet.

- Nem - néztem őszintén a szemeibe. Minek is tagadjam? - Semmi sincsen rendben. Valahogy minden széthullott körülöttem, míg nem figyeltem oda - suttogtam. Már elég erős voltam ahhoz, hogy ne bőgjem el magam. Hoseok hírtelen magához rántott, és olyan erősen ölelt magához, mintha kiakarna belőlem nyomni minden fájdalmat és csalódottságot. Viszonoztam ölelését, vállára hajtva a fejem. Kicsit gyengített szorításán, most inkább óvatosan ringatott, és a fülembe dúdolt halkan valamit, míg a hátamat símogatta. Kedvessége mosolyt csalt arcomra, és rájöttem: ez a fiú egyszer nagyszerű apa lesz. Igaz csak négy évvel idősebb nálam, mégis rengetegszer kisgyerekként kezel, amit mellesleg egyátalán nem bánok. Vígasztalásom közben Yoongi egyedül folytatta a játékot, miután közölte velünk: "nekem túl nyálas amit ti műveltek". Hát nem egy érzelgős típus, bár ezt eddig is tudtam. Kihámozva magam Hoseok öleléséből, hírtelen Yoongi nyakába ugrottam. A nagy lendülettől felborult ülő helyzetéből, majd miután egy nagyot zakóztunk a szőnyegre, nevetve megsimította a hátamat, és viszonozta ölelésemet.

- Jól van Picur. Engedj el, mielőtt megfojtasz - nevetett újra föl, mire elengedtem, és felpattantam a földről. Újra Hoseok-hoz szaladtam, aki már felkészült érkezésemre. Tárt kezei közé vetettem magam, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm - mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit. Végülis barátok vagyunk Picur - borzolta össze a hajamat, és most ő adott egy hatalmas puszit.

A lépcső felé sétáltam, egyenesen Jungkook-ék szobája felé. Az ajtaja előtt egy pillanatra elbizonytalanodtam, de egy mély lélegzetvétel után benyitottam. Jungkook az ágyán ült, és szerencsémre egyedül volt. A szobatársai valahol a városban lófráltak Soomin-el és Rira-val. Érkezésemre felkapta a fejét és elmosolyodott. Letette maga mellé a telefonját amit eddig nézett, és felpattant az ágyról. Megindult felém, én pedig zakatoló szívvel az ölelésébe rohantam.

- Annyira hiányoztál Picur - suttogta a nyakamba, aminek köszönhetően kirázott a hideg.

- Te is nekem - simítottam meg a tarkóját, mire alig észrevehetően megborzongott. Beharaptam alsó ajkamat, hogy visszafojtsam a mosolyomat. Kicsit eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. A sötét szempár csak úgy csillogott. Lassan közeledett felém, közben pedig folyamatosan a számat nézte. Tudtam hogy meg akar csókolni, hisz én is erre vágytam már mióta, mégis mikor már csak pár centi választotta el ajkainkat, halkan megszólaltam.

- Pontosan azért jöttem, hogy ezt megbeszéljük - mondtam és eltoltam magamtól. Továbbra is öleltük egymást. Amikor újra szemeimbe nézett, csalódottság láttam megcsillani a tekintetében. Kisimítottam egy fekete tincset a homlokából, ami már a szemébe lógott és komolyan nézve gyönyörű szeimbe nekikezdtem.

- Hiba volt, hogy nem hallgattalak meg. Tudom. Ezért sem kérek tőled teljes megbocsájtást, csak azt szeretném, ha újra legjobb barátok lennénk. Mint régen - mosolyodtam el féloldalasan. Most ő simította ki frufrumat a szememből és ő is elmosolyodott.

- De én... - kezdte, de félbeszakítottam.

- Megértem, ha már nem akarsz a barátom lenni. Azok után amilyen durcásan és hisztisen viselkedtem, én sem lennék a magam barátja - mondtam, mire még nagyobb mosoly terült el az arcán.

- Picur várj már - simította meg az arcomat. A szívem még jobban zakatolt, mint eddig. Beharaptam alsó ajkamat, mire akaratlanul is oda tévedt tekintete. - Rendben. Megbocsájtok, bár inkább nekem kéne bocsánatot kérnem - megráztam a fejem, és mielőtt folytatta volna, odanyujtottam neki a kisujjamat.

- Kisujj eskü?

- Barátok örökké - suttogta, majd kisujját enyémbe akasztotta, és megrázta a kezünket. Újra megöleltem.

- Csak barátok, örökre - véletlen egy sóhaj szaladt ki a számon.

- Csak barátok - suttogta ő is.

- Köszönöm. Már nagyon hiányoztál - toltam el magamtól és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Kicsit tovább tartottam a számat puha arcán, mint ahogy egy normális puszinál szokás, és amint rájöttem ijedten elhúzódtam. Az ajtó felé hátráltam.

- Csak barátok - suttogtam újra.

- Csak. Barátok - suttogta ő is, és bánatos félmosolyra húzta ajkait. Tudtam, hogy mind a ketten hazudunk, és többre vágyunk, de most nem lehet. Még nem.

Halkan kinyitottam a szoba ajtaját, és kiléptem a kis helységből.
Ha ez tűnt a legjobb megoldásnak, mégis miért érzek ilyen erős fájdalmat a szívem mélyén?

B.U.É.K mindenkinek! ♡♡♡
Remélem tetszett az új rész. Hamarosan vége a storynak (csak gondoltam előre szólok)

Köszike, hogy elolvastad!