Maradj életben! [Befejezett]

5. Rész

Az étterem után Jungkook-val hazafelé tartottunk és az irodalomtanárt filáztuk, amiért húsz oldalas beadandót kell írjunk a jövőnkről. Jungkook- ék is megkapták ezt a felafatot, de ahogy nekem sem, úgy neki sem volt ötlete, hogy mit irjon és a legrosszabb az, hogy jövőhétre kéri mindkét osztálytól.
A házunk elé érve megbeszéltük, hogy holnap nekifogunk a beadandónak nálunk, mert ha náluk vagyunk nem tudunk figyelni rendesen.
Felballagtam a lépcsőn és kinyítottam a bejárati ajtót. A cipőkre ránézve, tudtam, hogy apa itthon van, anya még nem ért haza. Csalódottan kullogtam a nappaliba, ahol apa tévézet, az érlezésemre kikapcsolta a készüléket, majd felém fordult.
- Hogy ment? - kérdezte közönyösen.
- Tübetmentes. - feleltem.
- Mikor kell visszamenj? - kérdezte.
- Két hét múlva. - feleltem, majd pár perc hallgatás után a szobámba mentem. A leckét gyorsan megcsináltam, majd elővettem a kedvenc könyvem és olvasni kezdtem azt.
Pár óra múlva egy hatalmas csattanásra és csikorgásra lettem figyelmes, félrerakva a könyvem lesiettem apához, aki kiváncsian nézett rám.
- Mi volt ez? - kérdeztem apától, aki válaszul csak megrántotta a vállát.
- Kintről jött.- határozta meg a zaj forrását. - Nem ilyenkor szokott jönni anyád?
- De. - feleltem, majd egy rossz érzés fogott el és az ablakoz sétáltam. - Úr Isten!
Az ablakból egy elütött embert láttam, aki a földön feküdt, körülötte két szatyor tartalma. Azonnal felismertem ki az és szélsebesen rohantam ki az ajtón. Semkivel nem törödve haaadtam felé, sejtettem hogy apa a nyomomban van és biztos voltam hogy ő is felismerte a földön fekvő személyt. Közelebb kerülve, már 100% - ban bizots voltam hogy ő az... anya feküdt ott. Letérdeltem mellé a fejét az ölembe vettem és szólítgattam őt.
- Anya ... anya... anya... térj magadhoz. - szólítgattam szünet nélkül, s közben könnyezni kezdtem. - Anya... anya ... a-anya... kérlek térj magadhoz.
Apára néztem, telefonált gondolon a mentőket hívta.
A mentők öt perc után megérkeztem és elszállították anyát a kórházba, csak apa mehetett vele, mert én nem fértem volna melléjük a mentőbe. Ahogy a mentő kigurult én gyorsan befutottam a házba, felhúztam egy cipőt a lábamra, felkaptam egy felsőt, majd Jungkook-ot tárcsázva bezártam az ajtót és elindutam feléjük.
- Mondjad. - szólt bele amikor felvette.
- Anya...- kezdtem bele, de megakadtam és sírni kezdtem.
- Mi történt vele? - hallottam az aggodalmat a handjában.
- El-el-elütötték. - dadogtam.
- Hol vagy? - kérdezte.
- Mi-mindjá-árt a há-házatokh- nál. - feleltem és Jungkook lerakta. Pár perc séta után eléjük értem, ahol a kapuban Jungkook várt. Fekete felső és egy kék sapkát viselt, lazán hátra volt dölve a falnak és mikor észrevett megindult felém. Odarohantam hozzá és gondolkodás nélkül szorosan megöleltem. A sírástól nem hallottam semmit, Jungkook is szorosan ölelt és támogatólag a hátamat veregette gyengéden. Tudta jól, hogy ez mennyire megvisel engem, hisz anyát szeretem a legjobban és most hogy elütötték gyötör a bűntudat, amiért összevesztem vele a reggel.
Nem tudom meddig álltunk egymást átölelve, de tudtam, hogy most nem vesztegethetem az időt, csak egy baj volt, nem tudtam megmozdulni.
- Indulnom kell. - suttogtam.
- Veled megyek. - mondta, eltolt magától és berohant a házba.
Csak pár másodperc telt el, de már érkezett is vissza az apukája társaságában.
- Elvisznek. - mondta Jungkook, majd kinyitotta az autó hátsó ülését és beszállt, én is követtem a példáját és beültem mellé. Jungkook megvogta a vállam és magához szorított, amennyire lehetett. Megnyugodtam, hogy ott van mellettem és hozzásimultam, csak a motor zaja törte meg a csendet.