Maradj életben! [Befejezett]

11.Rész

Egy fehér szobában vagyok, egyedül. Hol vagyok? A falakat tapogatom egy ajtót keresve, hogy ki jussak, de semmi. Pánikolni kezdek, innen nincs kiút. Mit tegyek, hogy kijussak? Hol vannak a szüleim? Hol van Jungkook?
- Jimin. - szólít meg valaki, körbenézek, de sehol senki. - Itt vagyok.
Hirtelen az egyik falon megjelent egy tükör. Félve odasétáltam és megláttam magam csapzott  barna hajam a szemembe hullott, a szám sarkában egy vércsik húzódik, az iskolai egyenruhámat viselem. Ösztönösen töröltem le a szám sarkát, de a tükörképen meg sem mozdult. A karomat is megnéztem, de nem volt véres. Mi folyik itt?
- Ez csak egy álom lehet. - gyözködöm magam.
- Álom vagy nem itt vagy. - szól a tükörképem, mire megrándulok.
- Hol vagyok? - teszem fel az első kérdést magamnak, kicsit sem nevetséges.
- Fogalmazhatunk úgy, hogy a tudatalattidban.
- Mi történt velem?
- Elájultál. - felelte tükör Jimin. - Jelenleg a kórházba visznek.
- Nem hiszem el. - nyavajgok magamnak. - Hogy juthatok ki?
- Arra csak te tudod a válasz Jimin. De akkor sem tudtad a választ amikor utoljára itt voltál.
- Hogy hogy utoljára?
- A második alkalom, hogy itt vagy, de ezt hanyagoljuk. Fontos dologról kell beszélnünk.
- Mi lenne az? - kérdezem.
- Nagyon nehéz lesz véghezvinni, de sikerülhet.
- Mond már. - szólok gorombán.
- Jól van. A fontos dolog amiről beszélnünk kell.... - halkul el a hangja és hirtelen eltűnik a tükör a falról, majd újra sötétségbe borul minden.

Csipogást hallok. Folyamatos csipogást, ami nem akar megszünni. Az orrom megcsapja az a bizonyos fertőtlenítő illata, amit a kórházak használnak. Nehezen kinyítom a szemem és amit elsőnek észreveszek az egy bobiskoló személy, aki a bal kezem szorítja. Jungkook az. A szabad kezemmel a fejét kezdem simogatni, mire hirtelen egyet rándul és felém les. Vörös szemei elárulják, hogy sírt és még mindig fáradt.
- Szólok egy orvosnak. - mondja és azonnal menne is, de én visszatartom őt.
- Mi történt? - kérdezem rekedt hanggal.
- Elájultál. - felelte. - Szünetben tudtam meg és rohantam hozzád ahogy csak tudtam. Miért nem mondtad?
- Nem akartalak terhelni vele, meg amúgy sem volt súlyos. - válaszoltam lazán.
- Nem súlyos. - ismétli meg magának. - Jimin konkrétan az életeddel játszottál. Újra kellet éleszteni téged. - csuklott el a hangja és a könnyei is utat törtek maguknak.
- Mi? - döbbenek meg.
- Jól hallotad. Szinte meghaltál. - sírta el magát, mire az én szívem is összeszorult a fájdalomtól.
- Sajnálom. - mondom ki őszintén, mire egy hirtelen lökés kíséretében Jungkook megölel. Nem tudom meddig ölelhettük egymást, de akkor engedtük el egymást, amikor az ajtó kinyílt és egy orvos lépett be rajta.
- Sziasztok. - köszöntött az orvos minket. - Hogy vagy Jimin?
- Jó napot! - üdvözöltem az orvosom. - Hát nem is tudom, egy kicsit fáradtan?
- Nem csodálom, három napig eszméletlen voltál. - kezdte ingatni a fejét. - Holnap hosszú napod lesz, kivizsgálás vár rád.
- Értem. - bólintottam.
- A szüleiddel később fogok beszélni, de te addig is pihenj. - mondta, majd egy Holnap találkozunk köszönéssel elhagyta a kórtermet.

Másnap
Már fél órája várok a CT-re, de még nem hívtak be. Kezdtem nagyon elveszíteni a türelmem, de a mellettem lévő nővér sem tűnt túlságosan boldognak, szóvá is akartam tenni, de éppen akkor szólítottak. Örömmel az arcomon mentem be a laborba és negyed óra múlva megkönnyebülve mentünk tovább. Az orvosomnak tegnap igaza volt, tényleg nagyon nehéz napom volt és fárasztó is egyben, ráadásul az eredmények két nap múlva lesznek meg. A vizsgálatok után bejött hozzám apa, nem hittem volna, hogy ennyire aggóik értem is nem csak anyáért.
- Jimin - indult meg felém és hirtelen megölelt. - Annyira aggódtam érted.
- Sajnálom. - nyögtem ki, majd elkezdtem sírni.
- Mit sajnálsz fiam? Hisz nem is tudtál róla. - nyugtatott meg apa kisebb-nagyobb sikerrel.
- Ez nem igaz. - feleltem, majd elmeséltem neki mindent, hogy mikor kezdődött. Közben Jungkook is betoppant és értetlen fejet vágva ő is hallgatni kezdte a mondandómat.
Hát mit is mondja, nem voltak annyira kiakadva, sőt inkább nagyon is, egy nővér be is jött, hogy lecsititsa őket.
- Jimin. - sóhajtott apa. - Hamarabb kelett volna jöjj, akkor talán nem kerültél volna ide.
- Azt nem tudhatod. - vágtam vissza. - Majd az eredmények bebizonyítják, hogy érdemes volt-e eljönnöm ide vagy sem.
- Mindegy, a lényeg azon van, hogy most a gyógyulásra koncentrálj. - mondta.
Ezután a két nap csigalassusággal telt el, amit nem birtam ki idegekkel.