Maradj életben! [Befejezett]

6. Rész

A kórház előtt álltunk meg, Jungkook feltépve a kocsi ajtaját egy "Kösz apa!" mondat után siettünk be a várószobába, ahol apa lehajtott fejjel ült. Odasiettem hozzá, majd amikor észrevett minket felpattant és szorosan ölelt meg minket.
- Most van a műtőben. - mondta szomorúan. - Az orvosok probálnak rajta segíteni.
- Mi volt a mentőben? - kérdezte Jungkook helyettem.
- Eszméletét vesztette - válaszolta. - eltört pár bordája, csak ennyit mondtak.
- Ugye rendbe jön? - kérdeztem összeszorult torokkal.
- Igen, meggyógyul. - válaszoltam nem túl hihetően, majd ismét magához szorított.
Az órák lassan teltek, a váróban csak pár ember lézengett rajtunk kívül, az arcukon a fáradság jelei.  A bal oldalamon Jungkook ült tekintetét a tenyereire szegezte, a jobbomon apa ült, aki engedve a fáradságnak békésen aludt hátrahajtott fejjel. Jungkook felé pillantottam, aki közben megunta a tenyere nézését és azt dörzsölgette össze. A vállára hajtottam a fejem. Nem tudom, hogy ösztönből vagy vigaszból, de magához szorított és hozzám simitotta fejét a fejemhez.
- Ne aggódj, rendebe jön.
- Éb is ezt akarom hinni, de más érzés kerített hatalmában.
- Nem fog meghalni! - ellenkezet azonnal. - Erős nő és jó anyuka, bár nekem volna ilyen anyukám mint neked.
- Köszi - mosolyogtam öszintén. - Jut eszembe, még egyszer sem láttam anyukádat.
- Ez igaz, és nem is fogod.
- Hogy hogy? - kérdeztem.
- Elhagyott minket, amikor kórházba kerültem. Nem bírta a sok stresszet gondolt egyet és otthagyott minket.
- Sajnálom. - mondtam öszíntén.
- Nem kell sajnáld!
- Akkor ezért voltál olyan rossz gyerek, mert hiányzott az anyukád!
- Dehogy hiányzott - tagadta azonnal. - Addig sem láttam valami sokat, mielött a kórházba kerültem. Inkább mérges voltam és másokon vezettem le.
- Például rajtam. - emlékeztettem a sebemre, amit ő okozott.
- Azért már bocsánatot kértem!
- Tudom és meg is bocsájtottam neked, emlékszel?
- Igen. - suttogta, majd szorosabban ölelt magához.
Pár órával később mindhárman arra keltünk, hogy egy nővér szólítgat minket. Én hamar felkaptam a fejem és körben néztem, a váró üres volt, csak mi ültünk ott hárman. Fáradtan fordultam az alvótársaimhoz, majd apát és Jungkook-ot is felkeltettem.
- A műtét sikeres volt. - mondta ki és hallottam ahogy apa egy fáradt sohajt fúj ki. - Bemehetnek hozzá, de ne zavarják túl sokáig.
- Köszönjük. - mondta apa hálásan pillantva a nővérre, majd a fejével egyet biccentett nekünk, hogy menjünk anyához.
- Gyere. - húztam magam után Jungkook-ot is, aki igen meglepődött fejet vágott.
- Nem akarom zavarni anyudat. - mondta kézfejét kiszabadítva a szorításomból.
- Ne hülyéskedj - szóltam rá. - Örülni fog neked.
- Jó, de csak egy kicsit leszek bent! - mondta határozottan és bementünk anyuhoz.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, ha igen jelez!!