Maradj életben! [Befejezett]

10. Rész

Reggel egy kisebb zavarral kezdtünk, ugyanis Jungkook és én is a tusoló felé vettük az irányt, hogy elvégezzük a reggeli rutinunkat. Egy gyors kő-papír-olló után Jungkook ment előre, addig én hamar megreggeliztem és váltottuk egymást, én mentem a fürdőbe, ő pedig enni.  Szerencsére sikerült időben elkészülnünk és elérnünk a suliba és avval váltunk el, hogy megvárjuk egymást a kapuban. Mivel a tegnapi tanítást kihagytam a szünetekben próbáltam bepótolni az anyagot, persze az ebédszünetben is evéssel párosítva. Az órák alatt néha rám tört a köhögés, amit a tanárok nem hagytak szó nélkül és kisebb-nagyobb sikerrel sikerül elfojtani.

- Ma megpróbálhatnánk az irodalmat elkezdeni. - vázoltam fel a mai tervem Jungkook-nak hazafele menet. - Alig van egy hetünk leadni.

- Tudom, de semmi kedvem nincs hozzá. - kezdett nyafogni. - Miért kell ennyit írni neki? Múlthéten is leadtunk egy fogalmazást.

- Fogalmam sincs, de jobb lesz minél hamarabb elkezdeni.

- Apukád még nem hívott? - tért át más témára Jungkook.

- Még nem, de biztos hívni fog.

- Remélem jó hírek lesznek. - reménykedett Jungkook.

- Én is.

A nap hátralevő részében az irodalommal foglalkoztunk. Jungkook-nak sikerült elkezdenie, de nekem nem, csak egy mondatot írtam, de azt se őszintén. Mikor eljött a vacsi ideje, akkor a füzetemet belemélyesztettem a hátizsákomba és otthagytam.

A hét többi napján is próbálkoztam vele, de alig írtam négy sort. A köhögés rohamok egyre csak szaporodtak a napok elteltével és a feljövő vér is kezdett zavarni. Az osztályfőnököm fel is szólított, hogy menjek orvoshoz, de én még mindig nem mentem el. Jungkook-nak is kezdett szemet szúrni a folyamatos köhögés és szerintem már az idegeire mentem e folytonos ki-be járkálásommal a konyha és a szobája között.

Sajnos elkezdődött még egy hét, reggel nyúzottan keltem fel hajnalban, nem tudtam tovább aludni, még ha akartam volna sem. Jungkook mélyen aludt mellettem, én pedig lassan kikeltem mellőle, nehogy felébresszem. Tusolni mentem, hogy addig is teljen az idő. Miután végeztem a konyhába mentem egy almáért. Az irodalom beadandót ma kell odaadnom a tanárnak és fogalmam sincs, hogy milyen kifogással álljak a tanár elé, még szerencse, hogy a negyedik óránk, így még tudok gondolkozni azon.

Három óra elteltével felkeltettem az alvó nyuszit is, nyöszörögve ellenkezett nekem, de voltam annyira erős, hogy lerántsam róla a takaróját és kénytelen volt felkelni. A suliba érve elváltak útjaink és kezdetét vehette a mai rémálom.

A harmadik szüneten kezdtem rosszul érezni magam, de nem mentem el a gyengélkedőre, mert nem akarok pofátlan lenni a tanárral szemben. A beadandó füzetem nyitva feküdt előttem, így párszor áttudtam olvasni azt a pár mondatot, amit kínkeservesen kierőszakoltam magamból. Hirtelen egy erős köhögő roham tört rám, amit már nem sikerült elfojtanom és közben megérkezett a tanár is. A kezemet a szám elé tartottam és próbáltam magamba fojtani, de sikertelenül és éreztem a vér ízét a számba, majd végigfolyik az államon egyenesen rá a füzetemre, amit nagy nehezen sikerült becsukni. A mozdulatot sikerült végig hajtanom, de éreztem, hogy nem tudok tovább mozdulni és leestem a székről. Minden olyan homályos lett, tompán hallottam a hangom, majd sötétségbe merült minden.

Sziasztok!

Nem akarok kifogásokat felsorolni, csak annyit akartam, hogy sajnálom, hogy nem jelentkeztem a résszel. Ma még érkezik rész, úgyhogy várjátok! Illetve a könyvnek a borítóját is megváltoztatom.