Maradj életben! [Befejezett]

14. Rész

Elkött a műtét napja, ami megmenti az eletem vagy elcseszi az egészet. Mondhatnám, hogy mint mindig későn keltem fel, de ez kivételes alkalom, hisz korán keltem, ahogy Emma is és végigizgultuk a mai napot a műtét miatt. Reggel kétszer megjártuk magunkat a kórházban, köszöntve az orvosokat és a nővéreket.
Még nem telt ilyen lassan egy napom sem és vagy százszor végiggondoltam, hogy mit mondok Jungkooknak, de egyik sem én voltam, így felhagytam vele és azt gondoltam, hogy önmagam adom.
Jungkook is késett egy kicsit délután, de nem voltam rá mérges, mert tudom, hogy mindig eljött hozzám, akár akartam, akár nem. A műtétig alig volt két óránk és érződött a légkörön, hogy mindketten feszültek vagyunk.
- Lazítsatok! - vert minket hátba Emma.
- Könnyen mondod. - vágott visszaa Jungkook.
- Ez nem igaz. - ellenkezett Emma. - Én is ideges vagyok, ahogy ti, de nem mutathatom ki az öcsém miatt, azt akarom, hogy lássa nem kell félni.
- Túl könnyen veszed ezt az egészet. - állapította meg Jungkook.
- Lehet. - mosolygott ránk Emma. - Én ilyen vagyok.
- Lemegyünk a kertbe? - kérdeztem Jungkooktól hirtelen, mire bólintott és már indultunk is le a kórház kertjébe. Ott a szokásos helyünkhöz sétáltunk és helyet foglaltunk. Tudtam, hogy hamarosan el kell mondjak neki mindent és utánna "háborúba" megyek. Hogy is tudtam így összehozni, hogy én mindent elmondok neki és úgy műtenek meg, hogy nem tudom mit érez irántam Jungkook. Hülye vagyok, mindig is az voltam.
- Van egy levél. - mondtam hirtelen. - Az éjjeliszekrény fiókjában megkapod.
- Kinek írtad? - kérdeztem.
- Neked. - feleltem elfordítva a  fejem, hogy ne lássa pirosodó arcom. - Kérlek, amíg műtenek akkor olvasd el.
- Rendben. - suttogta.
Egy kis ideig lent voltunk, majd visszamentünk a kórterembe, ahol Emma és Jack volt, Jack szemeit a könnyek áztatták, kérdőn néztem Emmára, aki csak egyet lendített, hogy ő elintézi. Amíg vártuk az orvost anya és apa is befutott, mindketten sírva fakadtak, amikor megláttak. Sejtettem mit gondolhatnak, azt, hogy lehet elveszítik az egyetlen fiúkat.
- Üdvözlöm önöket! - lépett be az orvos hozzánk. - Emma te leszel az első, aki megy és utánna Jimin. Emma a 3-as műtőben lesz, míg Jimin a 7-esbe.
Emmát kitolták az ajtón, de hirtelen megállt az egész ágy és Emma nyújtózkodó teste felém fordult.
- Éld túl Jimin! - mosolygott rám és már ki is tolták az ággyal együtt a műtőbe.
- Te is. - suttogtam, a síró görcs kerülgetett engem, de nem tudtam sírni. A nővérek engem is elkezdtek tolni a műtő felé, de megállítottam őket.
- Jungkook, elkísérnél engem? - kérdeztem.
- Persze. - bólintót és azonnal elindult velem együtt. Mellettem haladt. A kezemet nyújtottam felé és ő elfogadta azt, az ujjait az enyémre kulcsolta és úgy haladtunk a műtő felé.
A műtő ajtaja előtt megálltunk és a nővérek kikerülve engem elmentek beöltözni.
- Jungkook. - szólítottam meg. - Mielőtt bevisznek el kell mondjak valamit neked.
- Mi lenne az? - kérdezte könnyes szemekkel rám nézve.
- Csak pár percem van úgyhogy gyors leszek. - kezdtem. - Szeretlek. Szerelemmel szeretlek és nem érdekel, ha már nem leszel a legjobb barátom én úgy is szeretni foglak. - mondtam mire visszajöttek a nővérek és betoltak a műtőbe, de mielőtt becsukódott volna az ajtó, hallottam Jungkook utolsó mondatát, amit nekem szánt.
- Maradj életben!
  Az orvos már ott volt mellettem, aki az altató maszkot rám helyezte.
- Lélegezz mélyeket, hamarosan elkezdjük a műtétet. - utasított.
- Tíz másodperc. - hallottam meg a nővér hangját mellettem.
Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy...