Főnix lánya

Megmenekülve?

Magához térve, elsőként a férfi jég kék szemét pillantotta meg. Hűvös tiszta tekintetet, amelyben valami megmagyarázhatatlan, valami vad lapult, amitől inkább tűnt állatinak, mint sem emberinek.

Feleszmélve, rémülten sikoltott fel, ahogy a bőrből vart sátor falához húzódott. Két kezét a fejéhez kapta, majd széthasadt a fájdalomtól, az emlékek zavarosan kavarogtak benne, ahogy viharban a porszemek. Képtelen volt megkülönböztetni az álmot a valóságtól.

- Thira. - próbálta csitítani mély nyugtató hangján a férfi, miközben tekintete a lány arcáról a lábára vándorolt. Aliz követte példáját lenézett és meglepetten fedezte fel a sérült lábán húzódó kötést.

- Ben aniloy?– kérdezte a férfi, mire Aliz ismét rá szegezte rémült tekintetét. –Gam thusingi?- Tú mérr? Értesz engem?

- Igen. –csak ennyit tudott kinyögni.

- Remek. Ezek szerint beszéled a közös nyelvet. – állapította meg a férfi, de Aliz már nem figyelt rá.

A földön körülötte, kötszerek, furcsa tégelyek és gyógynövények hevertek. Sárfoltos kabátja és bronzos haja, majdnem teljesen megszáradt, ami csak azt jelenthette, hogy órákon keresztül feküdt eszméletlenül.

- Köszönöm. - suttogta halkan, miközben szíve még mindig a torkában zakatolt. A férfi némán bólintott és elkezdte visszapakolni táskájába a gyógynövényes tégelyeket.

- Most, hogy jobban vagy, áruld el, mit keresel az erdőben? – szólalt meg nyersen. Fején még mindig csuklyát viselt, míg arcát kendő mögé rejtette, így nem látszott arckifejezését, de hangja élesen szinte fenyegetően csenget. – Ez tiltott terület!

Aliz egy pillanatig tétovázott. Megpróbálta összeszedni gondolatait, homlokát dörzsölte. Fogalma se volt, mit kéne mondania.

- Williamet... vagyis az apámat kerestem, mikor megjelent az a valami. Fogalmam sincs mi lehetett, de igéző kék fénye volt és mintha ...csak engem szólongatott volna. – kimondva még saját maga is elképedt mennyire őrültségnek hangoznak a szavai. Legszívesebben visszaszívta volna, de már túl késő volt. Az idegen már minden bizonnyal őrültnek tartja.

- Will-o'-the-wisp? – szaladt ki a férfi száján meglepetten.

- Lidércfény? – vetette hátra fejét Aliz megértve. Tenyerével a háta mögötti, a gyapjúval borított földre támaszkodott. – Hát persze! Szimpla mocsárgáz!

A férfi összehúzott szemmel, már-már rosszalló gyanakvással figyelte minden mozdulatát.

Aliz ráeszmélt az igazságra amitől mérhetetlenül ostobának érezte magát. A disznó eltorzult külseje, a csalogató fény minden szimpla káprázat volt, amit a mocsárból előtörő gázok okoztak. - Viszont ő nem. – gondolta magában és, a férfire szegezte tekintetét.

Hosszú szárú bőrcsizmát hordott, amit egykor finoman díszíthettek, de az idő múlásával teljesen megkopott, viseltessé vált. Feltűnően magas alakját eltakarta a pelerin. Képtelen volt megállapítani az alkatát, vagy a korát. Öltözéke nem hasonlított a vadászokéra. Talán orvvadász? - Ez megmagyarázná a kinézetét. A fegyverrel hangtalanul vadászhat, és ha bárki észre is venné, senki se ismerné fel. Viszont, ha igaza van és a férfi az, akinek gondolja, minél hamarabb el kell tűnnie.

- Köszönöm a segítséget, de most viszont örömest kikeverednék innen. Ha megmondanád, merre találok vissza a faluba, akkor már itt se vagyok. – próbált felállni, de még túl gyenge volt, meginogva belekapaszkodott a sátor tartó rúdjába. Az idegen dallamosan felnevetett.