Főnix lánya

Mert szűkséged van egy barátra!

Aliz fáradtan és jóllakottan, lassú nehézkes léptekkel követte Helieatust a lakosztályhoz vezető folyosón. Észre se véve, hogy léptei a katonáéval ellentétben hangosan visszhangoztak. Szemét végig a kitűzőn tartotta, mialatt a történteket latolgatva.

Még mindig alig hitte el, hogy eddigi élete egy szempillanat alatt megszűnt és akarata ellenére egy idegen helyen ragadt egyedül. Zavartan megrázta a fejét. – Hogy is érezhetné magát bárki is egyedül, ha egész életében nem volt senkije? Se barátok, se család nem várta vissza. Marie Eliz is valószínűleg hamar elfelejtkezik róla. Semmije se volt.

- Minden rendben? – kérdezte Helieatus aggódva.

- Igen, minden a legnagyobb rendben. – válaszolta automatikusan ügyelve, hogy a hangja ne remegjen. A férfi ellenben már kezdetektől fogva átlátott rajta. A lányt egyáltalán nem kavarták fel az átjáróval kapcsolatos események annyira, mint azt várta volna. Végtére elvesztette a családját, barátait és eddigi életét, mégse ejtett értük könnyet vagy látszott volna rajta a vesztesség fájdalma. Ez az egész egyszerűen nem tűnt természetesnek.

- Előttem nem kell megjátszanod magad. Megrázó dolgokon mentél keresztül, természetes, ha kétségbeesettnek, érzed magad.

Aliz halványan rámosolygott, de ezzel mindent elárult. Helieatus inkább kívánta, hogy bárcsak tombolna, kiabálna, vagy legalább sírni kezdene.

- Nem tudom, hogy kéne éreznem magam. Őszintén talán még örülők is a fejleményeknek. Kiskoromban mindig Sziklavárról álmodtam– tárta szét a karjait Aliz. - és most tessék, itt vagyok. Mintha egy álom vált volna valóra.

Helieatus a lány válaszától unottan felhúzta sötét szemöldökét.

- Nem vár rád valaki a túloldalon? Valaki, aki közel áll a szívedhez, barátok? Nincs senki vagy semmi, ami fontos lenne odaát a számodra?

Aliz kényelmetlenül érezte magát a kérdéstől. Megrázta a fejét és tekintetével a szőnyeget vizslatta.

- Nem igazán, – vont vállat fásultan. - bár az egyetemet bánom és az albérletet, aláírtam a papírokat és kifizettem három havi lakbért.

- Ennyi? – szaladt fel a férfi szemöldöke. - Az anyagi dolgok számodra fontosabbak?

- A barátság üres színjáték. – válaszolta hűvösen.

- Értem. – hagyta rá Helieatus mert elérték a Lakosztály ajtaját. –Nos, megérkeztünk. Kérlek, a mai nap már ne hagyd el a szobád. Nem sokára Írisszel fel küldetek egy varrónőt, hogy méretet vegyen, valamint egy őrt az ajtó elé.

Aliz bólintott, és készült becsukni maga mögött az ajtót mire a férfi kezével visszatartotta. Helieatus közelebb lépet hozzá és a fülébe suttogott.

- Ne kérdezősködj, mert az csak veszélybe sodor és már így is nyakig benne vagy.– suttogta, de mielőtt Aliz megszólalhatott volna, mutatóujját a lány ajkához érintette. – Bízz bennem és ne nyiss ajtót senkinek, ha nem Írisz vagy én állók mögötte. Megértetted?

- Miért pont benned bíznék meg? – kérdezte rosszallóan, mire a férfi ajkán lassú, könyörtelen mosoly jelent meg.

- Mert szűkséged van egy barátra, ha életben akarsz maradni. – válaszolta, kezét a kilincsre csúsztatva becsukta az ajtót.