Főnix lánya

Ítélet

Sichiria és a két férfi, egy hatalmas szárnyas ajtó előtt vártak rájuk.

Oda érve hozzájuk, Helieatus tiszteletteljesen fejet hajtott, míg Aliz ügyetlenkedve megkísérelt pukedlizni, a legkisebb elegancia hiányában.

Tharandiur aki édesanyja mellett állt, hűvösen végig kísérte minden mozdulatát. Meglepetésére a történtek ellenére a lány tekintetében lelkes kíváncsiság ragyogott, mint se kétségbeesett félelem, ahogy rájuk nézett. Pontosabban inkább ő rá. Sehogy se tudta figyelmen kívül hagyni, hogy folyamatosan lopott pillantásokat vett rá. Mégse úgy, ahogy egy nő tekint egy férfire. Nem, ez inkább olyan volt, mikor egy kisgyerek felfedez valami ujjat és minden rejtélyét megakarja fejteni. És valóban, hatalmas kékeszöld szemeivel és alacsony termetével úgy festett, mint egy csimota, aki épp, hogy elengedte édesanyja szoknyáját.

Az emberek valószínűleg, bájos kis jószágnak tarthatják. Tharandiur viszont csak egy akadékoskodó fruskát látott maga előtt. A külseje is teljesen eltért a Sidhe lányokétól. Azok magas alakja ugyanis, karcsú egyben szikár. Aliz hozzájuk mérten kifejezetten alacsonynak számított és a szellemek kellően megáldották domborulatokkal. Ezek felett a Sidhe lányok mozgása kecses és hangtalan, míg jellemük nyugodt, és visszafogott. Ez a lány viszont hirtelen haragú, és úgy törtet végig a folyósokon, hogy képes lenne felébreszteni a környező hegyi trollokat száz éves álmukból.

Tharandiur felsóhajtott, ahogy egyre sokszorozódtak benne a kétségek.

Sage kitárta a szárnyas ajtót, és mind beléptek a terembe.

Aliz elámult a felismeréssel táruló hosszú márvánnyal borított étkező láttán.

"Oh ha láthatnád Aliz, hatalmas ólom ablakok ragyogták be az egész termet, a falakat ősi időkből származó zászlók fedték a hét Őrző címerével, emlékeztetve a dicső korokra mikor még királyok és bárók ültek lakomákat Selina tiszteletére". - emlékezett édesanyja szavaira, mégis a terem más volt. Az ablakok fénye megkopott, a fali zászlókat megkezdte az idő vasfoga. Színük megkopott akárcsak régi dicsőségük.

Az asztalon ennek ellenére, gazdagon sorakoztak az ételek és italok.

Láttukra Aliz szájában összefutott a nyál. Halak, sültek, kenyér, zöldségek és megszámlálhatatlan fogás tárultak elé. Viszont csak négyen tartózkodtak a teremben. A katonák az ajtón túl maradtak.

Sichiria helyet foglalt a díszes asztalfőnél és intett, hogy üljön le mellé a baljára. Egyenesen Tharandiurral szemben. Aliz vonakodott helyet foglalni.

- Vegyél, nyugodtan kedvesem. Bizonyára megéheztél az erdőben. - biztatta a helytartó, hangjában már nyoma se volt félelmetes mivoltának. Aliznak pedig nem kellett kétszer mondani, bőségesen kiszolgálta magát a legkülönbözőbb fogásokból.

- Remélem sikerült valamelyest felfrissülnöd, és jobban érzed magad a történtek után.

- Igen, és köszönöm a kedvességüket. - dadogta Aliz zavarban, nem tudta, hogy miként kéne viselkednie a helytartó előtt, vagy egyáltalán ebben az örült szituációkban.

- Ennek örülők. - derült fel a helytartó, de ez csak egy pillanatig tartott. - Mivel lenne itt valami, amit meg kellene beszélnünk. - ujjhegyeit összeérintve az asztalon, előre dőlt székében. - Az itt léted ugyanis nem kívánatos a népem számára.

Aliz majdnem félrenyelve egy falatot felköhögőt.

Sage karakteres arcán fémes mosoly jelent meg, míg a másik két férfi zavartalanul fogyasztották tovább ebédjüket.