Főnix lánya

Varth és Bron

A várnép, akik legnagyobb részét sidhek alkották, viszolyogtak a lány látványától és ezt a tényt nem igazán igyekeztek eltitkolni előle.

Ahogy Aliz végig ment a folyosókon sugdolóztak a háta mögött és különböző nyelveken szitkozódtak, de a lány mit se törődőt velük. Megigazította kitűzőjét és felemelt fejjel büszkén haladt tovább.

Most, hogy egy új világba került, lehetősége akadt egy új életre. Mostantól az lehet, aki csak akar. Még saját magát is meglepte, mennyire könnyen elfogadta az új felállást. Végtére ezt akarta. Egy új életet kezdeni.

Hogy elérje a céljait minden idejét tanulással és munkával töltötte.

A legjobb eredményeket kellett elérnie, hogy ösztöndíjat szerezzen és bejuthasson egy távoli egyetemre Most viszont az eddigi erőfeszítése hiábavalóvá váltak. Mindent kezdhetett előröl.

Ezért elhatározta magát.

Úgy tesz, ahogy azt, elvárját tőle, végtére csak két napot kell kibírnia.

Mi se egyszerűbb. Viszont mindvégig csendben figyel, és minél többet kiderít apjáról és erről a világról. Az ebédlőben töltőt idő alatt rákellett ébrednie, hogy újdonsült vendéglátói nem szívesen osztottak meg vele bármilyen hasznos információt, ami segítené a jelen helyzetétt. Nem tehetett mást, mint türelemmel kivár.

Azt se felejthette el, hogy veszélyben van. Hogy is is tehette volna, hiszen megérkezett, folyamatosan az életére tőrnek. Elég csak egy óvatlan lépés és...

- Nahát Bron, ki van itt? A mi kis csótányunk. – hallatszott egy mély hang. majd egy másik ércesen felnevetett. Aliz azonnal előre nézett és észrevette a közeledő két páncélos férfit.

– És nézd csak, a csótányunk egy nagykövet. – röhögött fel az előbbi katona. Aliz jól tudta kik közelednek felé. A hangjukról azonnal felismerte őket. A hatalmas, rövid barna hajú férfi ugyan az a lovas volt, aki előző nap a hajánál fogva a földre vetette és barátságosan megfenyegette, hogy kardra tűzi. Viszont megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy sántít, éppen arra a lábára, amit sípcsonton rúgott. Önkéntelenül is, de elvigyorodott.

- Pedig azt hittem, a nagyúr jobban szereti őket élve megnyúzni. – szólalt fel a Bron. A Szőke hajú férfi, élénk kék szemét Alizra vetette, aki ettől meg borzongott. Az erő ikrek épp úgy festettek, mint két börtönből szabadult alvilági sorozatgyilkos. Ha Saget ijesztőnek tartotta, akkor ez a kettő maga volt az iszonyat. Aliz leszegett fejjel próbált minél hamarabb elhaladni mellettük.

- Úgy hallottam ezt meg is nyúzta az éjjel. – súgta kéjes gúnnyal a szőke, mikor elhaladt mellettük. Aliz ökölbe szorított kezét megpördült, és már készült Born és a másik után, mire Morien megragadta a felkarját.

- Ne tegyen semmi ostobaságot! Ezek Sage katonái! Nem érdeklik őket semmi, ha úgy támad kedvük meg is ölhetik vagy rosszabb.

Aliz dühében fortyogott, miközben figyelte az egyre távolodó férfiakat, akik továbbra is rajta nevettek. Tudta, hogy nem fogadják tárt karokkal, de ez túl ment a határom.