Főnix lánya

Pestis

A néma folyosón halkan visszhangozott az ablakoknak koppanó esőcseppek hangja, miközben Morien, vacsorára kísérte Alizt. Odakint már rég besötétedett és az esti fáklyák már javában égtek, narancsos fényárba borítva a falakat.

Az ebédlőhöz érve, Aliz majdnem reszketett. Mostanra Sagenek vissza kellett érnie. Belépve a terembe viszont csalódottan látta, hogy csak ketten ülnek a terített asztalnál. A helytartó és fia.

Szaggatottan kifújta a levegőt. Észre se véve, hogy visszatartotta. Ahogy az se tudatosult benne mennyire vágyik arra, hogy Sage jó hírekkel köszöntse. Ezért, ahogy tele ette magát felállt és elköszönve a helytartótól visszavonult a lakosztály magányába. Meglepetésére ezúttal Tharandiur kísérte vissza

Némán haladt mellette, arcán népe évezrednyi arroganciájával. A férfi egész idő alatt kerülte a vele való beszélgetést és valahányszor tekintetük mégis összetalálkozott ugyan azokkal az érzelemmente szemekkel találta magát szemben. Tisztes távolságba húzódva elfordult tőle és az ablakokon túli várost kezdte figyelni.

A házakban már kigyúltak a fények és az eső ellenére a macskaköves utcákon továbbra is csuklyás katonák járőröztek, kezükben viharlámpákkal. Alig várta, hogy elálljon a vihar és újra kimehessen, de Sichiria megtiltotta neki. „Túlzottan veszélyes a számodra" – mondta miután fia beszámolt neki a két nővel történt konfliktusáról. Ezek után a helytartó úgy határozott, hogy megfelelő kíséret nélkül nem hagyhatja el a várat, És itt egyértelműen fiára és Helieatusra célzott. Az osztagvezetőt viszont folyamatosan lefoglalta a stiglicek edzése. Tharandiurral pedig esze ágában se volt a szükségesnél több időt tölteni, és úgy érezte ez az érzés kölcsönös. Így nem maradt más, mint a szolgálólányra várva, üldögéljen a szobában a temérdek olvashatatlan könyv társaságában. De mi van, ha az egészet rosszul közelítette meg?

- Van Sziklavárnak könyvtára? - próbált beszélgetést kezdeményezni.

A férfit meglepte a hirtelen jött érdeklődés.

- Van, de neked nincs oda bejárásod.

Aliz a szemét forgatta. Nem tudta mégis miben reménykedett. Megállva az ablaknál, figyelte a lecsurgó esőcseppeken keresztül, ahogy a szél a fűzfák ágait táncoltatta.

Tharandiur észrevéve a lemaradt lányt, visszasétált hozzá.

– Nyugodtan használhatod a könyveket a lakosztályomban.

- Azokat nem tudom elolvasni. – sóhajtotta maga elé. Bronzos haja eltakarta az arca nagy részét, de a hangjában tisztán érződött a keserűség.

A férfi meghökkent. A lakosztályában lévő könyvek nagy része a közös nyelven íródtak, azon a nyelven, amin a lány is beszélt, ha beszéli, akkor olvasnia is tudnia kéne.

- Ha valami, után érdeklődnél, nyugodtan kérdezd Helieatus-t vagy Sage-t, - egy pillanatnyi szünetet tartott - de akár én is válaszolhatok, néhány kérdésedre. – ajánlatát egyáltalán nem jószívűségből vetette fel. Igazából csak tudni akarta, mit akarhat a lány.

Aliz felkapta a fejét.

- Akkor kérlek, mesélj nekem Sziklavárról és arról mi történt az emberekkel?

- Meséljek? – kérdezett vissza rosszallóan.

- Igen! – vágta rá Aliz, szemeiben vágy csillogott. – Anyukám mindig azt mesélte, hogy Selina azért hozta létre Sziklavárt, hogy az emberek és a Faek békében élhessenek együtt! Akkor hova lettek, és miféle viszályok vannak közöttük?