Főnix lánya

Levél Alahiirnak

Helieatus, nem vesztegetett több időt, ezért sietve tért vissza a terembe.

Az emberi lány érkezésének híre már így is futó tűzként terjedt az udvarban. Csupán a jelenléte elég volt ahhoz, hogy zavart és pánikot keltsen.

A szárnyas ajtók kitárultak előtte, és az erkélyről azonnal hallani lehetett, Tharandiur és Sage perlekedését a lány kilétével kapcsolatban.

Akármennyire tűnt képtelenségnek, az-az apró test egyszerre foglalhatta magában Sziklavár pusztulásának lehetőségét, és a világot átszelő reményt.

Sage. aki a helytartó bizalmasa, szemlátomást elfelejtkezet arról kivel is állt szemben és hevesen tiltakozott a fiatal férfival, a lány maradását illetőleg. Tántoríthatatlanul hitte, hogy csak hazudik Erdőntúli mivoltáról, és valójában nem más, mint az ellenségeik egyik hírszerzője.

Akár hogy is, nehéz időket éltek, és legkevésbé se engedhették meg maguknak a feltétel nélküli lojalitást, főleg nem egy ember iránt.

Saget viszont kizárólag a személyes indulatai vezérelték.

A háborúk után, mielőtt az embereket végérvényesen kitiltották a völgyből, egy ellenséges katona, koldusnak adta ki magát és kegyetlenül lemészárolta a várandós feleségét és két iker kislányát, míg ő és Sichiria béketárgyalást folytattattak, egy közeli nemzettel. Attól a naptól kezdve, teljesen beletemetkezett a gyűlöletbe, és minden emberben csak az ellenséget látta.0

A helytartó, némán visszahúzódott a háttérbe. Hátradőlve fonót székébe, bora társaságában élvezte a nap melegét. Arcára kiülő kifejezés egyértelműen jelezte, döntőt. Elhatározásán már se fia, se más nem változtathatott.

Helieatus, aki egy pillanatig se adott igazat Sagenek, fej hajtással üdvözölte őket, majd aggódóan Tharandiura pillantott. A férfi nem osztotta tekintetét, a korlátnak dőlve keresztbe fonta karját. Meglepetésére mindig határozott, és tudatos barátja most bizonytalanul mélyedt gondolataiba.

A lány személyét illetőleg ugyanis két válasz létezhetett, amit minél hamarabb megkellett vitatniuk. Az első szerint Sagenek igaza van, és újdonsült vendégük egy kém, de akkor haladéktalanul meg kell szabadulniuk tőle. A másik magyarázatot pedig Tharandiur egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta. A Lidércfényt maga a sors útmutatójának tartották. És így egyet jelentett azzal, hogy Alizt nem a véletlen sodorta az útjába és, hogy nem más, mint... Nem! - elutasítóan megrázta a fejét. - Egyszerűen nem lehet Ő. Képtelenség! Ezt a lehetőséget egyszerűen nem tudta elfogadni.

- Szerintem pedig Ő az. – rántotta vissza a valóságba a helytartó, alig hallható, de határozott kijelentéssel. Mintha csak attól félne, hogy valaki meghallhatná őket.

Elővigyázatosnak kellet maradniuk, hiszen rajtuk kívül senki se tudhatta, de nem is sejthette meg miről is zajlik a beszélgetésük.

- Képtelenség! – csattant fel Tharandiur. – Ez a lány túlságosan szeszélyes, figyelmetlen. Ez az egész csak egy tévedés lehet, még nem is hasonlít rá!

A helytartó előrehajolt asztalához, majd egy lúd pennát vett magához, belemártotta a tintatartóba, és írni kezdett. Arcán végig széles mosoly kunkorodott, mint aki jól szórakozik a kialakult helyzeten. Közel két évtizede szüntelenül várt erre a napra és most, hogy elérkezett, a vére lángolt. A lány személye könnyen jelenthette számára a legfontosabb értéket.

- Úrnőm kérem, ne vegye túlzottan könnyelműen ezt a kérdést. – szólalt fel Sage. - Még az is lehet, hogy csak így próbál a bizalmunkba férkőzni! Végtére semmit se tudunk Mérienről. Az is lehet, hogy Lunária emberei kivégezték a gyerekkel együtt.