Főnix lánya

Árulás

Oda érve az ajtóhoz Aliz meglepődve vette észre, hogy ezúttal senki se állt őrt.

Becsukva maga mögött az ajtót, viszont mérhetetlen félelem öntötte el. Sage az egyik karosszékben ülve várt rá. Vállára boruló fekete hajában az ékszerek fenyegetően csillogtak.

- Naiv vagy gyermek. – szólalt meg csípősen. – Ő nem az, akinek gondolod.

- Mit keres itt?

Alizt elfogva a rossz előértet, a háta mögött lévő kilincset kezdte keresni. A férfi felállt és emberfeletti gyorsasággal előtte teremve hatalmas kezével lefogta a kilincset.

- Vajon mi lehet benned, hogy az úrfi, úgy ragaszkodott jelentéktelen életedhez?

- Nem volt semmi oka bántani!

- Nem volt?- emelte fel szemöldökét élcelődve - Megmentette az életed és te cserébe megtámadtad.

- Semmi ilyet nem tettem. – belegondolva pontosan ezt tette, mikor az uszadék alatt rejtőzködve egy bottal orrba vágta. Sage közelebb hajolva hozzá belélegezte illatát. Meleg leheletétől Aliz viszolyogva megborzongott.

– Megtenné, hogy távozna, és nem szaglászna, mint egy kutya? – próbálta ellökni magától a férfit, de az megragadta csuklóját.

- Valóban más. – jegyezte meg meglepetten. – Édes és egyben mámorító, egyszerűen nem emberi. Szóval ezért tanácstalan az úrfi – ajkait mosolyra húzva megvillantotta éles szemfogait, majd egy váratlan mozdulattal a fotelba lökte a lányt. Tüdejéből halk sikolyként futott ki a levegő, mikor neki vágódót a háttámlának. Sage megragadva mindkét csuklóját a feje fölé szorította. - Valóban te lennél az?

- Mégis miről beszél?- nyöszörögte Aliz, tudatán egyre jobban kezdett úrrá lenni a kétségbeesés. –Engedjen el!

- Elég volt a várakozásból, hisz olyan egyszerű- súgta simogató hangon. Szabad kezével előhúzott egy vékony kést, majd játékosan húzta végig a lány mellém.

Aliz ívbe hajlott háttal belesimult a fotelba. Egyszerűen képtelen volt kiszabadulni a férfi szorításából, de nem adta fel. Lábait felhúzva megpróbálta elrúgni magától. A férfi felmordulva hátra tántorodott. Aliz kihasználva a pillanatnyi lehetőséget kicsavarta csuklóját a szorításból és az ajtóhoz rohant, de a férfi gyorsabbnak bizonyult. Sírva sikított fel, mikor elkapva a padlóra szorította. Hiába ütötte, vergődőt, Sage erősen tartotta.

--Ne! Kérem! – kiáltotta a szőnyeg rostjai közül.- Miért csinálja ezt?

Sage közelebb hajolt a lányhoz. Mikor fekete haja elterült a szőnyegen Aliz homályosan, de észrevette. Az egyik hajgyűrűje más, egyszerű spirálminta helyett egy szárnyas kígyót véstek bele.

– Sichiriát már nem érdeklik a következmények. – Sage egy határozott mozdulattal átvágta a lány blúzát. – Engedi, hogy szabadon parádézz, míg nekem el kell viselnem a nyilvános megaláztatást! - pengéjével apránként szakította fel a vergődő lány ruháját.

- Fejezze be! – sikította fuldokolva.

Váratlanul Sage felüvöltve elengedte és hátratántorodott. A fotel alatt rejtőzködő fehér bagolygriff, ami egész eddig várt a megfelelő alkalomra most előbújva rátámadt a férfire. Éles karmait és csőrét több helyen is a lábszárába mélyesztette. A sebből végig csorgó vér a szőnyegre csöpögőt. Sage dühtől és fájdalommal eltorzult arccal, megragadta az alig macska méretű állatott és letépve magáról akkorát rúgott belé, hogy az vijjogva csapódott a falnak. A bagolygriff megpróbált felállni, de a teste megadva magát eszméletlenül terült el.

- Elég volt! – tápászkodott fel Aliz, szétmarcangolt ruháit magához szorította. Könnyes arcán, rémület, undor és düh vegyült. Olyan érzelmek, amik csak még jobban feltüzelték a férfit.

- Ugyan kedves, még csak most kezdjük jól érezni magunkat. – húzta könnyed mosolyra keskeny ajkait, mintha csak valamiféle játékot játszanának.

- Miért csinálja ezt?

És ekkor vette észre. Csak néhányszor találkoztak, de biztosra vette, hogy Sage szemei smaragdzöldek. Az előtte álló férfi viszont higany szürke tekintettel méregette. – Mi történt magával?

- Mindnyájan a sötétben tapogatóznak, holott olyan egyszerű a megoldás.– pengét tartó kezével végig mutatott a lány testén. - Csak meg kell mutatnod.

Aliz arca teljesen elvörösödött a felháborodástól.

- Azt várhatja! – kiáltotta ruháit még szorosabban szorította. – Nem tartozok a Shadrowok közé!

- Oh, ezzel teljesen tisztában vagyok. – vigyorogva megindult a lány felé. Aliz sarokba szorult, képtelen volt menekülni. A lélegzetét vissza fojtotta, ahogy torkon ragadta a kétségbeesés.

A férfi pár lépésre volt tőle és ezúttal, nem a ruháját célozta. A penge meglendült és Aliz földre roskadt, torkából velőt rázó sikoly tört elő.

A zárt szobában a lángok meglobbantak, az árnyékok megnyúltak beborítva a falakat. A vakító világosságban a lány körül apró fények mintha csak örvénylő szentjánosbogarak lennének mozgolódni kezdtek.

Sage higanyfényű szemei tágra nyíltak a döbbenet és az elégedettség érzésétől, kegyetlen arcán széles vigyor bontakozott ki.

- Hát végre megmutatkozol!

Egy lépést téve a lány felé viszont megtántorodva fejéhez kapta a kezét. A mozdulattól kiesett markából a penge, tompán huppanva a szőnyegre. Tekintetében egyszerre örvényleni kezdet a szürke és zöld színei. Arca összerándult a koponyájába hasító fájdalomtól, teste meggörnyedt, mint aki minden mozdulata ellen próbálna küzdeni.

Egyszeriben, mintha csak elvágták volna minden véget ért és szeméből eltűnt a szürkeség.

Zihálva előre roskadt. Ahogy a feje lassan kezdett kitisztulni, az ajtón túlról közeledő lépések visszhangoztak. Zavarodottan felemelve fejét az előtte kuporodó lányra meredt.

A körülötte örvénylő fény lassan elhalványult és már nem tűnt többnek, mint az ólomüvegeken visszaverődő gyertyalángok fényjátékának. Sage felkapva a pengéjét talpra állt. Nem akarta megölni a lányt, most még nem. Követnie kellett volna a tervet, de elszúrta. A kényszer teljesen elborítva az elméjét képtelen volt úrrá lenni vágyain. Egész végig csendben kellett volna várnia és figyelnie a háttérben, kivárva a mágus érkezését. Felkapta a tőrt, de habozott. Az őrség már túl közel járt, ha most megteszi, elkapják és minden kitudódik. Nem, még nincs veszve minden. Nem maradva más választása ott hagyva a lányt kirontott a szobából.