Főnix lánya

A hatodik tavasz

Az eső elálltával a városiak folytatták az ünneplést. Aliz érdeklődését viszont egyáltalán nem keltette fel.

Egyszer csak apró kavicsok koppantak az ablak üvegén. Kikelve az ágyból, kinézett.

Egy jelmezes férfi állt a ház előtt, arcát fekete félmaszk takarta, míg öltözetét tollak borították. Aliz szinte már igézve figyelte az idegent, aki a tánc hevületétől ugrálva és forogva integetett neki, mint aki csak azt akarná, hogy csatlakozzon hozzá. Aliz elhúzta a függönyét és visszafeküdt. Oldalára fordulva, figyelte az éjjeli szekrényen heverő kulcscsomót. Minél tovább nézte, annál erősebben nőtt benne a késztetés. A kíváncsisága mindig is nagy gyengéje volt, és ennek az érzésnek most sem tudott ellenállni.

Ajkába harapott, majd felkapta a kulcscsomót.

Végül is mi történhet? Egy óra alatt megfordul és senki se tudja meg. Marie Eliz már nyugovóra tért, és a szomszéd szobából tisztán áthallatszott a horkolása. Észre se venné, ha pár órára kilopódzna. Megadta magát a késztetésnek, vállára vetette kis piros táskáját és lábujjhegyen elindult. Különösen ügyelt, hogy lába alatt ne nyikorduljon meg a parketta. Kezét a kilincsre tette, de akkor megtántorodott és nem a félelemtől. A bejárat mellett lévő szekrényhez fordult, kihúzta a fiókját és kutatni kezdett benne. Miután megtalálta az elemlámpát azonnal letesztelte és már sietve távozott is.

Tűztáncosok, zenészek és jelmezesek vonultak végig az utcán, nyomukban az emberek vígan mulatoztak, táncoltak és énekeltek. Aliz kapucnija alá rejtette arcát, gondosan ügyelve arra, hogy szorosan a falak mentén sétáljon végig. Mielőtt elérhette volna a főtér végét, a tollas jelmezes kiugrott elé. Megragadta könyökét és berántotta a tömegbe.

- Engedjen!- próbálta túlkiabálni a tömeget, de ahogy a férfire nézett torkára forrt a szó. Az idegen ajkai kiszélesedve farkas mosolyt villantott rá, szemei vörösen fénylettek a lampionok fényében.

- Csupán egy táncot. –duruzsoló hangját még a legnagyobb zsivajban is tisztán kihallotta. - Még úgysincs itt az ideje.

- Miről beszél? – kiáltotta felháborodottan miközben próbálta kifeszíteni magát az idegen szorításából. A férfi látva erőlködését, gúnyos kacaj közepette, megperdítette, majd elengedte. Kapva a lehetőségen megpróbált elfutni, de a férfi egy szempillantás alatt elé vágott. Aliz a másik irányba fordult, de az idegen ismét előtte termett. Mélyen meghajolva kezét nyújtotta. A lány megrázta a fejét ahogy pár lépést hátrált, majd futni kezdett. A jelmezes azonban elkapta és visszapörgette, újra a táncba vonva.

Hosszú percek után a zene elhalkult, a máglya fellángolt és az emberek örömittas kiáltás közepette a levegőbe hajították maszkjaikat.

A tollas jelmezű férfi háttal a máglyának megállt, elengedte Alizt, miközben széttárta karjait.

- Íme, hát, kezdetét veszi a hatodik tavasz. – azzal mélyen meghajolt előtte. A lány meg se várta az idegen következő mozdulatát azonnal elrohant.

Ziháltan kerülte el a táncoló tömeget, hogy minél messzebb kerüljön a férfitől, a város szélének irányába, amíg teljesen elfelejtkezett arról miért is sietett.

A mezőre érve, már elhalványult a falu fénye, ezért kénytelen volt elővenni zseblámpáját. Gyors léptekkel igyekezett a ház irányába, ami ezúttal is üresen állt. Meg se próbálkozott a kopogtatással, azonnal a zárba dugta a kulcsot. Kinyitva az ajtót egyből a vizes falak dohos szaga csapta meg az orrát.

- Halló! - kiáltotta, de senki se válaszolt ezért felkapcsolta a villanyt.

A konyhában mosatlan edények halma jelezte, hogy bárki is lakott a házban, nemrég még itt járt.