A szerelem képlete ✔️

t w e l v e

- Ne felejtsd, amit mondtam - simít anya végig arcomon, majd bátorító, meleg mosolyban részesít.

- Anya, elkened a sminkem! - ripakodok rá, de azonnal vihogásban török ki, a mondatom lehetetlenségén ámulva.

Anyával tegnap visszamentünk a Bootsba és a korábban megismert, kedves sminkes lánnyal válogattunk egy csomagot, amiben szerinte alapdarabok foglaltattak benne - ez is hozzátartozik a "szerezzük meg Jeremiaht" haditervnek, ami megintcsak nevetségesnek hat.

Anya szerint ugyanis a fiúk két dolgot szeretnek jobban egy lányban, mint ami túl valószínű lenne : ha meglepi és semmibe veszi őket. Ugyan az utóbbit nem igazán értettem elsőre sem, de a jelenlegi helyzetemben minden, de minden tanácsot megfogadok.

Egy utolsó pillantást vetek arcomra telefonom kijelzőjén - arcom a szokásosnál is makulátlanabbnak tűnik az alapozónak köszönhetően, az általam unalomasnak vélt, mogyoróbarna szemeim pillantásért könyörögnek a selyemfénnyel csillogó, földszínű szemsmink alatt, ajkam pedig teltebbnek hat a vörös rúzs alatt - ez egyelőre merész viseletnek hat, de remélem megszokom. Orcáim mályvaszínű pírban égnek, csontjaim tökéletesen keretezik az összképet.

Gyors puszi után nekivágok az utamnak.

Az IPodom természetesen elmaradhatatlanul szolgáltatja a zenét, közben pedig újból elismételgetem magamban tervem.

Letojni Jeremiaht, elnézést kérni Lottitól. Letojni Jeremiaht, elnézést kérni Lottitól.

Meglehetősen egyszerűnek tűnik, remélem nem siklik félre.

Felpattanok a pöfékelő buszra, helyet túrok magamnak a kapaszkodó közelében, majd mélyeket sóhajtva nyugtatgatom magamat.

Tíz percen belül a sulihoz érkezem, kikapcsolom az iPodom és Lotti keresésére indulok.

Ugyan nem látom sehol a folyosón, de az első óránk közös.

Beülök a terembe, majd ahogy megpillantom a lány szöszke fürtjeit, felpattanok és céltudatosan felé veszem az irányt.

Mikor ő is észrevesz engem, megforgatja szemeit, majd próbálna kikerülni, de a kelleténél kicsit erőteljesebben elkapom pulóverét és kihúzom a teremből.

- Amelia, mégis mit ... - kezdene bele szónoklatába, de félbeszakítom.

- Sajnálom, Lotti! - fakadok ki. - Nem akartam eljátszani a bizalmadat. Nagyon rosszul érzem magam a történtek miatt. Nem tudom miért hitted azt, hogy te nem tudnál vele érdekes dolgokról beszélgetni. Magad miatt kellett volna megszeretnie.

- Szóval azt állítod, nem is az én szövegem tetszett neki? - vet rám szúrós pillantást.

- Lotti, szerintem te egy remek lány vagy. Főképp mikor nem akarod kicsinálni a másikat. De ez egy borzasztó ötlet volt és mint látod, nem úgy sült el ahogy akartad.

A lány szóra nyitja száját, majd tátog, mint egy hal.

- Igazad van, Amelia - mondja végül. - Nem kellett volna elküldjelek a fenébe. Gondolkodtam tegnap és akárhogy szeretném ha nem így lenne, de az én hibám. Én használtalak ki téged, én nem vállaltam fel magamat, te pedig megtetted mert rettegtél tőlem. Undorítóan viselkedtem - sóhajt egyet.

- Én nem haragszom, Lotti. Annyira - teszem hozzá, mire mindketten elvigyorodunk.

- Gyere ide - nyújtja felém karjait, amitől meglepődőm, de illetődöttségemben belesimulok az ölelésbe.

El sem tudom képzelni, mi zajlódhatott le Lotti fejében.

Biztos gondolt arra, hogy a fiúnak nem is ő tetszett valójában, vagy legfeljebb a dekoratív külsejéért volt odáig.