A szerelem képlete ✔️

t w e n t y - s e v e n

A hetek szinte egymást kergetve teltek el, egyhamar azon kaptam magam, hogy a naptár december huszat mutat.

Úgy döntöttem, idén egy egészen kivételes élményt ajándékozok anyunak - mindigis imádta a sushit, s arra gondoltam, örülne, ha egy főzőtanfolyam keretein belül megtanulhatná otthon is elkészíteni kedvenc keleti különlegességét. A neten könnyen találtam olyan oldalt, ami számos ehhez hasonló programokat gyűjtött egy csokorba, s a tanfolyam közel is van hozzánk, egy közeli étteremben kap helyet egy ünnepek utáni délután.

Az iskolában nem történt semmi érdekes. A kapcsolatunk Jeremiahval mégsem kavart akkora port, mint azt gondoltam : a haverjai mindenféle kifigurázás nélkül fogadták el, hogy Jeremiahnak végre van egy olyan lány az életében, akit az ágyon kívül is felvállal, az eddig a fiú után epekedő lányok szomorúan, de beletörődtek a veszteségbe és a folyosón susmorgáson kívül nem tettek semmit.

Az egyetlen személy, akinek minden lépéset árgus szemekkel figyeltem, az Deborah volt.

Úgy tűnt, meggondolta magát, hiszen három hét alatt felém sem tekintett, nem inzultált újból és a barátnőit sem küldte maga helyett hadat üzenni.

Minden megoldódni látszott, s átadhattam magam az ünnepeket körüllengő, meghitt hangulatnak.

Bár Kaliforniában a télnek nincs különösebb jele, leginkább csak a rengeteg giccses, de már hagyománynak számító díszítésnek köszönhető a hangulat, mégis könnyű ráhangolódni a karácsonyra.

A fát már egy hete beszereztük, azonban a díszítés, mint a legtöbb családnál, huszonnyegyedike estjére marad, addig csak csupaszon áll a nappali közepén. Régen mindig apa feladata volt kiválasztani a magas, ámde dús lomborzattal rendelkező fraser fenyőt, mikor kicsi voltam, képes volt órákon át kutatni a tökéletes után, bejárni megannyi üzletet, kertészetet. Aztán persze anyával úgy díszítették fel, hogy én abból semmit se vegyek ékszre és meglepetésként érjen a nagy nap reggelén, az alatta rejtőző ajándékokkal együtt.

Mikor az utolsó tanítási napon, vagyis huszonegyedikén betettem a lábam az iskola ajtaján, megintcsak elnémultam a látványtól : a rajzszakkörösök idén is kitettek magukért. Megannyi gyönyörű rajz díszíti a falat, girlandok csüngnek a lépcső kapaszkodójáról, s a szekrénysor tetejéről szintén.

A rádióból éppen a Winter wonderland szól, a ki tudja, hanyadik feldolgozásban, de ezt a dalt szerintem képtelenség elrontani.

Az alkalomhoz illően, piros, kockás szoknyába bújtattam lábaim, s felülre egy fehér, gyönygökkel kivarrt pamutpólót húztam, lábaimon pedig a szokásos fekete színű Conversem volt. Úgy festhettem, mint egy karácsonyi cukorka.

Azonban Lotti felülmúlta a magamról alkotott elképzelésem : százszor cukorkásabban mutatott, mint én.

Szoknyája piros - fehér csíkokkal pompázott, pólója strasszos piros, cipője pedig egy magassarkú, szintén meggyszín csizma, apró, bőr hátitáskája pedig szintén nem tért el ettől az árnyalattól.

Vigyorogva torpan meg előttem, végigmér, majd oldalra biccenti a fejét, elmaradhatatlan copfjai visszatértek erre az alkalomra.

- Már megijedtem, hogy valaki karácsonyibb szerelésben jön be ma nálam - vigyorodik el, én pedig próbálom megfejteni, vajon létezik - e ilyen szó. Lotti kifejezéseinek külön szótárat kellene nyitni.

Mikor Jeremiah is csatlakozik hozzánk, hatalmas kacagásban tör ki.

Mondanom sem kell, ő teljesen átlagosan öltözött fel : fekete farmer és kék alapon fehér pöttyös, márkásnak tűnő ing takarja felsőtestét, lábai pedig sportcipőbe csúsztatva dobolnak a folyosó kövein.