A szerelem képlete ✔️

t w e n t y - t h r e e

Jeremiah rémült, kétségbeesett arckifejezése láttán nem reméltem semmi jót az imént abbahagyott telefonbeszélgetés témájától.

- Jeremiah - lépek közelebb hozzá, nem merem megérinteni a karját, holott szívem szerint szorosan átölelném, bíztatva ezzel.

- Anya hazajött - ejti ki a szavakat. - De kórházban van.

Fejemet kapkodva próbálom összetenni az imént hallottakat.

Az első randinkon a fiú elszólta magát, hogy míg Lottinak - de ugye igazából nekem - hazudott, anyukája valójában csak otthagyta őket egy másik kapcsolat, jobb anyagi háttér lehetőségében.

- Nem hiszem el - kezeivel fejére szorít, s látom rajta, csak a sok kisgyerek jelenléte tartja vissza attól, hogy valami igen frappánsat mondjon. - Az a szociopata faszi megverte anyámat. Valamiért a városba jöttek, összekaptak, bevitte a mentő mert az a nyomorult az utcán hagyta félholtan és egy járókelő gyorsan cselekedett. Csak azt tudnám, miért apám a vész esetén értesítendő még mindig - sóhajt mélyen. - De talán jobb így. Most viszont menjünk. Ne haragudj - szabadkozik.

- Istenem, Jeremiah - simítok végig karján. A fiú nem reagál rá semmit, amitől megszeppenek, inkább indulatosan a kijárat felé indul én pedig próbálom tempóját felvéve követni.

El sem tudom képzelni, mi játszódhat most le a fiú fejében : az édesanyja, aki évek óta felé sem pillantott, kórházban fekszik, az apja valószínűleg bent van vele, akit elhagyott egy másik férfiért, de mégiscsak arról a nőről van szó, aki életet adott neki, s aki apja felesége volt hosszú évekig. Vajon szeretetből vagy kötelességtudatból megy be? Melyik érzés hajthatja?

A kocsihoz érve a fiú idegszálai teljesen felmondják a szolgálatot, óriásit ordít fájdalmában, a hangja kettészeli a levegőt s még egy darabig a fülemben cseng.

Szürreális élmény beülni mellé a kocsiba, egész testemben remegek. Mégsem jó ötlet ilyen állapotban vezetnie.

Ám ahogy a fiú kezei a kormányra simulnak, azonnal megszűnik a remegés, arca vonásai ellágyulnak, szemei bár könnyesen, de az úton függve koncentrálnak.

- Hazaviszlek, jó? - kérdezi csupán.

- Bemegyek veled - döntöm el, s olyan gyorsan próbálom kimondani, hogy én magam sem térhessek más véleményre.

A fiú rám emeli tekinetét, és látom a szemeiben az őszinte hálát.

Kifogunk egy piros lámpát, s miközben várunk a váltásra, Jeremiah jobb kezét combomra helyezi.

- Köszönöm, Ams - ad hangot hálájának.

Bőröm égni kezd keze alatt, ahogyan azt hiszem a fejem is.

Hála Istennek hamarosan folytathatjuk utunkat. Talán a fejem is kigyulladt volna a végén a lámpával egyetemben ..

Jeremiah nem spórol a gázzal, hüledezve pislogok a műszerfalla, s magamban fohászkodom hogy ne szegődjön egy rendőrbácsi a nyomunkba.

De hála a megengedettnél kicsivel gyorsabb hajtásnak, kisvártatva leparkol a kórház előtt, s kiszállva megpillantom a Mount Sina névre keresztelt épületegyüttest.

Szinte futva vágtatunk be a klinika recepciójához.

- Jó napot! - köszön Jeremiah a pult mögött ülő, idős, kontyot viselő hölgynek. - Jeremiah Waters vagyok. Anyukámat nemrég hozták be, a neve Lauren ... nem tudom az új férje nevét .. az apám is bent van vele, ő Dereck Waters. Kérlek mondja meg, hol találom őket!